Az eső és a rajt kicsit megkavarta, de Verstappen így is simán nyerte a sprintfutamot

2023-07-01T103054Z 441805598 UP1EJ710T7G1R RTRMADP 3 MOTOR-F1-AU
2023.07.01. 17:05
Az élről induló Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Osztrák Nagydíj sprintfutamát, így már 70 ponttal vezet második helyen záró csapattársa, Sergio Pérez előtt az összetettben.

Szombatra megérkezett az eső Ausztriába, de a kvalifikáción száradó körülmények mellett körözhettek a pilóták. A sprintfutam előtt ismét rákezdett az esőzés, bár enyhülni látszott a helyzet, így is Bottas volt az egyedüli, aki száraz pályára alkalmas gumikon próbálkozott, de a felvezető kör végén kijött inkább átmeneti gumikért – az újra rákezdő égi áldás mellett ez jó ötletnek tűnt.

Izgalmasan sikerült a kezdés, Sergio Pérez lerajtolta Max Verstappent, de addig harcolt a két Red Bull, amíg a Haasszal versenyző Nico Hülkenberg feljött a második helyre a pozícióját visszavevő holland mögé – a harmadik helyről induló Lando Norris járt legrosszabbul a hazai istálló csatájából, egészen a 10. helyig csúszott vissza.

A pocsék kvalifikáción túleső Mercedesek az első kör végén már a 12. és 13. helyen haladtak George Russell, Lewis Hamilton sorrendben. 

Hülkenberg a táv harmadánál is tartotta a második helyét, miközben az élen Verstappen már a nedvesebb foltokat kereste a száradó pályán, mögöttük Pérez, Sainz, Stroll, Alonso, Albon és Ocon volt a pontszerzők sorrendje.

A holland előnye a 11. körben már kilenc másodperc fölé kúszott, miközben Pérez tolta le a pályáról Hülkenberget, ráadásul Sainz is zárkózott rájuk – Russell és Hamilton pedig Magnussent megelőzve már a 11. és 12. helyen haladtak.

A sprintfutam felénél Pérez visszavette a második helyet, Hülkenberg pedig hamarosan már csak a negyedik volt, miután a Ferrari spanyolja is megelőzte őt.

A 16. körben már kezdtek látszani a száraz ívek, Russell volt az első, aki kijött új gumikért, miközben Norris és Leclerc óriási csatát vívott a 9., még éppen nem pontszerző helyért.

Hülkenberget a két Aston Martin is elkezdte felfalni, ezért inkább őt is kihívták száraz pályára alkalmas gumikért, őt Hamilton és Leclerc is követte, így izgalmas zárásra volt kilátás.

A 19. körben már Russellé volt a legjobb kör, 1,7 másodperccel volt gyorsabb, mint Verstappen, és majdnem hárommal, mint Pérez!

Elképesztő négyes csatát láthattunk Hamilton, Leclerc, Albon és Bottas között, nagyon jól működtek a slick gumik, Hülkenberg is kapaszkodott vissza masszívan az előtte haladókra.

Az utolsó körben megelőzte Norrist, majd Ocont is, így visszajött a hatodik helyre, Alonso óriási csatában végül csapattársa mögött ért be az ötödikre. A nagy vesztes megint Norris lett, akit Russell is megelőzött, sőt a brit 9 ezreddel (!) maradt csak le Ocon mögött.

A 71 körös Osztrák Nagydíjra vasárnap 15 órától kerül sor, az élről ott is Verstappen indulhat majd.

F1 2023
OSZTRÁK NAGYDÍJ, SPRINTFUTAM

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 30:26.730 perc
  2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 21.048 másodperc hátrány
  3. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 23.088 mp h.
  4. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 29.703 mp h.
  5. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 30.109 mp h.
  6. Nico Hülkenberg (német, Haas) 31.297 mp h.
  7. Esteban Ocon (francia, Alpine) 36.602 mp h.
  8. George Russell (brit, Mercedes) 36.611 mp h.

(Borítókép: Max Verstappen. Fotó: Leonhard Foeger / Reuters)