További Futball cikkek
- A végén jött a dráma, kétgólos hátrányból fordítva nyerte az AC Milan a Szuperkupát
- Tükörsima győzelemmel jutott tovább a Real Madrid a Spanyol Kupában
- Rivális klubtól érkezhet Gulácsi Péter és Willi Orbán új csapattársa
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
Küzdelmes, feszültségekkel teli első negyvenöt perc után egyik csapat sem tudott előnyt kiharcolni az NB II. rangadóján. Nagyon bekezdett a Fradi, a Kecskemét az első negyedórában át sem jött ellenfele térfelére. Amikor megtette, mindig zavart keltett a feltűnően lassú és körülményes hazai védők között.
A félidő derekától kezdve mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de komoly veszélyt egyik gárda sem tudott okozni az ellenfél kapuja előtt. A Kecskemét nagyon jól és tudatosan megszervezte a védelmét, a mezőnyben pedig gyors, rövid passzokkal jutottak el az ellenfél kapujáig. A Ferencváros főleg Ndjodót próbálta helyzetbe hozni, de a támadó rendre lesen ragadt.
Még be sem melegedtek a játékosok a második félidő elején, amikor már vezettek a vendégek, Csordás beadását Montvai fejelte Zarzyczki kapujába. Nem sokáig örülhetett a Kecskemét, mert hat perc múlva egyenlített a Ferencváros, Ndjodo lesgyanús helyzetből talált Nagy Zsolt kapujába.
A 73. percben ismét vezetett a Kecskemét, Montvai majdnem harminc méteren keresztül vezette a labdát anélkül, hogy bárki is megtámadta volna, a kecskeméti csatár lőtt, és 25 méteres bombája Zarzyczki hálójában kötött ki.
Néma csöndbe borult az Üllői út. A Fradinak volt még három százszázalékos ziccere, de a kaput egyszer sem sikerült eltalálni. A Kecskemét megint megverte a Ferencvárost, így a zöld-fehérek minden reménye elszállt. Jövőre is csak a másodosztály marad.
Ha valóban rendbe jönnek a financiális gondok az Üllői úton, a klub vezetésének akkor is el kell gondolkodnia, hogy milyen játékosállománnyal vágjanak neki a következő szezonnak. Akik ebben az idényben a Ferencváros-mezben hétről-hétre kifutottak a pályára - anyagi gondok ide, edzőváltás oda - nem érdemlik meg, hogy NB I.-esek legyenek. Ma hajtott és ment előre a Fradi, de a bajnokság megnyeréséhez győzelmekre van szükség. Az ilyen meccseken meg főleg.
Várható volt, hogy a tízezer néző közül néhányan nem képesek feldolgozni a látottakat, többen a pályára beugorva felől próbálták megközelíteni a kecskeméti szurkolókat. Őket a biztonságiak megállították. A stadionon kívül aztán az MTI tudósítása szerint több ezren gyűltek össze a vendégszektor bejárata környékén, az első sorokban álló drukkerek pedig megpróbálták betörni a kaput, ám a rendőrségnek sikerült megfékeznie a rendbontókat.
Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte, hogy a meccs végén biztosították a vendégszurkolók távozását, vagyis hogy a kecskeméti drukkerek békében felszállhassanak a közelben álló buszokra.
A rendőrségi szóvivő elmondta: a mintegy 2500 fős tábor kővel, Molotov-koktéllal, italos üvegekkel, kitört jelzőtáblákkal dobálták a rendőröket és a Könyves Kálmán körút forgalmát. A körutat a törmelék miatt mintegy másfél órára - a tisztításhoz szükséges időre - le kellett zárni.
Többszöri felszólítás után végül a rendőrök oszlatni kezdtek. 11 ember állították elő (kilencet szabálysértés, kettőt hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt). A rendőrség szerint az intézkedések során személyi sérülés nem történt.