Anyázta az edző Lampardékat a szünetben
További Futball cikkek
- Tükörsima győzelemmel jutott tovább a Real Madrid a Spanyol Kupában
- Rivális klubtól érkezhet Gulácsi Péter és Willi Orbán új csapattársa
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
- Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
Elképesztő fordulatokat hozott a szezon meccse, a Chelsea-Liverpool BL-negyeddöntő: bár a Liverpool egyszer sem állt továbbjutásra, a 28. percben, majd a 82.-ben is egy gólra került tőle.
Mindkét csapat dicsérete, hogy kétszer is fel tudott állni, a végén a Chelsea megérdemelten jutott tovább egy olyan meccsen, amikor mindkét kapus igen bizonytalanul védett.
Rafa Benítez végül nem merte kockáztatni Steven Gerrard játékát, a Poolnak maradhat a Premier League.
Guus Hiddink, a Chelsea menedzsere elmondta, nagyon mérges volt a szünetben, mert nem úgy kezdtek, ahogy azt tervezték. "Túlságosan visszahúzódtunk és a védekezésre koncentráltunk, pedig tudtuk, hogy nem szabad teret adni a Liverpoolnak. Túl sok párbajt veszítettünk el az első félidőben. Az öltözőben kicsit keményen fogalmaztam, de azért is szeretek ezzel a csapattal dolgozni, mert a fiúk így reagálnak.”
Kimentek, rúgtak négyet, készülhetnek a Barcelona ellen, amiről a holland tréner már beszélt is. "Minden meccs más. A Barcelona egy remek támadócsapat, fantasztikus játékosokkal, ráadásul remek formában vannak. Egyelőre ráérünk foglalkozni még velük” - idézte a hivatalos sajtótájékoztatón elhangzott szavait az uefa.com.
Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere érthetően szomorú volt, de nem elkeseredett. Csapata hiába rúgott négy gólt idegenben, mégis kiesett. "Hihetetlen, ahogy a meccs alakult, fantasztikus munkát végeztünk. Büszke vagyok a játékosokra és köszönöm a szurkolók kitartó bíztatását. Nagyszerűen kezdtünk, Lucas gólja után megnyugodtam, úgy éreztem, meg tudjuk csinálni. A Chelsea viszont egészen kiváló csapat, büntetett a hibákért.”
Benítez Gerrardra is kitért. "Úgy tűnt, rendben van és játszik, de végül úgy döntött, mégsem vállalja. Nem tudom, a Chelsea hogy készült, de Xabi Alonso is kimagasló munkát végzett. Csalódottak vagyunk, mert kiestünk, de a játékunk miatt nem. Most már csak a bajnokságra koncentrálunk. A mai formánk alapján vannak esélyeink."
A Bayern München az első meccsen elszállt, a német bajnokcsapat a becsületéért küzdött a visszavágón, és az első félidőben voltak is helyzetei. Luca Toni azonban mindent kihagyott.
A második félidő elején Ribéry szerzett szép gólt, de legalább olyan formás találattal egyenlített a Barcelona. A spanyolok lazsálva is lehozták vereség nélkül a meccset.
Jürgen Klinsmann, a Bayern szakvezetője úgy gondolja, a barcelonai meccsen szenvedett súlyos vereség ellenére csapata kitűnően helytállt. "Voltak halvány esélyeink, és ha korábban szerezzük az első gólt, akkor talán a második is gyorsan meg lett volna. Kiegyenlített volt a játék, kiesésünk ellenére rengeteget tanultunk ebből a két meccsből. Sokat kell javulni a következő BL-szezonra.”
Josep Gaurdiolát az első meccsen kiállította a játékvezető, így a katalán edző a lelátón nézte végig a meccset. Hiányában Tito Vilanova másodedző irányította a csapatot, és nyilatkozott a meccs után. "Nem arra készültünk, hogy mi nyerjünk a labdabirtoklást ezen a meccsen. Taktikai fegyelemmel és nem túl támadó felfogásban kellett játszanunk, erre készültünk. Tudtuk, hogy egy rúgott gól sokat javítana a helyzetünkön, de nem kockáztattunk. A szükséges döntéseket Guardiola hozta meg, én csak végrehajtottam. Boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk. A Chelsea ellen még ráérünk készülni, most fontosabb feladataink vannak a bajnokságban. De ismerjük az angolokat, nagyon kemény meccs vár ránk.”