A szezon potyagólját úszta meg Anglia
További Futball cikkek
A legnagyobb érdeklődéssel várt német-angol találkozón a rengeteg sérülés, illetve lemondások miatt igen tartalékos csapatok léptek pályára Berlinben.
Hatalmas kapushibák döntötték el a meccset: előbb a német kapus, René Adler ütött mellé egy beadásnál, így Matthew Upson pályafutása első válogatott gólját szerezte, majd a David James helyett a szünetben beálló Scott Carson és John Terry hozott össze egy ajándék gólt.
A Chelsea védője később helyre hozta hibáját, a 84. percben az ő fejesével dőlt el az összecsapás. Az angolok hét év után ismét nyertek Németországban, az utolsó három találkozón rendre a vendégcsapat győz.
Hatvan év után nyert Hollandia hazai pályán Svédország ellen. Ráadásul a holland csapat van Persie vezérletével magabiztos sikert aratott, pedig sérültjük volt bőven nekik is. Hollandia idei tizenötödik meccsén 11.-edszer nyert. Ennél többre egy esztendő alatt legutóbb a legendás, 1974-es válogatott volt képes.
Győzelemmel mutatkozott be az argentin válogatott kispadján Diego Maradona. A Skóciában vendégszereplő dél-amerikai válogatott Maxi Rodriguez korai góljával bizonyult jobbnak. A vendégek legkiválóbbja skót lapok szerint a Napoli csatára, Ezequiel Lavezzi volt, akit képtelen voltak tartani a skót védők.
A második félidő elején született két gyors góllal döntetlenre végződött a görög-olasz összecsapás. Marcello Lippi így sorrendben a 31. meccsén sem kapott ki a válogatott élén, ami világcsúcs-beállítás. Alfio Basile és Javier Clemente büszkélkedik még hasonló sorozattal az argentin, illetve a spanyol válogatott élén.
Folytatódott a spanyolok sorozata is, egymás után már a 28. meccsüket vívták vereség nélkül. Ezúttal Chilét győzték le különösebb gond nélkül. Spanyolország legutóbb 2006. november 15-én szenvedett vereséget, akkor egy barátságos találkozón Románia tudott győzni ellenük.
Tönkreverték a szerbek a bolgárokat. Még ennél is nagyobb lehetett volna a különbség, ha ez első negyedórában Szavo Milosevics nem hagy ki két büntetőt. Rontott, de később jóvá tette hibáját. Az első félidőben kétszer is betalált a bolgár kapuba.
Több meglepő eredmény született még: a franciák csak gól nélküli döntetlennel zártak Uruguay ellen, Ausztria otthon kapott ki Törökországtól, míg a belgák csak egy ikszre voltak képesek a luxemburgiak otthonában.
A szerdai meccseken a Magyarországgal egy csoportban szereplők egyike sem tudott nyerni. A dánok odahaza Walestől, a portugálok Brazíliában kaptak ki. Albánia az azeriek vendégeként értek el döntetlent, míg a svédek Hollandiában szenvedtek vereséget. Málta nem lépett pályára.
Csehország magabiztosan nyerte az európai kontinens idei utolsó vb-selejtezőjét, San Marinóban. A csehek ötvenszázalékos mérlegükön javítva, a második helyre jöttek fel.
Eldőlt, melyik hat válogatott jutott az Észak- és Közép-Amerikai zóna utolsó fordulójába. Korábban az Egyesült Államok, Costa Rica és El Salvador már korábban kivívta a részvételt, csütörtök hajnalban Trinidad és Tobago, Honduras, valamint hihetetlen mázlival Mexikó is továbblépet.
A Sven-Göran Eriksson által irányított gárdának egy döntetlen is elég lett volna Hondurasban, de kikaptak. Szerencséjükre csak 1-0-ra, és Jamaica is csak 3-0-ra tudta legyőzni Kanadát, így a mexikói válogatott csak jobb gólkülönbségével ment tovább. Az óriási blama egyelőre elmaradt, de még lehetséges, az pedig biztos, ha bekövetkezik, és mexikó nem jut ki a vb-re, az Eriksson állásába kerül.
Válogatott mérkőzések
Világbajnoki-selejtezők, Európai zóna
3. csoport. San Marino-Csehország 0-3 (Kovac 47, Pospech 53., Necid 83.). A csoport állása: 1. Szlovákia 9 (8-5), 2. Csehország 7 (5-2), 3. Lengyelország 7 (6-4), 4. Szlovénia 7 (5-3), 5. Észak-Írország 4 (5-4), 6. San Marino 0 (1-12).
Concacaf zóna, 3. kör, 6. forduló
1. csoport: Egyesült Államok-Guatemala 2-0 (Cooper 54., Adu 69.). Trinidad és Tobago-Kuba 3-0 (Jones 67., Yorke 69., Daniel 89.). A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 15 (14-3), 2. Trinidad és Tobago 11 (9-6), 3. Guatemala 5 (6-7), 4. Kuba 3 (5-18).
2. csoport: Honduras-Mexikó 1-0 (Osorio, 51., öngól). Jamaica-Kanada 3-0 (Shelton 27., King 58., 11-esből), Cummings (86.). A csoport végeredménye: 1. Honduras 12 (9-5), 2. Mexikó 10 (9-6), 3. Jamaica 10 (6-6), 4. Kanada 2 (6-13).
3. csoport: Suriname-Haiti 1-1 (Christoph 41., ill. Saint-Preux 30.). El Salvador-Costa Rica 1-3 (Corrales 17., ill. Myrie 23., 94., J. Fernandez 29.). A csoport végeredménye: 1. Costa Rica 18 (20-2), 2. El Salvador 10 (11-4), 3. Haiti 3 (4-13), 4. Suriname 2 (4-19).
Ázsiai zóna, 4. kör, 4. forduló
1. csoport: Bahrain-Ausztrália 0-1 (Bresciano 94.), Katar-Japán 0-3 (T. Tanaka 19., Tamada 47., M. T. Tanaka 68.)A csoport állása: 1. Ausztrália 9 (6-0), 2. Japán 7 (7-3), 3. Katar 4 (4-8), 4. Bahrain 1 (3-5), 5. Üzbegisztán 1 (1-5).
2. csoport: Egyesült Arab Emirátusok-Irán 1-1 (Dzsuma 20., ill. Bagheri 81.), Szaúd-Arábia-Koreai Köztársaság 0-2 (Li Keun Ho 77., Park Csu Jung 91.). A csoport állása: 1. Koreai Köztársaság 7 (7-2), 2. Irán 5 (4-3), 3. Koreai NDK 4 (4-4), 4. Szaúd-Arábia 4 (3-4), 5. Egyesült Arab Emirátusok 1 (4-9).
Óceániai zóna, 2. kör, 6. forduló
Új-Zéland-Fidzsi-szigetek 0-2 (Krishna 63., 90.). A csoport végeredménye: 1. Új-Zéland 15 (14-5), 2. Új-Kaledónia 8 (12-10), 3. Fidzsi-szigetek 7 (8-11), 4. Vanuatu 4 (5-13). Új-Zéland az ázsiai zóna 5. helyezettjével vív interkontinentális selejtezőt a dél-afrikai részvételért.
Barátságos meccsek
Hollandia-Svédország 3-1 (1-0), gólszerző: Van Persie (33., 48.), Kuyt (90.), ill. Källström (51.). Németország-Anglia 1-2 (0-1), gólszerző: Helmes (63.), ill. Upson (24.), Terry (84.). Írország-Lengyelország 2-3 (0-1), gólszerző: Hunt (88., 11-esből), Andrews (90.), ill. Lewandowski (3., 89.), Guerreiro (47.). Skócia-Argentína 0-1 (0-1), gólszerző: Rodriguez (8.). Franciaország-Uruguay 0-0. Észak-Írország-Magyarország 0-2 (0-0), gólszerző: Torghelle (57.), Gera (71.). Dánia-Wales 0-1 (0-0), gólszerző: Bellamy (57.). Görögország-Olaszország 1-1 (0-0), gólszerző: Gekasz (50.), ill. Toni (54.). Luxemburg-Belgium 1-1 (0-1), gólszerző: Mutsch (46.), ill. Mirallas (23.). Svájc-Finnország 1-0 (0-0), gólszerző: Ziegler (84.). Ausztria-Törökország 2-4 (1-2), gólszerző: Hölzl (28., 53.), ill. Mehmet Aurelio (37.), Sanli (41., 47., 61.). Szlovénia-Bosznia-Hercegovina 3-4 (1-2), gólszerző: Koren (27.), Novakovic (64., 75., az elsőt 11-esből), ill. Ibisevics (2., 63.), Miszimovics (13.), Dzeko (53.). Ukrajna-Norvégia 1-0 (1-0), gólszerző: Seleznyov (26., 11-esből). Dél-afrikai Köztársaság-Kamerun 3-2 (2-2), gólszerző: Modise (7., 24.), Parker (81.), ill. Komé (28.), Tchoyi (36.). Románia-Grúzia 2-1 (0-1), gólszerző: Marica (62.), Goian (70.), ill. Martsvaladze (11.). Azerbajdzsán-Albánia 1-1 (1-1) G: Subashics (4.), ill. Skela (12.). Szerbia-Bulgária 6-1 (4-1), gólszerző: Jovanovics (9., 26.), Milosevics (28., 34.), Milijas (57.), Lazovics (67.), ill. Georgiev (20.). Szlovákia-Liechtenstein 4-0 (1-0), gólszerző: Hamsik (43., 72.), Vittek (75.), Jez (90.). Montenegró-Macedónia 2-1 (2-0), gólszerző: Dzudovics (24.), Jovetics (33. 11-esből), ill. Popov (85.). Málta-Izland 0-1 (0-0), gólszerző: Helguson (65.)