További Futball cikkek
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
A Ferencváros a hétvégén több szempontból is fontos bajnoki mérkőzést játszik a Baktalórántháza ellen. A klub szempontjából is létfontosságú három pontot a szabolcsi kiscsapat ellen kellene megszerezni, hiszen ez feltétlenül szükséges a másodosztályú bajnokság megnyeréséhez.
Sajtótájékoztató csak feljutás esetén
Persze előfordulhat, hogy a győzelem is kevés lesz a bajnoki címhez, hiszen ehhez az is kell, hogy a Vecsés pontot, pontokat szerezzen a jelenlegi listavezető Nyíregyháza otthonában. Hogy a Ferencvárosnál mennyire bíznak a csapatban, azt jól jelzi az a levél, melyet szerdán küldött szerkesztőségünknek és más sajtóorgánumoknak a klub. Ebből kiderül, a meccs után csak akkor lesz sajtótájékoztató, ha a csapat feljut az elsőosztályba.
Tisztelt Újságíró Hölgyek, Urak!
Tájékoztatni szeretném Önöket az FTC Labdarúgó csapatának utolsó bajnoki meccsével kapcsolatos információkról.
Amennyiben a csapat megnyeri a bajnokságot a mérkőzés után szokásos módon megtartjuk a sajtótájékozatatót az FTC Székház Toldi termében.
Ha elveszítenénk a bajnoki címet a sajtótájékoztató biztonsági okokból elmarad.
FTC Labdarúgó Zrt.
A találkozóval kapcsolatosan, egyébként érdekes "ötletek" láttak napvilágot a különböző, a zöld-fehérekkel kapcsolatos fórumokon. A klub hivatalos honlapján többek között igen kemény kritikával illetik a csapatot, melynek idei teljesítményét szégyenletesnek, kritikán alulinak és a nézők súlyos becsapásának nevezik.
Lipcseit edzőnek
A Fradi-szurkolók hivatalos honlapján vannak, akik már a jövő csapatát építik, a kispadon olyan nevekkel, mint a Salzburgtól a hét elején elküldött Lothar Matthäus, de van, aki a klubnál korábban már megfordult László Csabában látja a megváltót, aki most ugandai kapitány. Akad, aki a hét elején a visszavonulását megpendítő Lipcsei Pétert szeretné edzőnek.
Lipcsei egyébként is központi témája a fórumoknak, hiszen esetleges visszavonulása esetén a szurkolók komoly búcsúztatást szeretnének neki, miközben azért bíznak benne, 2-3 évig még játszani fog a jelenleg 35 esztendős labdarúgó, aki az idei szezonban is a csapat egyeik legjobbja volt.
Vita a szombati szurkolásról
A reálisabban gondolkodók úgy vélik, miután a Nyíregyháza az elmúlt két évben közel egycsapatnyi olyan játékost igazolt, amely már megfordult az NB1-ben, így nem meglepetés, ha ők jutnak fel.
Ugyanakkor a Baktalórántháza elleni találkozóval kapcsolatban is megoszlik a szurkolók véleménye. Vannak, akik a mindent elsöprő bíztatást javasolják, míg mások úgy vélik, miután becsapták őket egész évben, ezért inkább a csendes tüntetést, a találkozó néma végignézését preferálják. Emellett felmerültek olyan vélemények is, melyek az egész meccset kísérő füttyszót javasolták, míg mások úgy vélekednek, ne csak ők akarják az első osztályt, mert az kevés, hiszen nem nekik kell bizonyítani, hogy ott a helyük.
A fontos dolgok a stadionban dőlnek el
"Mindegy, mit írnak az interneten, a stadionban történő fontos dolgok nem az interneten, hanem a stadionban dőlnek el" - mondta Magyar Balázs, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének elnöke
Magyar szerint vannak elképzeléseik, de ezeket - csakúgy mint eddig -, nem akarják előre elmondani, hiszen eddig sem mondták el, milyen koreográfia, vagy esetleges tüntetés lesz az Üllői úton. "Ezt a hagyományt szeretnénk követni, és majd meglátjuk mi lesz szombaton" - mondta.
Nem kell az ajándék elsőosztály
Annyit azonban elmondott még, véleménye szerint a szurkolók részéről véglegesen elveszett a bizalom a csapat iránt, és úgy tűnik ez általános vélemény.
Azt azonban már korábbi találkozók szurkolói kiírásai is bizonyították, a zöld-fehér hívek inkább elfogadják jövőre is a másodosztályt, mint egy esetlegesen kizárt csapat helyén, amolyan kegyelemkenyérként megkapott első osztályú indulást.