- Sport
- Forma-1
- formula-1
- forma-1
- szingapúri nagydíj
- mclaren
- ferrari
- red bull
- lando norris
- max verstappen
- világbajnokság
- pontverseny
Szingapúrban sem talált legyőzőre Norris, egy lépéssel közelebb került a vb-győzelemhez
További Forma-1 cikkek
- A Cadillac csak a kezdet, rövidesen 12 csapatosra is bővülhet az F1 mezőnye
- A Red Bullnál előkészítették a selyemzsinórt, félreérthetetlen utalást tett a csapatfőnök
- Az utolsó futam előtt pilótacserét húztak meg az F1-es istállónál
- Az F1 korábbi ura eladásra kínálja 150 milliárdot érő autógyűjteményét
- Max Verstappen megkoronázta vb-címét: a kaotikus Katari Nagydíjon is a dobogó tetejére állt
A szingapúri verseny első napján úgy tűnt: a McLaren és a Ferrari csatáját hozhatja ez a hétvége, ugyanis mindkét szabadedzésen az olasz istálló két versenyzője, valamint a világbajnoki aspiráns, Lando Norris végzett az első három hely egyikén.
A harmadik gyakorláson már kissé hátrébb szorult a Ferrari, csupán az ötödik és a hatodik pozícióban végzett a két pilótája, míg Norris ismét az élen zárt, mögötte már a mercedeses George Russell, valamint a másik papaja versenyző, Oscar Piastri zárt. A negyedik pozíció pedig a hetek óta szenvedő Red Bull csapatának világbajnokáé, Max Verstappené lett, így mindenképpen izgalmas időmérő előtt álltunk.
Így is lett, hatalmas meglepetésre Charles Leclerc a kilencedik, míg spanyol csapattársa, Carlos Sainz – akinek balesete miatt meg is szakították a gyakorlást – csak a tizedik rajtkockát szerezte meg. Az igazi verseny a vb-győzelemre hajtó pilóták, valamint a két Mercedes között dőlt el: végül Norris (pályafutása során hatodszor) szerezte meg a pole-pozíciót, Verstappen körideje a második helyet érte. A második sort a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, valamint csapat- és honfitársa, Russell bérelte ki, Piastri csak az ötödik, meglepetésre Nico Hülkenberg pedig a hatodik rajtkockáról indulhatott.
A 62 körös futam első helyéről rajtoló Norris sikeresen megtartotta élmenő pozícióját, Verstappen igen gyengén kapta el a rajtot, nem tudta meglepni a britet, a második pozícióját azonban így is simán megtartotta – ahogyan az őt követő hatos is. Leclerc egyet előrelépett, az élete harmadik F1-es versenyét teljesítő Franco Colapinto négyet (!), a múlt héten balesetet szenvedő Sergio Pérez hármat jött fel, míg Cunoda Júki ugyanennyit esett vissza. Az első tíz helyen így Norris, Verstappen, Hamilton, Russell, Piastri, Hülkenberg, Fernando Alonso, Leclerc, Colapinto és Pérez menetelt.
A 12. körben megkezdődtek a kerékcserék: elsőként (a valószínűleg élete utolsó F1-es versenyét teljesítő) Daniel Ricciardo érkezett, majd Albon is kitért friss abroncsokért. A következő körben Sainz is megjárta a bokszutcát, majd a 18. helyre sorolt vissza. A többi versenyző pozíciója nem változott, Norris előnye az élen ekkor már több mint nyolc másodperc volt Verstappennel szemben. A holland mögött ugyanekkora lemaradással Hamilton, illetve Russell autózott. Néhány minutummal később pedig meglett a szingapúri verseny első kiesője is, Albon autójának túlmelegedési problémája volt, így a thaiföldi ismét behajtott a bokszutcába – most azonban feladta a futamot.
A verseny felénél Verstappen, majd (a néhány körrel korábban falnak koccant) Norris is kitért a bokszba, ám a brit előnye akkora volt, hogy a csere után is az első helyre tért vissza. A második pozíció Piastrié lett, a harmadikat pedig Leclerc örökölte meg. A Red Bull-os holland szorosan a Ferrari versenyzője mögé érkezett vissza, majd egy körrel később a hatalmas gumielőnyének köszönhetően túl is jutott a monacóin. A további pontszerző pozíciókban ekkor Russell, Hamilton, Cunoda, Sainz, Alonso és Hülkenberg körözött.
Az élmenő tízesből (és az egész mezőnyből) már csak Leclerc és Piastri volt adós a kerékcserével, végül előbbi a 37., míg utóbbi a 39. körben tért ki friss abroncsokért. A monacói a nyolcadik, míg a McLaren versenyzője az ötödik pozícióba tért vissza, ám gumielőnyük hatalmas volt a többi pilótával szemben. Piastri nem is várt sokat: egy körrel később igen könnyedén jutott túl Hamiltonon, és üldözőbe vette Russellt, aki közel öt másodperccel autózott előtte. Hasonlóan tett Leclerc is: előbb Alonsón, majd csapatutasítás után Sainzon is túljutott, így az ötödik pozícióba lépett elő. Az első tízest ekkor Norris, Verstappen, Russell, Piastri, Hamilton, Leclerc, Sainz, Alonso, Hülkenberg, valamint Pérez alkotta.
A 49. körben Norris újabb hibát vétett: hátsó kerekével lekoccolta a falat, ám ezt is megúszta, de ezek a hibák akár a futam-, sőt a világbajnoki győzelmébe is kerülhettek volna...
Hasonlóan tett ismét Piastri és Leclerc: előbbi Russellt, utóbbi pedig Hamiltont előzte meg. Az ausztrál így a harmadik helyre zárkózott, míg utóbbi az ötödik pozícióban menetelt. Tekintve, hogy a monacói a kilencedik rajtkockáról indult, nem lehet panasza a Ferrarinak! Úgy tűnt, ez már a végeredmény is lehet – már ami a dobogós helyezéseket illeti –, ugyanis a brit előnye már majdnem 30 (!) másodperc volt az élen, Piastri pedig több mint tíz másodperces lemaradásban volt Verstappennel szemben.
A Szingapúri Nagydíjat végül 22 másodperces előnnyel toronymagasan nyerte Norris, Verstappen a második helyen zárt, míg a dobogó alsó fokára Piastri állhatott fel. A további pontot érő helyeken sorrendben Russell, Leclerc, Hamilton, Sainz, Alonso, Hülkenberg és Pérez végzett.
A Miami, valamint a Holland Nagydíj utáni újabb győzelem fontos pontokat jelentett Norrisnak, ugyanis a Verstappen és a közte lévő differencia így 52 pontra csökkent hat futammal az idény vége előtt. Ami eggyel több is lehetett volna, azonban Ricciardót kihívták a bokszba, és megfuttatták vele a leggyorsabb kört – ezzel segítve az RB csapatát, valamint a Red Bullt is. Természetesen Verstappen is köszönetet mondott a rádión az ausztrál pilótának.
Ez azt jelenti, hogy minden további futamon 8,5 egységet kell hoznia holland riválisán ahhoz, hogy beérje őt az egyéni összetett pontversenyben.
A konstruktőri versenyben pedig igencsak meglépett a McLaren: az újabb masszív kettős pontszerzéssel már 41 pont az előnye a Red Bull-lal szemben.
A 2024-es Formula–1-es idény október 18–20. között az Egyesült Államokban folytatódik.
Szingapúri Nagydíj, Szingapúr (62 kör, 306,143 km, a pontszerzők):
- 1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:40:52.571 óra
- 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 20.945 másodperc hátrány
- 3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 41.823 mp h.
- 4. George Russell (brit, Mercedes) 1:01.040 perc h.
- 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:02.430 p h.
- 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.248 p h.
- 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:36.039 p h.
- 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1 kör h.
- 9. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1 kör h.
- 10. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:34.486 perc (Daniel Ricciardo, RB, 60. kör)
pole pozíció: Norris
A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 6 van hátra):
versenyzők:
- 1. Verstappen 331 pont
- 2. Norris 279
- 3. Leclerc 245
- 4. Piastri 237
- 5. Sainz 190
- 6. Hamilton 174
- 7. Russell 155
- 8. Pérez 144
- 9. Alonso 62
- 10. Hülkenberg 24
- 11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
- 12. Cunoda Juki (japán, RB) 22
- 13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12
- 14. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12
- 15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 8
- 16. Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7
- 17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 6
- 18. Esteban Ocon (francia, Alpine) 5
- 19. Franco Colapinto (argentin, Williams) 4
csapatok:
- 1. McLaren 516 pont
- 2. Red Bull 475
- 3. Ferrari 441
- 4. Mercedes 329
- 5. Aston Martin 86
- 6. RB 34
- 7. Haas 31
- 8. Williams 16
- 9. Alpine 13