További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Az edző eredetileg a Németország elleni meccset, illetve eddigi magyarországi munkáját értékelte volna, ám a beszélgetés hamar a közvéleményt szintén foglalkoztató távozási szándékára terelődött.
"Háttérbe szorították a Németország elleni mérkőzést"
Mint ismeretes, az utóbbi hetekben Lothar Matthäust megkereste a török Besiktas vezetősége, legyen a csapatuk trénere. Maga a német szakember is elismerte, hogy tárgyalt a klub vezetőivel, ám azt nehezményezte, hogy a magyar sajtóban ezek a tárgyalások "háttérbe szorították a Németország elleni jubileumi mérkőzést is".
Törökországban pedig már biztosra vették Matthäus érkezését, ám helyette a Besiktas végül a Real Madrid korábbi edzőjét, Vicente del Bosquét igazolta le, és a szakvezető úgy véli, az ő nevét csak reklámcélokból használta a törökök elnöke, ráadásul az effajta tárgyalások "hozzátartoznak az edzői hivatáshoz".
"Nem voltam erkölcstelen"
"Sok hülyeség jelent meg a magyar sajtóban az isztambuli ajánlatról, pedig valójában csak kampányfogás voltam a Besiktas elnökének. A nevem jól cseng a futballban és az ottani klubelnök-választáson bárki nagyobb eséllyel indul, ha világhírű edzőt visz a csapathoz. Ezek után úgy érzem, semmi erkölcstelent nem tettem, csupán meghallgattam egy másik fél ajánlatát. Különben is, a megkeresések hozzátartoznak a mi munkánkhoz. Tisztában vagyok vele, hogy 2005 december 31-ig megállapodás köt a magyar válogatotthoz" - mondta csütörtökön a magyarok kapitánya.
Természetesen felmerült, ha a jövőben, esetleg ősszel a világbajnoki selejtezők közben újra megkeresné Matthäust valaki egy hasonló ajánlattal, leülne-e vele tárgyalni?
"Nem aktuális témákkal nem kell foglalkoznunk" - zárta le a témát az edző.
A kínai túra előtt meglepően sok, több mint húsz játékos mondta le egészségi okokra hivatkozva a válogatottságot, ami szintén nagy teret kapott a sajtó utóbbi cikkeiben.
"Fel akarom nyitni a magyar klubvezetők szemét"
Kiszivárgott hírek szerint a focisták egy része nem is volt sérült, csupán nem akart átrepülni Ázsiába, egy részüket pedig állítólag a klubjuk nem engedte el a fárasztó túrára.
A játékosként százötvenszeres német válogatott sztár is csodálkozott a sok betegen, de tudja, "ki volt sérült és ki engedelmeskedett inkább a klubjának", ám arra keresi a választ, hogy a magyar csapatok - állítólag - miért nem akarják elengedni futballistáikat a válogatottba?
"Meglepett, hogy több mint húsz játékos lemondta a kínai és a németországi fellépést, sőt csodálkoztam rajta. Biztos forrásból tudom, hogy közülük hatan-heten nem voltak sérültek, csak fontosabbnak tartották, hogy nyaralni menjenek vagy engedelmeskedjenek a klubjuknak és ne játsszanak a válogatottban. Ezt a hozzáállást nem értem, hiszen a németek legyőzése után az összes magyar focista piaci ára növekedett, és mivel a klubok nincsenek jó anyagi helyzetben nekik is érdekük lenne, hogy minél jobb áron adják el a játékosaikat. Én mindent megteszek azért, hogy ezzel is segítsem a klubokat, és remélem ki fog nyílni a klubok szeme" - nyilatkozta Matthäus, ám azt kiemelte, a szimulálók is lehetnek még válogatottak.
Mindenki kap még egy lehetőséget
"Hangsúlyozom, tudom, hogy néhányan egészségesek voltak, mégsem játszottak és meg is jegyeztem a nevüket. Viszont ez nem jelenti azt, hogy örökre leírtam volna őket. Mindenkinek adok második lehetőséget, de többet nem hibázhatnak. Ám kiemelném: a válogatott továbbra is nyitott mindenki előtt"- zárta le az ügyet a kapitány.
Magáról a meccsről is ejtett néhány szót Matthäus, dicsérte a "fegyelmezett és öntudatos" játékosait, valamint elárulta, a kínai vereség után gondolt rá, hogy Németországban nyerni fogunk.
"Éreztem, hogy legyőzzük a németeket, mert Kínában nagyon szerencsétlenek voltunk, szervezetlenek voltak a körülmények, a bíró pedig ellenünk fújt, így Isten visszaadta, amit ott elvett tőlünk".