Szendvicspapír tette tönkre Alonso visszatérését

alonso
2021.03.29. 14:00

Az Alpine Formula–1-es istálló szerint egy eldobott szendvicspapír tette lehetetlenné, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso befejezze visszatérő futamát, a vasárnapi Bahreini Nagydíjat.

A 39 éves spanyol versenyző két év kihagyás után indult újra F1-es versenyen, de a fékek túlmelegedése miatt fel kellett adnia a viadalt.

A második kerékcsere után egy szendvicspapír beszorult Fernando autójának hátsó fékjéhez, ami miatt túlhevültek az alkatrészek és ez károkat okozott a fékrendszerben

– mondta Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója. Hozzátette, biztonsági okokból döntöttek úgy, hogy Alonsót nem engedik tovább versenyezni.

A rutinos spanyol versenyző az időmérő edzésen a kilencedik rajthelyet szerezte meg, de az 56 körös futam 32. körében kiállt a boxba.

A rajt jó móka volt, nyertem néhány pozíciót és voltak élvezetes csatáim régi kollégákkal

– nyilatkozta Alonso, aki azt is mondta, csalódott volt, hogy nem tudta befejezni a versenyt.

A rajt Alonso szemszögéből

Az Alpine másik autóját vezető francia Esteban Ocon a 16. helyről rajtolva 13. lett a szahíri idénynyitón.

(MTI/Index)

Borítókép: Andrej Isakovic / AFP