A magyar védelmet dicsérik a svéd lapok

A vasárnapi svéd lapok egyöntetűen kudarcként értékelik a labdarúgó-válogatott magyarok elleni szombati szereplését, és miután a csapat két mérkőzésen mindössze két pontot szerzett (az első fordulóban: Lettország-Svédország 0-0), kijelentik: ennél gyengébben szinte nem is rajtolhatott volna az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
"Rémálom" - áll az Aftonbladet címoldalán. A lap szakírója kiemeli, hogy a magyar csapat kitűnően védekezett, bár a támadásban nem nagyon jeleskedett. Egyúttal megjegyzi: a svéd együttest irányító Lars Lagerback, Tommy Söderberg szövetségi kapitányi kettős nem a legjobban állította össze a kezdőcsapatot, és ha a jövőben sikereket akar elérni, akkor más játékosoknak kell bizalmat szavaznia.

Az újságok szinte kivétel nélkül nagy terjedelemben foglalkoznak a gólszerző Zlatan Ibrahimoviccsal is, aki a fejelés pillanatában ütközött a menteni igyekvő magyar kapussal, Király Gáborral, és elterült a földön. Bár nem szenvedett súlyos sérülést, körülbelül 10 mp-re elvesztette az eszméletét, és le kellett cserélni.

"Zlatan, a leütött hős" - írja a Dagens Nyheter. "Ébredj Zlatan! Gólt szereztél!" - áll a jelenetről közölt fotó alatt az Expressben.

Ibrahimovic védte meg Svédországot - írja az UEFA hivatalos honlapjának tudósítója. A cikkíró szerint a döntetlennek magyarok örülhetnek jobban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04