További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
Ahogy a Ferencváros szurkolói szokták mondani: Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz. Nos, hogy a jövőben is meglesz-e a zöld-fehér klub, az nagyban függ a hetekben aláírásra kerülő ingatlantendertől is, az azonban összeállításunkból is kiderül, hogy a Ferencváros legalábbis volt.
Egy évvel ezelőtt az FTC a licenckérelme elutasítása után került az NB II-be, és a hétvégén eldőlt, ami egyéves kirándulásnak tűnt, hosszabb száműzetés lesz a zöld-fehéreknek: a Keleti csoportot a Nyíregyháza nyerte. A fradisták a múlt héten még reménykedtek, hogy az anyagi gondba került Tatabánya helyett esetleg mégis elindulhatnak júliusban az elő osztályban, de az Üllői úti vezetők belátták, mi a realitás és természetesen leadták a nevezést az NB II-re.
Az összeállításunkban a kilencvenes évek - és bónuszként egy nyolcvanhármas - néhány érdekesebb, emlékezetesebb pillanatát gyűjtöttük össze, ugyanis a videómegosztó oldalakról most már le lehet tölteni, vagy esetleg csak az emlékeket felidézve megnézni nemcsak külföldi, hanem magyar futballmeccsek rövidebb-hosszabb összefoglalóit is.
Az egyik legrégebbi találat az 1983 tavaszán játszott Rába ETO-Ferencváros találkozó, melyet már hetekkel korábban az év meccsének, amolyan bajnoki döntőnek tituláltak. Az akkor bombaformában lévő és címvédő győriek azt a Fradit fogadták, amely tavasszal parádésan játszott, de ahhoz, hogy megelőzze a Verebes-csapatot, mindenképpen győznie kellett.
Azonban hiába vezetett 2-0-ra is a Fradi, végül meg kellett elégednie az egy ponttal. A 3-3-as döntetlenen az FTC mindhárom gólját Nyilasi Tibor szerezte, míg a túloldalon Szentes Lázár, Hannich Péter és Burcsa Győző volt eredményes. A hat gólból mellékesen három is tizenegyesből esett, de ezek közül kettő nem is ért valójában büntetőt.
A kilencvenes évek legelejéről egy gólgazdag találkozóra bukkantunk, melyen nem is a két főszereplő csapat - ez szintén zöld-fehér rangadó volt -, nem is az eredmény - ezúttal 5-2-re verte az FTC az ETO-t - miatt marad emlékezetes. Sokkal inkább a hazaiak ötödig gólja miatt, melyet Limperger Zsolt szerzett. Előbb átvette a labdát, majd egy esernyőcsellel becsapta védőjét, még egyet dekázott, majd a gyengébbik bal lábával kilőtte a jobb alsó sarkot.
A Ferencváros mostani szurkolói számára az egyik legemlékezetesebb meccs Nyilasi Tibor edzői pályafutásának kezdetéhez köthető. A játékosként is közönségkedvenc Nyilasi első meccse a kispadon egy 1990-es Újpest-Fradi volt, melyen az esélytelenebbnek tartott zöld-fehérek 5-0-ra verték a bajnoki címvédőt a szezon első napján. Ezen a találkozón mutatkozott be Szenes Sándor, aki két bombagóllal tette emlékezetessé a meccset. Az Erdélyből érkezett támadónak ez volt legjobb magyarországi meccse, utána beleszürkült az NB I-be.
Az idény végén a Ferencváros kupát nyert, így indulhatott a KEK-ben és az első fordulóban kettős győzelemmel búcsúztatta a bolgár Levszki Szófiát. A kinti 3-2-es győzelem után az Üllői úton is remekeltek Lipcseiék és 4-1-re győztek.
A következő évben bajnok lett a Fradi és a szurkolók az ünneplés során hiába skandálták a Reszkess Milan! rigmust, a Slovan Bratislava elleni 1992-es Bajnokok Ligája-selejtező azonban mégsem a futballról (Pozsonyban 1-4, az Üllői úton 1-0), hanem a szlovák rendőrök értelmetlen brutalitásáról maradt emlékezetes.
Három évvel később azonban már sikerrel vette a Bajnokok Ligája-selejtezőjét az akkor már Novák Dezső edzette Fradi. A brüsszeli találkozón Zoran Kuntic, míg a hazai visszavágón Goran Kopunovic volt eredményes az Anderlecht ellen, így mindmáig a Ferencváros az egyetlen magyar klub, amely szerepelt a BL csoportkörében.
A BL-sorozat rajtján aztán a Fradi olyan eredményt ért el, hogy az akkori Eurosport stúdiójában ülő Franz Beckenbauer csak annyit tudott mondani: érthetetlen, hihetetlen. A Fradi ugyanis Vincze Ottó két pazar góljának is köszönhetően 3-0 arányban nyert a svájci Grasshoppers otthonában.
A folytatás már nem volt ilyen sikeres, hiszen a címvédő Ajax oda-vissza verte a magyar bajnokot, míg a Real Madrid az akkori szezon legnagyobb arányú győzelmét aratta Madridban Albert Flóriánék ellen. Ennek ellenére a 95-ös év tartogatott még jó meccseket a Fradi számára, hiszen az év folyamán kétszer is legyőzték az ősi rivális Újpestet és ismét bajnokok lettek. A Megyeri úti 3-1 mellett az Üllői úton 2-ra nyertek Nyilas Elekék és ennek a meccnek a második gólja lehet emlékezetes a zöld-fehér hívek számára: Kuntic előbb Szűcs Lajost, majd egy védőt is elfektetett, majd helyezett a kapuba.
Egy évvel később két pazar gól tette emlékezetessé a rangadót. Az újpesti Szanyó Károly szabadrúgásból szerzet vezetést, majd Igor Nicsenko duplázása után már a Fradinál volt az előny, de a hajrában Jagodics Zoltán bombagólja után dőlt el végleg a találkozó. Szűcs "mindigfradistavoltam" Lajos akkor éppen az Újpestben védett, de a 30 méteres lövésre mozdulni sem tudott.
Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó sikert ebben az időszakban 1996-ban, már Varga Zoltán edzősködésével érte el a klub, amikor az Üllői úton legyőzte az akkor éppen Alan Shearer-Les Ferdinand csatárkettőssel érkező Newcastle Unitedet. Az angolok mindkét klasszisa betalált ugyan, de az FTC Horváth Ferenc és Lisztes két góljával győzni tudott. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a visszavágón az angolok könnyedén intézték el a magyar együttest.
Persze nem lenne teljes az összeállítás, ha nem szerepelne benne pár súlyos pofon is, melyet a zöldek kaptak. Így ide bőven befér a zürichi BL-sikert megelőző Vasas-győzelem az Üllői úton, amely után a három nappal később hős Vincze Ottót tettleg is bántalmazták a szurkolók az aluljáróban.
A fradisták számára ennél is fájóbb lehet az a szintén 95-ben játszott Újpest elleni meccs, amelyen a korábbi Üllői úti kedvenc, Wukovics László is két gólt rúgott egykori csapatának. A harmadikat Belvon Attila szerezte, miközben a fradisták a korábban lemondott Nyilasi Tibort éltették, míg a lila-fehérek az akkori Fradi-edző Novák Dezső nevét skandálták. Az év végén aztán mégis a Fradi örülhetett, hiszen megnyerte a bajnokságot.
Lipcseiék azonban egyelőre ismét a Bőcs, a Kazincbarcika és a Szolnok ellen készülhetnek és most már nem papírok, hanem a pályán elért eredményük miatt.