Huszti Szabolcs az elmúlt évek egyik legtehetségesebb magyar labdarúgója. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy két évvel ezelőtt többek között a skót Glasgow Rangers is szemet vetett rá. Ebből végül semmi nem lett, a középpályás a francia Metz együtteséhez került.
Mindenhol a Fradinak adtak igazat
Miután szerződése lejárt, így a franciák ingyen jutottak hozzá a magyar válogatottban addigra már alapembernek számító játékoshoz. Huszti hiába verekedte be magát a csapatba, a szezon végén a Metz búcsúzott az első osztálytól. A magyar labdarúgó a következő szezonban már a német Hannover együttesében szerepelt, ahol csapata egyik legjobbja lett.
Azonban a Metz a mai napig nem fizetett a Fradinak, pedig nevelési költségtérítés járt volna a klubnak. Miután minden illetékes sportszervezet a zöld-fehéreknek adott igazat, a franciák a Lausanne-i Nemzetközi Sport Választott Bírósághoz fordultak.
76 millió forint jár a Fradinak
A bíróság csütörtöki döntése értelmében azonban 305 ezer euró (kb. 76 millió forint) megfizetésére kötelezte a Metzet. " Ez hozzávetőlegesen hetven százalékos pernyertesség, így természetesen elégedettek vagyunk a döntéssel" - nyilatkozta a klub honlapján Balogh Ákos, az FTC zRt. elnökségi tagja.
A franciák 30 napon belül kötelesek kifizetni a megítélt pénzt, ráadásul évi 5 %-os kamat is jár a Fradinak 2006 decemberétől számítva. "Természetesen örülünk, hogy bebizonyosodott az igazunk, és ezzel pénz is áll a házhoz, ezzel tovább erősödik az FTC anyagi helyzete. Klubunk szeretné megköszönni dr. Burai-Kovács Jánosnak, hogy az ügyben Lausanne-ban ellenszolgáltatás nélkül járt el az FTC zRt. sikere érdekében" - mondta Balogh.