További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
A korábbi hétszázmillió forintosnál valamivel kisebb, ötszázmillió forintos tartozást mutatott ki az a gazdasági beszámoló, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) jelenleg vezető ad hoc bizottság készített el.
Az amatőr küldöttek többsége Kisteleki Istvánt támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tisztségéért folyó versenyben - derült ki a szekció tagjainak közgyűlést előkészítő hétfői velencei tanácskozásán. Az ülésen Kisteleki az ad hoc bizottság vezetőjeként volt jelen. A hatvan küldöttből 46-an mentek el, a nyílt szavazáson 38-an voksoltak Kistelekire, nyolcan tartózkodtak.
Az ülés helyszínén egyszer csak megjelent Pellady Péter, aki szintén indul az MLSZ-elnökségért. A küldöttek a meghallgatása ellen szavaztak, ezért nem mondhatta el, amit akart. Az amatőrök arra hivatkoztak, a harmadik induló, Genzwein Ferenc sem ismertethette volna programját. Pellady állította, nem is szavaztak arról, hogy beszélhet-e, egyszerűen éhesek voltak a küldöttek, így inkább távoztak.
Az alábbi hat amatőr jelölését támogatták az elnökségbe: Helmeczy László (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Pál László (Heves), Fekete Miklós (Pest), Horváth Cs. Attila (Győr-Moson-Sopron), Rákóczi István (Baranya) és Nemes Ferenc (Fejér).
Az MLSZ honlapján olvasható anyagból kitűnik, hogy a fizetendő összeg jelentős hányada, 310 millió forint belföldi és külföldi szállítók felé áll fenn. Ebből a legnagyobb összeg, 49 millió forint a bizottságot irányító Kisteleki Istvánhoz hasonlóan szintén MLSZ-elnökjelölt Pellady Péter vezette Derball Kft-t illetné. A társasággal szemben a szövetségnek 69,8 milliós követelése is van.
A kimutatás szerint ugyanakkor a válogatott játékosoknak tavalyról és tavalyelőttről még összesen 42 millió forint prémium kifizetésével tartozik az MLSZ. Emellett a szövetség a Commerzbanknál felvett, idén lejáró százmilliós folyószámlahitelből 88 milliót felhasznált, azaz ezt az összeget vissza kell fizetnie. További hiányt jelent, hogy az UEFA céltámogatásából - amelyet műfüves kispályák építésére adott - 32 millió forintot más célokra fordítottak. Ez a tétel szintén tartozásnak minősül, az európai szövetség felé ugyanis el kell számolni a pénz felhasználásáról.
A követeléseket illetően az összefoglaló megjegyzi, hogy a 212 millióból 37 millió behajthatatlan.
Az ad hoc bizottság által készített kimutatás mellett a felügyelő bizottság is közzétette beszámolóját, ami a már korábban nyilvánosságra került három szakértői vitaanyag összefoglalása alapján készült el. Az fb jelentése elsősorban a Lothar Matthäus volt szövetségi kapitánnyal, valamint a Derball Kft.-val kötött szerződésekkel, illetve a Kentaro AG-val aláírt szaktanácsadói megállapodással kapcsolatos - feltételezett - visszásságokra irányítja rá ismételten a figyelmet.
A problémák, hiányosságok felvetése mellett az fb négy pontba szedte a szerinte harminc napon belül megvalósítani szükséges lépéseket.