Gera újra az egyik legjobb volt
A hazai csapatban Gera Zoltán végigjátszotta a találkozót, újra jól támadott és védekezett is. Csapata megszerezte vezetést a 32. percben, amikor Richardson remekül csavart a kapuba szabadrúgásból (1-0).
A szünet után újra a West Bromnak voltak helyzetei, de Clement kétszer is hibázott. A Blackburn lassan átvette az irányítást, egyre több helyzete volt, és a 64. percben kiegyenlített: Emerton közelről helyezett a hálóba (1-1).
Az utolsó húsz percben már nem tudtak újra fölénybe kerülni Geráék, helyzetük is alig volt, és döntetlen lett a vége.
Óriási bravúr kellene
Így pontban utolérték a 30 egységnél tartó Crystal Palace-t, ám a kieső helyről nem sikerült elmozdulniuk. Valójában rettentő nehéz helyzetbe kerültek, mert az utolsó három fordulóban játszaniuk kell az Arsenallal, majd a Manchester Uniteddel, csak az utolsó meccsük látszik könnyebbnek, a Portsmouth ellen. Nehéz lesz lesz kivívniuk, hogy a következő szezonban is a Premier League-ben folytathassák.
West Bromwich Albion-Blackburn Rovers 1-1 (1-0)
gól: Richardson (31.), illetve Emerton (66.)