További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
Hátborzongató volt a dortmundi stadion látványa jó félórával a meccs előtt, amikor a húszezres B-közép - ez a duplája a liverpooli Kopnak - háromnegyede már elfoglalta a helyét. Egymásba kapaszkodtak az Aida bevonulási indulója alatt, énekeltek, tapsoltak, tomboltak. A Kophoz hasonlítás ez esetben megállja a helyét, mert végig, megállás nélkül buzdítják csapatukat. Arról nem szereztünk információkat, hogy a vakok kijárnak-e csak a hangulatért az arénába, mint Liverpoolban.
Különleges élmény lehet Hajnal Tamásnak, hogy őt mutatják be utolsóként a kezdőből, így jobban megtapsolják, mint a többieket.
Amíg bejutottam a legnagyobb német stadionba, tíz perc alatt körülbelül öt Hajnalt láttam. Mármint az ő 30-as mezét. A hivatalos ajándékboltban azt mondták: jelenleg a magyar középpályás a negyedik-ötödik legnépszerűbb. “Kehl és Frei biztosan előtte van, talán Valdez is, de utána már ő jön Sahinnal holtversenyben” - állította az egyik eladó.
“Nekem különösen emlékezetes az érkezése, mert anyósom karlsruhei, tőle tudtam meg, hogy eljön hozzánk. A szomszédomnak a Frankfurt magabiztos legyőzése után lett a kedvenc játékosa, mert pénzt szerzett neki. Nemcsak gólt lőtt, három gólpasszt is adott, megérte fogadni a csapatra” - büszkélkedett az egyik Hajnal a beléptetésnél, aki amúgy Tobias volt.
A Dortmund négy meccset nyert zsinórban a Hamburg elleni szombati bajnokiig, a nézőszám hirtelen három- vagy négyezerrel megugrott, és már csak az volt a kérdés, ezúttal mennyivel megy 80 ezer fölé.
Telt ház lett: 80 552 néző, negyedszer a szezonban. A Dortmund egész Európában egyedülálló atmoszférájú stadionjában összesen 1,1 millióan fordultak meg idén. Európai összevetésben az 1997-ben BL-győztes Dortmund ezzel a második, csak a Manchester előzi meg, ezt büszkén hirdetik is a klubújságban. A vert mezőnyben van a Barcelona, a Real Madrid, a Milan, a Celtic vagy az Arsenal.
Ilyen közönség előtt talán rosszul játszani sem lehetne, a Dortmund nem is kapott ki, de váratlan pontvesztései miatt esélye sincs a dobogóra, maximum az ötödik helyet érheti el. A tavalyi 13. pozíció után ez nagy előrelépés, Jürgen Klopp edző nem végezte rosszul a dolgát.
“Amikor döntetlenjeink lettek, csak kevés hiányzott a győzelmekhez. Ezek a pontok hiányoznak most” - ismerte el a 28 éves Hajnal.
A Dortmund ötödszörre a Hamburgot is legyőzte, de nem került közelebb az UEFA-kupás helyekhez, mert közvetlen riválisai is nyertek. Hajnal a Kickernek nyilatkozott még a második siker után, és mintha megjósolta volna, hogy ilyen szériába kerülhetnek, mert azt mondta: miért ne nyerhetnénk meg a hátralévő meccseinket? Persze sokan a nagyképűséget érezték ki belőle, pedig csak megérezte, a csapat most érett össze.
“Az edzőnk mindig sulykolja belénk, hogy mindenki védekezik és mindenki támad egyszerre, és ennek most van meg az eredménye. Emellett éhesek vagyunk” - értékelt Hajnal. Hajnalt lecserélte Klopp, kevésszer adott jó labdákat, az első félidőben ugyanakkor élete egyik legnagyobb gólját lőhette volna, ballal, kapásból. Tökéletesen találta el a kipattanót, de egyik csapattársáról levágódott. Amikor lesétált, 80 ezren tapsolták meg, páran felállva, és biztatták: két hét múlva jobban megy.
“Természetesen hozzánk is átjön a szurkolás, de nem kerülhetünk a hatása alá, mint esetleg az újságírók, akik erről kérdeznek. Úgy érzem, nagyon jó helyen vagyok” - jelentette ki.
A győzelem után 5 perccel a 20 ezres B-közép még mindig nem mozdult, a játékosok eléjük ültek a tizenhatos vonalára. “Bochumban tettük ezt először, szeretnénk minél jobban kiszolgálni őket. Nem igazán értem, mit kiabálnak, de a hangulathoz ez is hozzátartozik.”
A kötetlenül mozgó irányító eddig nem hallott arról, hogy pályafutása példa lett Magyarországon. Azért, mert egyszer nagyot lépett, de a Schalkéba nem fért be, aztán apró lépésekkel - St.Truiden, Kaiserslautern, Karlsruhe -, folyamatos fejlődéssel jutott el a Schalkéhoz hasonló nagycsapathoz.
“Örülök neki, ha így gondolják. Csak azt tudom javasolni másnak, ahogy én is haladtam. Lehet egy sztárcsapatnál sokat tanulni, mert olyan játékosok közelébe kerültem, akiket csak tévében láttam. A mozdulataik, a felfogásuk példa értékű. De a játéklehetőség a legfontosabb, különben nem lehet meccsrutint szerezni. Nekem így lehetett felépítenem a játékomat. Sok jó játékos van, nagy a konkurencia, nehéz az érvényesülés, de nem lehetetlen” - ismerte el a szezonban négygólos játékos, akit kétszer került a forduló válogatottjába.
Dortmundi fogadtatása sem volt zökkenőmentes, menedzsere, Marc Wilmots arról beszélt szeptemberben, elégedetlen. Nemcsak mezszámával, posztjával is. “Volt ez a nyilatkozat, amit felkaptak, de rossz viszonyban sohasem voltam Klopp edzővel. A helyemet pedig kiharcoltam harmincasban.”
“Előre nem gondolkodtam, hová juthatok el, persze szerettem volna minél sikeresebb lenni. Spanyol- vagy Olaszországról álmodozhattam, de nem tudom, mondtam-e már, hogy jó helyen vagyok most” - összegzett mosolygósan.
Senki sem rúg olyan erősen, mint Hajnal
A hivatalos klubújságban külön kiemelik, hogy a legerősebb lövések tízes toplistáján Hajnal három bombájával is helyet követelt magának. A Kölnnek 105 km/h-val lőtt gólt, ezzel ötödik. Két 104-es kísérletét is rögzítették, az egyiket a Bayern München ellen, a másikat Stuttgartban, utóbbi gólt ért. A listát 115-tel Valdez vezeti, de rúgása nem lett gól. A gólt érő lövések sebességénél Hajnal vezet, vagyis meglehetősen erős a lába apró termete ellenére. Nem véletlenül hasonlították Thomas Hässlerhez.