Így jutott el a BL-sorsolásig a Debrecen
További Futball cikkek
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
- Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
- Kétgólos Roma-sikert és tömegjelenetet hozott a római derbi 200. felvonása
- Roy Keane a negyedik ligába száműzné a betliző Liverpool-sztárt, de ő a Tranmere-nek sem kell
Három selejtezőkört kellett mennie a Debrecennek, hogy eljusson a Bajnokok Ligájába, és 14 év után újra legyen magyar csapat a leghíresebb európai kupa csoportkörben.
Júliusban a svéd Kalmar volt az első – talán az eddigi legnívósabb, a világranglistán 131 hellyell előrébb álló – ellenfél: először hazai pályán 2-0-ra nyert a DVSC Varga József és Kiss Zoltán góljával.
Utóbbi, a remek jobb külsős csavarás kulcsfontosságú lett, belefért idegenben a 3-1-es vereség is.
A gólt ismét a védekező középpályás Varga szerezte, vezettek vele, azt jelentette, ha hármat kapnak, akkor is továbbmennek. Így lett, összesítve 3-3-mal, idegenben lőtt góllal léptek tovább.
A következő körben az eddigi leggyengébb ellenfél, a Levadia Tallinn jött, előbb idegenben, ekkor Leandro döntötte el a meccset 1-0-ra.
Itthon így már könnyebb volt a Debrecen dolga, győzött is, megint 1-0-ra, a francia légiós Adamo Coulibaly találatával. Összesítésben 2-0.
A playoffkör az utolsó selejtezés volt a Levszki Szófia ellen, előbb Bulgáriában, majd a Puskás-stadionban mérkőztek. Kint Bodnár László hatalmas bombagólt rúgott, a vége 2-1-es győzelem.
Itthon újra jött Varga gyönyörű csavarása, majd Rudolf Gergely ronaldós lövése. 2-0, összesítve 4-1, BL-főtábla, ráadásul szenzációs gólokkal. Kiss, Bodnár, Varga harmadik és Rudolf találata szépségversenybe illik, nem is tudjuk eldönteni, melyik a legjobb. Szavazzanak, döntsék el olvasóink, kié a selejtezők gólja.
A 3 kalap, amiből a DVSC egy-egy ellenfelet kap
1.: Barcelona, Manchester United, Chelsea, Arsenal, Liverpool, Milan, Bayern München, Sevilla.
2.: Real Madrid, Inter, Lyon, CSZKA Moszkva, Porto, Alkmaar, Juventus, Rangers.
3.: Fiorentina, Atletico Madrid, Stuttgart, Olympiakosz, Dinamo Kijev, Olympique Marseille, Bordeaux, Besiktas.
Az igazi BL csak most kezdődik, csoportkörsorsolás csütörtök este háromnegyed hatkor, jöhetnek a legnagyobb sztárcsapatok, de kialakulhat kevésbé neves ellenfelekből álló négyes is.
A legnehezebb és legkönnyebb csoport, szerintünk
Legkeményebb: Manchester United, Real Madrid, Fiorentina, Debrecen.
Leglazább: Sevilla, Alkmaar, Olympiakosz, Debrecen.