Kettős Ferrari-győzelem az Amerikai Nagydíjon, Norris távolabb került a vb-címtől

2024.10.20. 22:42
A negyedik pozícióból rajtoló Charles Leclerc, a Ferrari 27 éves pilótája nyerte a Formula–1-es Amerikai Nagydíjat, a monacói pilóta idei harmadik, pályafutásának nyolcadik futamgyőzelmét aratta. Mögötte spanyol csapattársa, Carlos Sainz végzett, harmadikként hatalmas csata után pedig a világbajnoki címvédő Max Verstappen zárt.

Egy hónap őszi szünet után visszatért a száguldó cirkusz mezőnye, méghozzá az amerikai egyesült államokbeli Austinba, a sprinfutammal összekötött versenyhétvégére. A pénteki egyetlen szabadedzésen már körvonalazódtak az erőviszonyok: a két Ferrari, illetve a két világbajnoki aspiráns, Max Verstappen, valamint Lando Norris zárt az élen. A rövid futam rajtrácsáról döntő időmérőt már a hetek óta szenvedő holland vb-címvédő Verstappen nyerte, mögötte a mercedeses George Russell, Charles Leclerc és a Norris végzett. A sprintversenyt végül a pole-pozíciós Red Bull-pilóta zárta az élen, a második Carlos Sainz, a harmadik pedig a mclarenes Norris lett – Verstappen első helye pedig azt jelentette, hogy ismét növelni tudta előnyét riválisával szemben az összesített tabellán...

Az austini nagydíj időmérője is igen izgalmasra sikerült: a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett és végül csak a 17. helyről rajtolhatott, míg csapattársa – aki a Q3-ba is bejutott – utolsó körén a falba vágta az autóját, ezzel elvette Verstappentől és Leclerctől a lehetőséget a javításra, valamint segítve Norrist az első helyhez. A holland utolsó mért ideje a második legjobbnak bizonyult, Leclerc és Oscar Piastri pedig a második sort bérelte ki. A Mercedes brit pilótája végül a parc fermé szabályai miatt a boxutcából kényszerült rajtolni. 

Úgy tűnt, az 56 körös futam rajtját jól kapta el Norris, Verstappen azonban be tudott vágni a brit mellé, majd kissé ki is sodorta a pályáról. A két versenyző annyira el volt foglalva egymással, hogy nem vették észre a mögöttük menetelő Leclerc-t, aki gyönyörű kigyorsítás után nevető harmadikként átvette a vezető pozíciót, Norris pedig három helyet rontva, Sainz mögé a negyedik helyre csúszott vissza. A harmadik körben, az öt pozíciót javító Hamilton kicsúszott a sóderágyba, az eset miatt pedig biztonsági autós fázis következett. A 39 éves brit versenye ezzel véget is ért. 

A Hamilton kiesése miatt beküldött biztonsági autó mögött Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris, Piastri, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Cunoda Júki, Sergio Pérez és Alonso sorakozott az első tíz helyén. Három körrel később a monacói újraindította a mezőnyt, és bár Verstappen tartotta vele a lépést, élmenő pozícióját sikerült megtartania. Néhány minutummal később már három másodpercre növelte előnyét, a hollandnak pedig már hátrafele kellett figyelnie, ugyanis Sainz kezdett a nyakában loholni. 

A futam harmadánál Leclerc előnye hét és fél szekundumra nőtt Verstappennel szemben, Sainz viszont tartotta a lépést a hollanddal, csupán két másodperccel volt lemaradva tőle. A spanyol mögött a két McLaren-pilóta, előbb Norris, majd Piastri autózott, őket Pérez, Nico Hülkenberg, a bemutatkozó Liam Lawson, az imént öt másodperces büntetést kapó Russell, valamint Alonso menetelt pontot érő pozíciókban. Az élmezőnyből Sainz tért ki először a boxutcába, majd Verstappen is kiment lágyakért, amire azonnal reagált a Ferrari, Leclerc-t is hívta mérnöke. Előbbi Sainz mögé, utóbbi a spanyol elé tért vissza.

Ekkor ideiglenesen a két McLaren, Norris, valamint Piastri vezette a futamot.

De gyorsan visszaállt a rend: Leclerc visszavette első helyét, Sainz felzárkózott csapattársa mögé, a harmadik helyen Verstappen menetelt, akit a boxból kijövő Norris követett szorosan. 

A 47. körben Leclerc 4,5 másodperccel vezetett spanyol csapattársa előtt, akit Verstappen üldözött 7,5 minutumos lemaradással. Az izgalmak azonban csak itt kezdődtek: Norris hosszú körök óta lopta a távolságot a holland mögött, többször is megpróbált előzni, a Red Bull versenyzője azonban körökön keresztül fantasztikusan védekezett. Négy körrel a vége előtt meglett az eredménye a hatalmas presszónak: Norris átjutott riválisán, Verstappen azonban a menőver közben kiterelte, így át is adta a harmadik pozícióját riválisának. A visszajátszásból azonban kiderült, hogy Verstappen volt előnyösebb pozícióban, a felügyelő bizottságon volt a világ szeme...

A két aspiráns csatája közben azonban Charles Leclerc leintette a kockás zászlót, mögötte hét és fél másodperces lemaradással csapattársa, Carlos Sainz szelte át a célvonalat.

A leintés előtt megszületett a döntés, Lando Norrist öt másodperccel büntették pályán kívüli előnyszerzés miatt, így a harmadik helyet Max Verstappen szerezte meg. A holland ezzel 57 pontra növelte előnyét a világbajnoki tabellán Norisszal szemben. 

Pontokat még Piastri, hatalmas versenyzéssel Russell, Pérez, Hülkenberg, valamint a két újonc, Lawson és Colapinto szerzett. 

A Ferrari fantasztikus hétvégéjének köszönhetően 43 (!) pontot szerzett és csupán nyolc egységre van a konstruktőri versenyben a Red Bulltól, 48-ra pedig a tabella éllovas Mclarentől. 

A versenyzés jövő héten Mexikóban folytatódik.

Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km):

  • Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:35:09.639 óra
  • Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 8.562 másodperc hátrány
  • Max Verstappen (holland, Red Bull) 19.412 mp h.
  • Lando Norris (brit, McLaren) 20.354 mp h.
  • Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 21.921 mp h.
  • George Russell (brit, Mercedes) 56.295 mp h.
  • Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 59.072 mp h.
  • Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:02.957 perc h.
  • Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:10.563 p h.
  • Franco Colapinto (argentin, Williams) 1:11.979 p h.
  • leggyorsabb kör: 1:37.330 perc, Esteban Ocon (francia, Alpine, 53. kör)
  • pole-pozíció: Norris

A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 5 van hátra):

  • Verstappen 354 pont
  • Norris 297
  • Leclerc 275
  • Piastri 247
  • Sainz 215
  • Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 177
  • Russell 167
  • Pérez 150 
  • Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 62
  • Hülkenberg 29
  • Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
  • Cunoda Juki (japán, RB) 22
  • Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12
  • Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12
  • Kevin Magnussen (dán, Haas) 8
  • Pierre Gasly (francia, Alpine) 8
  • Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7
  • Colapinto 5
  • Esteban Ocon (francia, Alpine) 5
  • Lawson 2

csapatok:

  • McLaren 544 pont
  • Red Bull 504
  • Ferrari 496 
  • Mercedes 344
  • Aston Martin 86
  • Haas 38
  • RB 36
  • Williams 17
  • Alpine 13