A kaszinós Gera és a Hófehérkét alakító Halmosi

A válogatott szövetségi kapitánya, Bozsik Péter a törökök dinamikusságát emelte ki közvetlenül a meccs után, és a kispadról ő is pontosan érezte, gondolkodásban, az összjátékban mennyivel gyorsabbak a törökök.

Ez a meccs is igazolta azt, ami jó tíz éve nyilvánvaló, de néhány magyar futballedző még mindig szereti önfeledten és indokolatlanul hangoztatni: technikás játékosaink vannak. A technika és a magyar futball két olyan halmaz, amelyiknek nincs metszéspontja, a magyaros technika csak álom.

A legnagyobb önáltatás és szemfényvesztés erről beszélni a jelen helyzetben, de erre még a korábbi kapitány (Cs. J.) rátett egy lapáttal pár hete, amikor Sipeki-szerű technikáról beszélt. A világ, de még a magyarfutballban mindez érthetetlen és értelmezhetetlen, jó lenne ezt már észrevenni.

A törökök technikásak voltak, a mieink körülményesek. Az átveszem-felnézek-igazítok-passzolok négy fázisát a törökök összesűrítették, és néhány elemet ki is iktattak belőle. A magyarok nem. Erről ellenben nem az tehet, hogy jobb pályán játszanak a riválisaink, hogy arrafelé több a pénz a futballban, hanem a hazai képzés, amelyikben senki sincs, aki kimondaná: elkúrtuk.

Az Index ezúttal is értékelte, mit látott a Puskás-stadionban.

Király Gábor:
Akik nem szeretik játékát, stílusát, személyiségét, a gólt biztosan az ő nyakába varrják, de mi első látásra, és utána a visszajátszások után is inkább úgy döntöttünk, hogy a védelem sokkal inkább hibáztatható a mindent eldöntő találatért. Rögtön utána, Gökdeniz helyzeténél volt egy hatalmas bravúrja. A második félidőben, ha a rossz öklözése után megszületik a második vendéggól, azért már nem lehetett volna felmenteni. A hajrára elveszítette a türelmét, céltalanul és elhamarkodottan dobta és rúgta ki a labdákat - esély sem volt arra, hogy a csapat felérjen -, egyszer dühében, mintha Rüstü kapuját is be akarta volna venni a térfele közepéről. Feszült benne a bizonyítási vágy, a védelmet most is kifogástalanul irányította, de ismét csak egy vesztes meccsen van túl.
Osztályzat: 5

Fehér Csaba:
A török taktikának alighanem az egyik legbiztosabb pontja volt, hogy az ő oldalán vezették a támadásokat. Az első félidőben percekig levegőhöz sem jutott, folyamatosan munkában volt, de hellyel-közzel megoldotta a feladatát. Az első gól előtt azonban könnyen vált le róla Tuncay, kissé érthetetlenül mozgott a labdával ellentétes irányban. A fordulás után sem tudta hatékonyan segíteni a széleken a támadásféléket, egy kecsegtető beívelésnél nagyon mélyen rúgta középre a labdát, a lövésére könnyen hasalt rá Rüstü, még meg sem csípte a labda a hasát.
Osztályzat: 4

Éger László:
Két piti lövőcsel után is fájdalmas volt nézni, mennyire könnyen kibillenthető, ráadásként egyik helyzet sem indokolta a fetrengését, de ő dagonyázott, mint a mocsári disznó. A még kínosabb égéstől, egy hatalmas lufttól megmentette magát, mert éppencsak eltalálta a labdát a tizenhatos vonalánál. Darabossága megint kiderült, arra pedig nem lehet mentsége, hogy a felívelt labdák többször is olyan helyen landoltak, ahol magyar csatár még csak a közelben sem járt.
Osztályzat: 4

Juhász Roland:
Ő az íveléseknél jóval pontosabb volt társánál, még ballal is viszonylag jól kereste az elöl lévőket. A gólnál azonban elfejelték előle a labdát, amire mondhatjuk: benne van. Ha nem fejezték volna be sikeresen a támadást, akkor nem is emlékeznénk rá. (Így viszont túl jól rögződött.) Arra ugyanakkor sokkal inkább, hogy Gera kapufája után ha türelmesebb, ha vagányabb, akkor elfektethette volna a kapust, de vissza is tehette volna a labdát, ám ő leggyatrább megoldást választotta, belebikázott egyet, így odalett a helyzet. A hajrában, már csatárként egyszer sem tudott úgy lefejelni labdát, hogy abból veszélyes helyzet alakulhatott volna ki, de ez nem az ő hibája.
Osztályzat: 4

Vanczák Vilmos:
A védelem legbiztosabb pontja volt. Jól keresztezett, amikor kellett kemény volt, ha kellett, higgadt. Miután két török is átlépte a labdát, számított arra, hogy elé kerülhet és tényleg az utolsó pillanatban mentett becsúszva. Felfutásra nem vállalkozott, a védekezése azonban biztonságos volt, és ezt pillanatnyilag nagyon meg kell becsülni.
Osztályzat: 5

Tóth Balázs:
Ő valami olyasmit hozott a válogatott első félidei játékába, ami eddig nem volt benne, nem volt rá példa, és most is meglettünk volna nélküle. Feltalálta a labda nélküli örökmozgó szerepkörét. Szemlátomást sokat futott, de a játék egy apró sajátosságát elfelejtette, a labdarúgást labda nélkül viszonylag értelmetlen játszani. A saját térfelén, középen egy jól kivehető sávot bejátszott, más kérdés, hogy arra alig vitték a labdát a törökök, amerre ő kószált. Ily módon úgy tűnt, hogy ő képes lenne hozzátenni a játékhoz, csak nem arra vitték a labdát, amerre ő futott. Egyszer még így is nagyot mentett a félidő felénél Gökdeniz elől, de arra remélhetőleg még most is keresi a választ, hogy a gól előtti felperdülő labdába, miért nem próbált beleérni, miért nem a labdát, és miért a kapufát támadta. Kétségtelen, hogy az utóbbi helyhez kötött, így az egyszerűbb, de neki nem ez lenne a dolga, arra ott vannak a pályamunkások is. A második félidőben már aktívabb volt, nem kerülte el a labdát, de amikor hozzákerült, mindössze egyszer sikerült pontosan megjátszania azt. Jó cselekedet a csekély nyelvismereten kívül annyi volt, hogy kiharcolt egy szabadrúgást, amiből a legveszélyesebb helyzet, már-már szituáció adódott. Ez a kilencven perc bebizonyította, miért kiesőjelölt csapatban kergeti a levegőt a török bajnokságban.
Osztályzat: 4

Dárdai Pál:
Ennél többet talán még egyszer sem tehetett volna azért, hogy a csapat előnybe kerülhessen, hogy végre egyszer hazai pályán is úgy játszhasson, hogy nem kell az eredmény után loholnia, hanem magabiztosan egyszersmind felszabadultan. Önkritikusan bevallotta, elcsúszott nagy helyzeténél a lövés pillanatában, így amiatt szállt a labda zavartalanul a nézőtér felé. Ezúttal nem tudott vezér lenni. Most lehetett leginkább érezni, hogy nem találja a helyét, hogy szívesen szervezne, de akkor viszont nincs helyette senki, aki ütközzön és szereljen a középpályán. A sárgája felesleges volt.
Osztályzat: 5

Huszti Szabolcs:
Borzasztóan zavarta, hogy az első félidőben nem a pálya bal szélén, hanem a közepén kell játszania. Egyszer ugyan harcosságának köszönhetően labdát szerzett, meg is iramodott belőle, de visszarántották. Önbizalmáról sokat elárult, hogy a megítélt szabadrúgást kapura bombázta negyvenről - jócskán fölé -, és ekkor még reménykedtünk, hogy ez nem szegi kedvét, mint ahogy Boszniában is egy távoli, de pocsék lövés után vette a hátára a csapatot. A második félidőben visszakerült eredeti posztjára, de öt percet leszámítva továbbra is észrevétlenül kínlódott, igaz Altintopot kellett volna átjátszania. A pontrúgásainál véletlenül sem sikerült fehér mezest eltalálnia, erre pedig nem lehet magyarázat.
Osztályzat: 4

Halmosi Péter:
A legtöbbet akkor tette a csapatárt, amikor a második félidőre már nem futott ki, és az öltözőben maradt. Annyira nem találta a helyét, mint Hófehérke a népszerű mesében, de ő momentumokra sem találta fel magát, inkább csak felesleges szabálytalanságai mutatták, hogy a pályán van.
Osztályzat: 3

Gera Zoltán:
Ez a meccs újfent bebizonyította, hogy nem lehet klasszisként beszélni róla, a világelittől távol van, az európai középmezőnyben van a helye, ha el kellene helyezni. Pedig most is megmutathatta volna, hogy jobb sorsra érdemes az angol másodosztálynál. A finom csel után, ha lő az első félidőben, és nem passzol, ha nem tűnik el úgy a jobb oldalon, mint pár éve Rockenbauer Zoltán, akkor tudott volna úgy játszani, mint a törökök. Hogy az első játékrészben nyolcszor ért labdához, tőle borzasztóan kevés, hogy egyszer sem indult meg és gyorsított rá a védelemre az egész meccs alatt, hihetetlen. Bátortalanul mozgott, nem kérte el a labdákat, valahogy az volt az érzésünk, mint a kaszinóba tévedő magyarnál, hogy ha kis mínusszal megússza, az a legjobb, mert legalább elmondhatja, hogy nem nyerték el a vagyonát, és elmondhatja, volt mersze betévedni a rulettasztal mellé. Ő sem mert kockáztatni, így aztán túlesett a feladaton. A szabadrúgása viszont élményszámba ment, kivált, ha jobban tudta volna helyezni. A meccs vége felé hajtotta a társait, de ez is kevés volt, mert önmagára ebből kevés ragadt át.
Osztályzat: 5

Torghelle Sándor:
Amióta az egycsatáros hadrendben játszik a válogatott, neki kellene elöl megtartani a labdákat, harcolnia, őrlődnie kéne. Egy idő után egészen biztosak voltunk abban, hogy a labdát csak akkor tartja meg, ha a hármas sípszó után elkéri a játékvezetőtől. Ám mivel már roppant gyorsan kivívta megjegyzéseivel az ellenszenvét, erre sem volt esélye. Ki tudja, honnan, a világ melyik részéből fog érkezni az a bíró, aki a vehemens játékát tolerálja, de most is szembetűnő volt, hogy a luxemburgi "spori" gyorsan, alig negyedóra alatt felmérte a helyzetet, és rendre ellene fújt. Ha semmit sem csinált, akkor is. Most is volt benne lendület, az egyetlen tudatosnak mondható támadásunk előtt, nagyszerűen ívelte keresztbe a labdát, és ő még azt is elmondhatja, hogy Rüstüt is meglepte. Már a kapus kezében volt a labda, de ő mintha futóedzésen lett volna, hatalmas rössel teljesen feleslegesen - erődemonstrációként - elfutott mellette, ki a vonalon túlra. A kapus meg bárgyún bámult utána, de nem heccelte, mutatta meg neki, hogy csak a vonalig játszanak.
Osztályzat: 4

Kabát Péter félidei beállása után új színt hozott a játékba, az első perctől fogva helye lett volna a gyepen. Mivel gyorsan megsérült és nem töltött harminc percet a pályán, nem értékeltük őt. Komlósi Ádám rövid játéka alatt is került kiszolgáltatott helyzetbe, Szabics Imre meg sem izzadt.

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!