További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
Luiz Felipe Scolarinak a vasárnapi, Manchester Unitedtől elszenvedett 3-0-s vereség ellenére még nem kellett távoznia a Chelsea kispadjáról, pedig ahogy José Mourinho, az Inter trénere is megjegyezte: a londoni csapat mintha pályán sem lett volna az Old Traffordon.
A szezonban nem ez volt az első eset, hogy ilyen pocsékul játszott Scolari együttese: utóbbi hat mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni, ráadásul az ősz folyamán egy ragadón sem tudtak győzni a bajnokságban, pedig a szezon előtt a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul. 21 forduló után a második helyen állnak, de az ötödik Arsenal is csak négy pontra van lemaradva tőlük.
Ennek legfőbb oka, hogy sorozatban veszítenek pontokat az utolsó percekben, legutóbbi öt bajnoki találkozójukon több gólt kaptak, mint lőttek, és állandó csapaton belüli konfliktusokról hallani. Scolari mégis élvezi a klubvezetés bizalmát.
Hogy meddig, arról már megoszlanak a vélemények az angol sajtóban is. A pénzügyi válságon nagyot bukott tulajdonos, Roman Abramovics az előző három tréner (Claudio Ranieri, José Mourinho, Avram Grant) mindegyikétől azért vált meg idő előtt, mert nem volt megelégedve az eredménysorral, illetve a csapat játékával.
A Chelsea legnagyobb sikere
-2005, 2006 - angol bajnok
(José Mourinho)
-2007 - FA-kupa győztes
(José Mourinho)
-2008 - BL-döntős
(Avram Grant)
Scolarival, aki tavaly nyáron vette át a csapat irányítását, ugyan látványos futballal és sorozatos győzelmekkel kezdték a szezont, ám az Arsenaltól novemberben elszenvedett hazai vereség óta a Chelsea nem találja a ritmust. És bár állnak még a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is, Scolari saját bevallása szerint is ha nem javul a játékuk, esélyük sem lesz kupákat nyerni.
A brazil edző mellett szól, hogy gyorsan jó kapcsolatokat épített ki a klub vezetőségével, és a The Times állítja: a jelenlegi gazdasági helyzetben a londoniak nehezen bírnák el, ha horribilis lelépési díjat kellene fizetni. Scolarinak 2010-ig szól a szerződése, és talán az anyagi körülmények okán most még a játékosok hozzáállását vonta kétségbe a klub, és nem az edző felelősségét.
Scolarinak több összetűzése volt már saját játékosaival is: decemberben egy megbeszélésen kiközösítették a csatár Didier Drogbát, panaszkodnak az edzésmódszereire, és a hírek szerint komoly vitába keveredett a Manchester elleni vereséget követően Nicolas Anelkával, mert a góllövőlistát vezető francia kérdőre vonta, amiért ismét csak a kispadon kezdette.
Scolari a csalódást keltő eredmények után általában a játékosaiban keresi a hibát, mondván, azért nem jönnek a győzelmek, mert nem koncentrálnak eléggé a befejezéseknél. A Manchester-zakót követően azért elismerte, a védekezésben elkövetett hibákért ő is okolható. Az elkövetkező két hónapban minden eldőlhet, olyan sorsdöntő összecsapások jönnek, amelyeken vagy sokat nyerhet, vagy mindent elbukhat a Chelsea.
Szerdán az FA-kupában visszavágón lépnek pályára, a bajnokságban két közvetlen riválissal (Liverpool, Aston Villa) is mérkőznek idegenben, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében pedig a Juventusszal találkoznak.
A Chelsea úgy vágott neki a szezonnak, hogy minden sorozatban a végső győzelmet tűzték ki célul, így ha ezeken a mérkőzéseken nem születnek megfelelő eredmények, Scolarit könnyen kirúghatják. Bár ahogy a Times írja, lehet, hogy az Abramovics-érában először megelégszenek szerényebb eredményekkel is a nehezebb anyagi körülmények miatt.