A Ferencváros meglepetésre csupán 2-2-es döntetlent ért el a kieső Budafok otthonában, de az éllovas Nyíregyháza sem győzött Makón szombat este, így az utlsó fordulóban dől el, melyik klub nyeri a labdarúgó NB II Keleti csoportját, és jut föl az élvonalba. A Nyíregyháza két ponttal vezet.
Szombat délután kétszer is vezetett a Fradi, előbb Buz fejesével, majd Újhegyi szép átemeléses egyenlítő találata után Tököli közeli lövésével. A Budafok viszont újra egyenlíteni tudott, Schmatovich elfektette a zöld-fehérek gyenge védőit, majd higgadtan a bal alsó sarokba helyezett.
Az NB II-ből már a forduló előtt kiesett kiscsapat a 94. percben majdnem győzött is, Kemenes Roland óriási ziccert védett.
Érthetetlen módon két órával később kezdett a Nyíregyháza Makón - minden normális bajnokságban az utolsó meccsek egyidőben kezdődnek - így játékosai tudták, ha nyernek, ősztől az NB I-ben folytathatják.
Már a hetedik percben meg is szerezték a vezetést Montvai góljával, de a szünet után nem sokkal Varga egyenlített, és a vendégeknek nem sikerült megszerezniük a győztes gólt és a három pontot.
Jól tudják persze, az utolsó körben hazai pályán favoritok a Vecsés ellen. Az FTC szintén otthon szerepel a Baktalórántházát fogadja, de sorsa a Nyíregyházától függ.
Közös a két vezető gárda szombati meccseiben, hogy szurkolóik nem bírtak magukkal. A döntetlen miatt dühös fradisták Tatabányán, ahol a Budafok ellen játszottak, eltorlaszolták a csapatbusz útját - írta az nb1.hu. Egyelőre nem tudni, a jármű el tudott-e indulni a főváros felé.
Makón is a vendégek rendetlenkedtek, mintegy huszonöten megtámadták a hazai drukkereket, verekedtek még a rendőrökkel is. Valószínűleg többüket előállították.
Gólszerző: Újhegyi (54.), Schmatovich (71.), ill. Buz (43.), Tököli (65.)
Makó-Nyíregyháza 1-1 (0-1)
G: Varga R. (49.), ill. Montvai (7.)
Az élmezőny állása:
1. Nyíregyháza 29 19 9 1 66-24 +42 65 pont
2. FTC 29 18 10 1 70-21 +49 64