További Futball cikkek
- Londoni bravúrgyőzelemmel tör Szoboszlaiék trónjára a szarkasereg
- Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső
- Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
- A Bournemouth bejelentése után már csak idő kérdésének tűnik Kerkez klubváltása
- Másfél év után visszatért a Sepsi OSK-hoz a magyar válogatott védő
A szlovénok kapitánya, Matjaz Kek meccs utáni monológjának kezdetén használta a katasztrofális jelzőt, de a tolmácsolás nem segítette, hogy megértsük, mire is gondolt.
Annál vélhetően udvariasabb volt, mintsem, hogy a magyar válogatottra használja, hiszen azt mondta, a hazai csapatot nem könnyű legyőzni, és szerinte kiváló volt válogatottja hozzáállása. Azt azonnal megjegyezte, hogy ezt a meccset a játékosok már el is felejtették, a következő jár a fejükben.
Szemlátomást fájt a lába
Tagadhatatlan, ez a 0-1 legfeljebb amiatt maradhat felejthetetlen, mert a magyar válogatott az első félidőben nem rúgott kapura, hetvennégy perc telt el, amíg eljutott első szögletéig, és nyilván csak szánalommal vegyes tapintatból nem kérdezték az újságírók a nyolcvanadik perc felejthetetlen eseményéről a kapitányt.
Ferenczi ekkor a kapu felé irányította a labdát, ami a kapus kezéig többször megpattant, ez volt az első. Miközben a nézőtéren úgy fogalmazott az egyik türelmes, de korosodó szurkoló: az idős ember már a kísérletet is numeraként értékeli.
Várhidi Péter kapitány nem borult ki csapata helyenként lélektelen és ötlettelen játékán, alighanem már előre eltervezte, mivel védekezik. "Hat támadó felfogású játékosunkból - Gera, Hajnal, Halmosi, Dzsudzsák hiányzott - egy játszhatott, Huszti Szabolcs, Buzsáky Ákos csak egy félidőt vállalt, ezért is hálás vagyok, mert szemlátomást fájt a lába" - értékelt.
Azt az egyet mi kaptuk
A szakembertől hiába kértük, illesszen egy jelzőt az első vagy a második félidei játékra, nem tette. "A második félidő jobban tetszett, mert az elsőben a biztonságra törekedtünk. A szünetben mondtam a játékosoknak, ezt a meccset egy gól fogja eldönteni, mi hibáztunk nagyobbat, azt az egyet mi kaptuk, mi maradtunk alul."
Várhidi úgy véli, játékosai állapotukhoz mérten motiváltak voltak. "Sok meccset játszanak külföldön, van, aki a bennmaradásért, van, aki bajnoki éremért harcol, fizikálisan egyértelműen kifacsartak."
Hogy a klubjában kevés lehetőséghez jutó Tőzsér Dániel (AEK) vagy Vass Ádám (Brescia) mennyire és mitől kifacsart, arra nem tért ki. Az első gól az ő hibájuk után született, Vass később is kis híján gólpasszt adott az egyik szlovénnak, miután kapitálisan rosszul fordult saját kapuja felé, ám az nem használta ki az esélyt, Fülöp bravúrral védte tizenkét méteres lövést. "Pszichésen elfáradt Ádám, nem lehet elégszer hangsúlyoznom, harminc vagy negyven meccs kell ahhoz, hogy valaki nemzetközi rutint szerezzen." Várhidi éreztette, posztján még mindig ő a legjobb, aki számításba jöhet.
A magyar válogatott nem az
A szakvezető azt gondolja, nem rombolták le azt, amit az elmúlt időszakban felépítettek, bár a közönség erről véleményt formált, mindkét félidő után kifütyülte a csapatot.
"A magyar válogatott nem az, amelyik most játszott, bár ez is mindent megtett. A magyar válogatott ennél többet tud, Magyarországnak van csapata. Ha a sérültek visszatérnek, visszatérünk oda, ahol az elmúlt szezonban abbahagytuk. Ez egy ilyen nap volt, nem maradtak improvizatív, kombinatív játékosaink, minőségben ma nem tudtunk többet hozni. A minőség ma nagyon hiányzott. Egyedül Huszti Szabolcsot dicsérhetem, ő nemzetközileg is elfogadhatóan teljesített."
Várhidi négy csatárt látott a pályán a hajrában, ennek ellenére nem ítélte úgy, hogy egynél többel kellett volna kezdeni, tartotta magát eredeti tervéhez.
Juhász Roland, aki Gera és Hajnal távollétében vesztes meccsen lett a csapat kapitánya, csak annyit mondott a buszhoz sietve: ilyen bosszús még sohasem volt, egy ilyen erősségű csapat ellen, mint Szlovénia, nem szabadott volna kikapni.