Senki sem tudja, mi lesz a Tüskecsarnokkal
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Még mindig bizonytalan a 96-os expóra elkezdett, tíz éve félbehagyott lágymányosi Tüskecsarnok további sorsa. Az eredetileg sportcélra szánt épületből konferenciaközpont lenne, úgy, hogy az állam a befejezésért cserébe átadja a vagyonkezelői jogot a beruházónak.
Az augusztusban zárult pályázaton egyedül indult és győztes Atlantis Congress & Events Hall Kft.-nek október végéig meg kellene állapodnia a korábban vagyonkezelő és közvetlenül a szomszédban található Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE). A tárgyalásokat nemrég felfüggesztette a két egyetem, azóta pedig nem történt semmi.
A tárgyalásokat az egyetemekkel az Önkormányzati MInisztérium (ÖM) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. folytatja - közölte az Atlantis ügyvezetője. Kalmár Péter azt is hozzátette, az állammal kötendő szerződés sorsát nem érinti, hogy még nem sikerült megállapodni a BME-vel és az ELTE-vel.
"Az egyetemek részéről leült ez az ügy, utoljára egy hete tárgyaltunk, akkor is már csak az állami felek képviselőivel. Az Atlantisszal két hete semmilyen egyeztetést nem folytatnak az egyetemek" - számolt be a tárgyalások megrekedéséről Andor György, a BME általános rektorhelyettese.
Az egyetemi vezető szerint elvben nem kizárt a megállapodás október végéig, de gyakorlati esélyt nem lát már erre. Andor szerint azon kívül, hogy a cég érthetetlenül későn kezdte az egyeztetést a BME-vel és az ELTE-vel, ajánlataik között egyetlen érdemi, a hátralévő időn belül szerződéses formába önthető verzió sem volt, a vállalkozó részéről jogilag kidolgozott megállapodástervezetek nem készültek, pedig a legegyszerűbb megoldás, a készpénzes kártalanítás is legalább tízoldalas, bonyolult dokumentum lett volna. Andor állítja, a megállapodás elmaradása messze nem ez egyetemeken múlott, hiába próbálják ezt így beállítani.
A BME rektorhelyettese kijelentette, azzal a lehetőséggel elvben sem számolnak, hogy az egyetemekkel való megegyezés hiányában mégis eredményes lesz a vagyonkezelői pályázat.
"Az MNV ZRt. célja a Tüskecsarnok helyzetének rendezése, amihez kell , hogy az egyetemek és a pályázó megegyezzenek egymással. A társaság az ingatlan hasznosításának megoldását tartja a legfontosabbnak." - mondta Száraz Gábor, a vagyonkezelő szervezet szóvivője. Október végén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) feladata lesz, hogy eldöntse, próbálkozzanak-e még tovább a felek a tárgyalással, vagy végleg megrekedt a folyamat.
Az Atlantis ajánlatát elfogadták az augusztus végén lezárult pályázaton, de ahhoz, hogy az eljárás eredményes is legyen, a cégnek bizonyos feltételeket is teljesítenie kell. Ezek között szerepel a megegyezés az egyetemek ellentételezéséről. A jogszabályok értelmében az államnak és az Atlantisnak az eredményhirdetés után két hónappal, vagyis október végéig kell megkötnie a szerződést, ha ez nem sikerül, új pályázatot írhatnak ki.
A Tüskecsarnokra eddig 4-5 milliárd forintot költött az állam. A félig a föld alá süllyesztett épület félkész, az Atlantis tervei szerint kongresszusi központként 2010-re készülhetne el. A leendő beruházó 8,5 milliárdot költene a csarnokra, a mellette tátongó, uszodának kiásott gödör helyén pedig konferenciaszállodát építene, így összesen 15 milliárdért fejlesztené a most teljesen kihasználatlan épületegyüttest.