Lewis Hamilton a monacói hétvége eddigi nagy meglepetése
További Forma-1 cikkek
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
- Bejelentette a Red Bull, ki lesz Max Verstappen csapattársa a következő szezonban
- Hivatalos, a Red Bull lapátra tette Sergio Pérezt
A pénteki első gyakorláson Lewis Hamilton, a hétszeres világbajnok mögött Oscar Piastri, a harmadik helyen medig a másik mercedeses George Russell végzett. A hazai pályán versenyző Charles Leclerc a negyedik pozícióban zárt, méghozzá úgy, hogy fel sem tette a lágykeverékű gumikat.
Úgy tűnt a jó forma az egész napra kitartott: Hamilton a második, Fernando Alonso a harmadik helyen zárt Charles Leclerc mögött, nem véletlen, hogy a mercedeses pilóta magabiztosan nyilatkozott a hétvégét illetően.
A Red Bull háromszoros világbajnoka és címvédője, Max Verstappen azonban aggódik a hétvége miatt – ami nem is meglepetés, az első megmérettetésen csak a 11. a következőn a negyedikként zárt. Elmondása szerint a problémáik megoldhatatlanok.
Nem mondom, hogy nem számítottam rá, de az eddigiek alapján ez a létező legrosszabb forgatókönyv. Sok a bucka, a kerékvető, a dőlésszög is változik, és mi egyszerűen nem tudjuk ezt kezelni. Valahányszor áthajtunk egyen, sok köridőt veszítünk csak azért, mert az autóval nem lehet jól átvezetni rajta.
Csapattársa, Sergio Pérez is sok problémába ütközött a két etap során, egyelőre azonban nem tudja, hogy mivel tudnának előrukkolni ahhoz, hogy versenyképesek legyenek. A mexikói szerint nem a Mercedes, hanem a Ferrari miatt kell aggódni, utóbbi szerinte a hétvége legesélyesebbje – az aggodalomra is adott a monacói szombat délelőtt, az időmérő utolsó felvonásán.
A harmadik, utolsó gyakorlás kora délután az egyik legizgalmasabb szabadedzést hozta, gyakorlatilag egy időmérővel ért fel a felkészülés, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a Ferrari monacói versenyzője meg tudja-e őrizni vezető pozícióját. Verstappen gyengén nyitott, ám, ahogy tőle megszokhattuk gyorsan felvette a versenyt, de riválisát nem tudta megelőzni – végül két tizedet kapott tőle. A holland mögött az eddig kiemelkedően teljesítő Mercedes-pilóta, Hamilton, illetve a mclarenes ausztrál, Oscar Piastri végzett.
A nagydíj az időmérővel folytatódik 16.00-kor.
Eredmények:
3. szabadedzés (élcsoport):
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:11.369 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:11.566
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:11.710
4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:11.901
5. Sergio Perez (mexikói, Red Bull) 1:11.923
6. George Russell (brit, Mercedes) 1:11.968
pénteken:
2. szabadedzés (élcsoport):
1. Charles Leclerc 1:11.278 perc
2. Lewis Hamilton 1:11.466
3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:11.753
4. Max Verstappen 1:11.813
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:11.953
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:11.962
1. szabadedzés (élcsoport):
1. Hamilton 1:12.169 perc
2. Oscar Piastri 1:12.198
3. George Russell 1:12.295
4. Norris 1:12.396
5. Leclerc 1:12.397
6. Alonso 1:12.775