A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj

2025.01.08. 12:04
A Belga Nagydíj 2031-ig, a következő hatéves időszakból négy szezonban biztosan szerepel majd a Formula–1-es naptárban – adta hírül az MTI.

A szervezők szerdai bejelentése szerint az F1-gyel meghosszabbított szerződés értelmében 2026-ban, 2027-ben, 2029-ben és 2031-ben is lesz Belga Nagydíj, 2028-ban és 2030-ban viszont az új rotációs rendszer szerint nem.

Az F1 arra törekszik, hogy a korábbinál több futammal bővítsék a sorozatot az Egyesült Államokban és Ázsiában, ez pedig nagyobb rivalizálást eredményez a hagyományos európai helyszínek – mint amilyen Spa-Francorchamps – között.

A belgiumi pálya sok pilóta kedvence a nagy sebesség és az erdős, dombos környezet miatt, és már az 1950-es első Forma–1-es szezonban rendező volt, 2007 óta pedig minden évben ott van a naptárban.

Spa-Francorchamps-t a versenyzők és a szurkolók egyaránt joggal dicsérik, mint a világ egyik legjobb pályáját, amely hihetetlen pillanatokat adott a Formula–1-nek

– fogalmazott Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója.

Az idei Belga Nagydíjat a július 25–27-i hétvégén bonyolítják le.