További Futball cikkek
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
Szombat estére eldőlt, hogy a Ferencváros Tökölistől, Dragónerestül sem tudta kiharcolni az élvonalbeli szereplést. Ehhez mindössze annyi kellett volna, hogy legyőzze a Baktalórántháza együttesét, és a Vecsés pontot szerezzen a listavezető Nyíregyháza otthonában. Egyiksem jött össze, és ez legkevésbé a Vecsésen múlott: Pisont István együttese ugyan kikapott, de végig partiban volt jóval esélyesebb ellenfelével.
A Fradi ugyanakkor az egész tavasszal tapasztalható gyenge játékát hozta, és ismét sikerült gól nélkül zárnia a találkozót. Ezek után kérdés, miben bízhatnak az Üllői úton, hiszen a hongkongi befektetőjelölt visszalépett, és már a Tatabánya kizárásában sem nagyon reménykedhetnek. A Debrecen ugyanis bejelentkezett a csapat támadójáért, Kouemaháért, így az együttes megmenekülhet, és indulni tud az elsőosztályban.
A zöld-fehérek hívei ugyan rendeztek egy kis tűzijátékot, petárdákat dobáltak be a pályára, de már nyoma sem volt olyan szintű tüntetésnek, mint tíz éve. Voltak, akik a klubházat is elkezdték dobálni, de a rendőrök hamar kiszorították őket. Tovább olvasva rájöhet, hogyan jutottak el ebbe az állapotba a legnépszerűbb klub szurkolói.
Álom az NB1 és az ünneplés
A Ferencváros a jövőjét alaposan befolyásoló találkozóra készült a Baktalórántháza ellen szombat délután. Igen, ahol egykor a Real Madrid és az Ajax ellen vívott Bajnokok Ligája-találkozók tartották lázban az embereket, ott most a Baktalórántháza elleni meccs számított sorsdöntőnek.
Valószínűleg a szezon elején a legtöbb fradista úgy készült, hogy legalább tizenkét pontos előnnyel vezetik majd a záróforduló előtt a tabellát, és egy gólzáporos meccsen, igazi fieszta hangulatban ünnepelnek, mint tették azt legutóbb éppen három éve. Akkor a Debrecen legyőzésével bajnok lett az abban az idényben kupát is megnyerő Fradi. Igaz, az még az első osztályban volt.
Pisont istván
A csalódásuk legalább akkora lehetett, mint az általuk egész évben megénekelt Kisteleki MLSZ-elnöké az Eb-pályázat kihirdetése után. Főleg azután, hogy a sorsuk nem is a saját kezükben volt, hiszen az első osztályú szerepléshez a Vecsés nyíregyházi pontszerzésére is szükségük volt. Az eset érdekessége, hogy a Vecsés edzője az a Pisont István, akit éveken keresztül kórusban szidtak a zöld-fehérek.
Furulyás János, volt Fradi elnök
Üllői úton a szurkolók csendes tüntetést ígértek, miközben Nyíregyházán attól tartottak, a zöld-fehérek leutaznak cirkuszolni. Helyszíni tudósítónk csak két zöld-fehér szimpatizánst talált a szabolcsi megyeszékhelyen. Egyikőjük egy kedélyes idős bácsi, aki elégedett mosollyal nézte a csapatokat.
A Fradinál a meccs előtt negyedórával mintegy ezer néző lézengett, a hangzavar kisebb volt, mint Győzikééknél egy vasárnapi ebéd alkalmával. A tábor szokásos helyén egy transzparenst helyeztek ki: Egész tavasszal szembeköptetek minket, szégyelljétek magatokat! Bízzunk a szerencsében.
A szurkolókat már nem izgatja
A szurkolókat mostanra annyira nem érdekli csaptuk, hogy azzal szinte nem is foglalkoznak, mi lesz, ha kiharcolják az élvonalbeli szereplést. Az MLSZ ugyanis úgy adta meg az indulás jogát, hogy a hongkongi befektető garanciát vállalt a klub adósságának törlesztésére. A vicc csak az, hogy időközben a hongkongiak visszaléptek a lehetőségtől, tehát pénz továbbra sincs a klubnál. Addig is egy kis ajándék a búslakodó fradistáknak.
A Fradinál mintegy tíz másodpercet kellett várni a Simon Tibizésre, a második perc végén már az Újpest gyalázásán is túl voltak. Az első Hajrá Fradi a hatodik percben hangzott fel. Tököli visszafogottan játszik, talán a meccs utáni futásra tartalékolja erejét, amikor majd a szurkolók elől kell futnia. De mi lesz, ha megtudja, hogy Nyíregyházán már vezetnek a hazaiak. Lesz bátorsága végig a pályán maradni, és súlyos pofonokat kockáztatni?
A Fradi hozza tavaszi formáját, és borzalmasan játszik, ígx addig javaslok egy kis olvasni valót. Ha önöket érdekli a dicső múlt, akkor ezt ezt a könyvet, aki pedig szeret a realitások talaján maradni, annak sokkal inkább ez való.
A Fradi továbbra is borzalmas, a Nyíregyháza sorra dolgozza ki helyzeteit, így továbbra is marad az emlékezés. Akkor még BL, ma Baktalórántháza.
Ináncsy Miklós az FTC volt elnöke
Itt Szabolcsban remek a hangulat, az előbb már említett idős úr focista vicceket mesél a körülötte állóknak, és a leghangosabban a képen látható másik bácsika nevet rajta. Az egyébként is remek hangulatban talán ők tűnnek a legvidámabbnak.
Nyugaton minden eldőlni látszik, a Siófok már két góllal vezet, így Urbán Flórián és a már fociakadémiával is bíró Felcsút továbbra is marad a másodosztályban.
Miközben a Nyíregyháza sorra lövi a kapufákat, tizenegyeshez jutott a Fradi. A büntetőt Lipcsei a kapufára lőtte. Az a kevés zöld-fehér szimpatizáns, aki élőben akarta látni a szenvedést, egy ismert szerző talán leghíresebb mondatát skandálta. Elkúrtad! Elkúrtad!
Kisteleki MLSZ-elnök
Újabb esélyt kapott a Fradi, hiszen két perccel később kezdte a második félidőt riválisánál. A színvonal továbbra is borzalmas, így azon kedves olvasóinknak, akik a Fradiért szorítanak, itt egy kedves kép, hogy legyen otthon is egy kis meccshangulat.
Mint a spanyolok?
Valószínűleg Lipcseiék azért nem erőltetik a góllövést, mert előttük lebeg a múlt heti spanyol bajnoki forduló, amikor a Barcelona egy perc alatt vesztett három pontot a Real Madrid elleni versenyben, miután mindkét stadionban az utolsó percben született egy-egy gól. A két spanyol klub szimpatizásaitól elnézést, hogy csapataik nevét ebben a cikkben megemlítettem.
Érik a botrány az Üllői úton
Nyíregyháza főtere
Miközben keleten két gyenge meccsen dől el a feljutás, addig nyugaton az esélyesek gólzáporos meccseket nyernek, ugyanakkor ez csak a Siófoknak jelent feljutást. A Fradi szurkolói meglepetésre eddig meg sem emltették Kisteleki és az MLSZ nevét, ugyanakkor a csapatnak az egyszerűen senkik vagytok rigmust kiabálják. Ehhez petárdákat, tüzijátékokat és székdarabokat dobálnak a pályára.
Miközben a szurkolók elkezdték az Üllői úti stadion rekonstrukcióját, a nyírségiek valószínűleg a főtérre mennek ünnepelni, hiszen megnyerték a másodosztályú bajnokságot, a nagy esélyesnek kikáltott Ferencvárost maguk mögé utasítva.
Az NB II Nyugati csoportjából tehát a Siófok, míg keletről a Nyíregyháza jutott fel az első osztályba. Ami pedig a Fradit illeti, marad a másodosztály, és ezért most még Kistelekit sem lehet szidni. A szurkolók mindenesetre a klubház előtt néznek farkasszemet a biztonságiakkal és a rohamrendőrökkel.