További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A Málta elleni kétgólos magabiztos siker után a magyar labdarúgó-válogatott Lodzban lépett fel, a barátságos meccsen továbbra is a csapatépítés volt a cél. A lengyelek legjobbjaikat pihentették, hiszen őket egy győzelem választja el az Európa-bajnoki részvételtől, és nem kockáztattak egy esetleges sérülést.
A holland Leo Beenhakker erős válogatottat épített, és a mieink ellen az volt a célja, hogy a belgák elleni soron következő selejtezőre felkészüljön. Szerinte ugyanis a két csapat hasonló stílusban játszik. Nem utolsósorban azt várta, hogy a kiegészítő emberek közül jó néhányan mutatnak valami olyat, amivel felkeltik a szakvezető figyelmét.
A holland edző alighanem csalódott, mert ugyan a perememberek harcoltak becsülettel, de mindössze egyetlen veszélyes helyzetet alakítottak ki. Akkor Matusiak a tizenhatos vonalán jól fedezte a labdát, és erős lövést küldött a bal felső felé, Fülöp pedig bravúrral hárított. (A kapusnak volt már egy nagy vetődése egy szabadrúgás után.)
A magyar csapat nem igazán találta a lépést az első félidőben, Tőzsér lövését leszámítva említésre méltót nem mutatott, a második játékrészben ellenben megemberelte magát, nemcsak jól és szervezetten védekezett, hanem helyenként élvezetesen támadott.
A becserélt Halmosi révén megélénkült a bal oldal, beadásai azonban célt tévesztettek. A huszadik perctől kezdve vette át a meccs irányítását Várhidi Péter csapata. Hajnal három védő gyűrűjéből lőhetett kapura, a labda egyikük lábán megpattant, de menthetetlenül közelített a bal alsó felé, de a kapufa kisegítette a hazaiakat.
Három perc múlva Priskin lépett ki egyedül a védők között, de nem sikerült neki tökéletesen a labda átvétele, így a védő befutotta, és szorongatott helyzetből lőtt egy méterrel fölé. Újabb három perc elteltével Vaskó megelőzte a rosszul kimozduló kapust, de Tőzsér szöglete után nem tudta a kapuba juttatni a labdát.
Sikerült viszont ugyanez Hajnalnak a 35. percben. Priskin fejjel megtolta a labdát a tizenhatos jobb oldali csücskénél, Jop rossz ütemben érkezett, és a labda helyett a csatár fejét találta el. A bíró azonnal a tizenegyes pontra mutatott, Hajnal pedig a jobb alsó sarokba bombázott.
A lengyelek a hajrában erőlködtek, ívelgettek, újabb gólt ugyanakkor Priskin szerezhetett volna, de még Buzsáky előtt is adódott egy lehetőség, ám a labdája levágódott a védőkről.
A magyar válogatott a második félidőben jó tempóban játszott, formás támadásokat vezetett, és Hajnal révén győztes gólt szerzett. Az ellenfél nem igazán csipkedte magát, de ez a vendégcsapat sikeréből semmit sem von le. Különösen, hogy a világranglista tizenhatodik álló alakulatról van szó, amelyiket még ebben a felállásában legyőzni is értékes.
"Most kell megőriznünk a szerénységünket, mert talán kijelenthetem, hogy már tényleg van mire szerénynek lennünk - nyilatkozta az MLSZ honlapjának a mérkőzés után Várhidi Péter szövetségi kapitány. "Szervezetten, összefogottan és eredményesen játszottunk, ez a győzelem újra egy bizonyíték arra, hogy válogatottunk jó úton jár, valóban szép eredményeket érhet majd el. A játékosoknak ismételten azt mondtam, amit az Olaszország elleni győzelem után, azaz legyenek büszkék magukra és egymásra, ahogyan én is az vagyok rájuk, valamint a csapat eredményeire is.
Jegyzőkönyv:
Lengyelország-Magyarország 0-1 (0-0)
Lódz, 10 000 néző, v: Circhetta (svájci)
gól: Hajnal (79., 11-esből)
sárga lap: Golos (42.), Sobolewski (59.), illetve Halmosi (52.)
Lengyelország: Lukasz Fabianski - Marcin Wasilewski (Grzegorz Bartczak, 83.), Mariusz Jop, Tomasz Kielbowicz (Jakub Wawrzyniak, 83.), Dariusz Dudka - Radoslaw Sobolewski, Mariusz Lewandowski (Przemyslaw Kazmierczak, a szünetben), Konrad Golos (Marek Zienczuk, a szünetben), Kamil Kosowski - Lukasz Gargula (Tomasz Zahorski, a szünetben), Radoslaw Matusiak (Pawel Brozek, a szünetben)
Magyarország: Fülöp Márton - Csizmadia Csaba, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Vass Ádám, Hajnal Tamás (Filkor Attila, 94.), Tőzsér Dániel (Leandro de Almeida, 77.) - Gera Zoltán (Buzsáky Ákos, 78.), Feczesin Róbert (Priskin Tamás, a szünetben), Dzsudzsák Balázs (Halmosi Péter, a szünetben)