Ferrari K.O., sima Verstappen-győzelem Bakuban

32CC8CA-highres
2022.06.12. 14:52
Max Verstappen nyerte az Azeri Nagydíjat, Sergio Pérez másodikként, George Russell harmadikként futott be. Fekete nap ez a Ferrarinak, mindkét versenyzője technikai hiba miatt kényszerült feladni a futamot.

Ismét egy utcai pályán mérette meg magát az F1 mezőnye, a helyszín a Kaszpi-tenger partján fekvő Baku City Circuit, amely 2016 óta szerepel a Formula–1-es versenynaptárban. A Hermann Tilke tervezte hat kilométeres pályát az óramutató járásával ellentétes vonalvezetés jellemzi.

Az aszfaltcsík karakterisztikáját tekintve rendkívül dinamikus, az egyik leggyorsabb végsebességű pálya a versenynaptárban. Ennek ellenére a kanyarjai trükkösek, néhol 90 fokos szöget zárnak be, így rendkívül élvezetes, ám hatalmas kihívás a pilóták és a mérnökök számára egyaránt.

Azerbajdzsán teljesen más kihívás elé állítja a csapatokat, mint Monaco. A sok egyenes miatt fontos, hogy a végsebességet is szem előtt tartsák a mérnökök, ugyanakkor a pálya középső szakasza igazán trükkös, szűk fordulókat, töréseket tartalmaz, így erre a pályára specifikus beállítások szükségesek

– mondta csapatunk mérnöke, Kling Sándor.

A pénteki napot Charles Leclerc uralta, a monacóinak sikerült átmentenie ezt a formáját a szombati időmérőre is, így az idei szezonban már zsinórban negyedszer indulhatott az élről. Sergio Pérez Monte-Carlóban aratott győzelme után ismét előkelő helyről rajtolhatott. A mexikói megelőzve Max Verstappent a második helyről várhatta a piros lámpák kialvását, a tavalyi, Bakuban aratott győzelme után pedig hatalmas várományosa egy ismételt futamgyőzelemnek.

A Pirelli a leglágyabb gumikiosztást biztosította a hétvégére, a C3-C4-C5-ös keverékek játszottak főszerepet az Azeri Nagydíjon, ideális esetben pedig egy kiállást prognosztizáltak. Esőre nem volt esély, így egy esetleges biztonsági autós szakasz és a gumikezelés rejtett fő potenciált a verseny előtt.

A levegő hőmérséklete 26 fok volt, az aszfalthőmérséklet elérte a 48 fokot a rajt pillanatában. Pérez zseniális rajtot fogott, az első kanyarban megelőzte az élről induló monacói pilótát. Péreznek sikerült meglógnia, ráadásul Verstappen lassan megérkezett a nem túl jó tempót felmutató Leclerc-re is.

Az ötödik körben a címvédő már előzési pozícióba került a monacóihoz képest, a második hely megszerzése volt a cél, majd nem titkoltan egy esetleges csapatutasítással a futamgyőzelem. Leclerc folyamatosan nyomás alatt volt. Ám a Ferrarinak ezután következett az első csapás:

A kilencedik körben a 4-es kanyarban Carlos Sainz lehúzodott, a spanyolnak fékprobléma miatt kellett feladnia az azeri futamot.

A Ferrari azonnal reagált a VSC-szakaszra, és Leclerc-t kerékcserére hívta. A Red Bullok kint maradtak, pedig szinte a teljes mezőny élt az ingyenkerékcsere lehetőségével. A VSC-szakasz a 11. körben megszűnt, így Pérez és Verstappen volt a legnagyobb vesztese ennek az incidensnek.

Sebastian Vettel a 15. körben előzési pozícióba kerül Esteban Oconhoz képest, rendkívül mély fektávot véve viszont a bukótérben végezte, a német egy pozíció elvesztésével ugyan, de vissza tudott térni a pályára.

A 15. körben a helycsere megtörtént a két Red Bull között, Verstappen vette át a vezetést, miközben Leclerc folyamatosan leggyorsabb köröket teljesített.

Pérez a 17. körben jött a bokszba, ebben a kerékcserében viszont jó pár másodperc ott maradt, így Leclerc esélyei tovább nőttek, hogy ismét visszavegye a vezetést Bakuban. Verstappen kerékcseréje is megtörtént, szintén nem zökkenőmentesen, így Leclerc simán visszavette a vezető pozíciót a 19. körben. Majd következett az utolsó szög a Ferrari koporsójába:

A 21. körben Charles Leclerc motorja elfüstölt, mindkét Ferrari nullázott. A műszaki meghibásodások a vörösöknél a világbajnoki cím elvesztését okozhatják. Hatalmas jokert kapott a Red Bull ezzel a pontszerzés tekintetében.

Hamilton a verseny félidejében Alonsót vadászta le, ezzel már az ötödik helyen autózott a hétszeres világbajnok. Russell az előkelő harmadik helyen állt ekkor. A Mercedes mindkét pilótája komoly fizikai fájdalmaktól, jelesül hátfájástól szenvedett az autó pattogása miatt. Hamilton hangot is adott fájdalmának csapatrádión a futam közben.

Közben újabb két Ferrari motoros pilóta, Kevin Magnussen és Csou Kuan- kényszerült feladni a futamot. A technikai meghibásodások aránya a Ferrari motoros autóknál kétségbeejtő. A Magnussen félrehúzódása utáni VSC-szakasz ismét lehetővé tette az időveszteség nélküli kerékcseréket, ezzel a két Red Bull rögtön élni tudott.

Verstappen innentől uralta a futamot, zavartalanul autózott az élen, Pérez mögötte jó hátvédként követte a hollandot. Russell látótávolságon kívül, de a harmadik helyen autózott. Hamilton Gasly megelőzésével pedig a biztos negyedik helyre jött fel. Ez a futam végéig már nem változott, így Max Verstappen 25. futamgyőzelmét aratta Azerbajdzsánban. 

A kettős győzelemmel a Red Bull 80 pontos előnybe került a Ferrarihoz képest a konstruktőröknél, egyéniben Verstappen előnye 21 egység a második helyre feljutó Pérezhez képest.

Futam utáni interjúk

Max Verstappen:

Jó volt a tempó, jól működtek az abroncsok. Kitűnő volt a tapadása az autónak, ami itt kulcsfontosságú, így lehet Bakuban nyerni. Persze kis szerencse, hogy a Ferrari kiesett, de így is gyorsabbak voltunk náluk. Minden verseny más, ide-oda mehet majd az ütésváltás a Ferrari és köztünk.

Sergio Pérez:

Az első VSC-szakaszból szerencsétlenül jöttünk ki, félrekommunikáltuk a helyzetet. Max jobb volt ma, a közepes abroncsokon jobb tempót autózott, jó döntés volt ez most a csapattól. A lényeg a csapatérdek, a kettős győzelemmel pedig teljesítettük a maximumot.

George Russell:

Szerencsére most is sikerült a lepattanót megszerezni, nagyon kemény ez az év. A pattogással sem egyszerű az élet, örülök ennek a harmadik helynek.

Nincs megállás, jövő héten a Kanadai Nagydíjjal folytatódik az F1 2022-es szezonja.

A végeredmény, Azeri Nagydíj, Baku (pontszerzők):

1. Max Verstappen holland  Red Bull–Honda  1:34:05.941 óra
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull–Honda 20.823 mp h.
3. George Russell brit Mercedes 45.995 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:11.679 p h.
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri–Honda 1:17.299 p h.
6. Sebastian Vettel német Aston Martin–Mercedes 1:24.099 p h.
7. Fernando Alonso spanyol Alpine–Renault 1:28.596 p h.
8. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren–Mercedes 1:32.207 p h.
9. Lando Norris brit McLaren–Mercedes 1:32.556 p h.
10. Esteban Ocon francia Alpine–Renault 1:48.184 p h.

A vb-pontverseny állása 8 futam után (14 van még hátra):

1. Max Verstappen 150 pont
2. Sergio Pérez 129
3. Charles Leclerc 116
4. George Russell 99
5. Carlos Sainz 83
6. Lewis Hamilton 62
7. Lando Norris 50
8. Valtteri Bottas 40
9. Esteban Ocon 31
10. Pierre Gasly 16
11. Fernando Alonso 16
12. Kevin Magnussen 15
13. Daniel Ricciardo 15
14. Sebastian Vettel 13
15. Cunoda Juki 11
16. Alexander Albon 3
17. Lance Stroll 2
18. Csou Kuan-jü 1

A konstruktőri vb-pontverseny állása: 

1. Red BullHonda 279 pont
2. Ferrari 199
3. Mercedes 161
4. McLarenMercedes 65
5. AlpineRenault 47
6. Alfa RomeoFerrari 41
7. AlphaTauriHonda 27
8. HaasFerrari 15
9. Aston MartinMercedes 15
10. WilliamsMercedes 3
11. Fernando Alonso 16
12. Kevin Magnussen 15
13. Daniel Ricciardo 15
14. Sebastian Vettel 13
15. Cunoda Juki 11
16. Alexander Albon 3
17. Lance Stroll 2
18. Csou Kuan-jü 1

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  HAMAD I MOHAMMED / POOL / AFP)