Brazília és Portugália egy csoportban a 2010-es futballvébén
További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
A felvezető műsor a szokásoknak megfelelően a házigazda ország zenéjével, táncosaival telt, és kapcsolásban jelentkezett be a volt elnök, Nelson Mandela. "Megérte a hosszú várakozás, itt az idő" - zárta szavait
A dél-afrikai szövetség elnöke azt ígérte, a világ meg lesz lepve. A nemzetközi futballszövetség (FIFA) elnöke, Jospeh Blatter pedig hosszasan, terjengősen, beszélt arról, hogy 1976-ban kezdődött az ő love storyja Afrikával.
A világbajnok olaszok visszahozták a győztesnek járó trófeát, majd megjelent a dél-afrikai születésű Oscar-díjas színésznő, Charlize Theron is, ő vette át a műsor levezetését.
Az gyorsan kiderült, a kiemeltek közül a házigazda Dél-Afrika került az A csoportba, míg Argentína a B-be, Anglia a C-be, Németország a D-be, Hollandia az E-be, Olaszország az F-be, Brazília a G-be és Spanyolország a H-ba.
A második kalapból a házigazdák mellé Mexikó került, ott is a kettes helyre, vagyis eldőlt, hogy a 2010-es futball-világbajnokság nyitómeccsét ez a két ország fogja vívni. Az argentínok mellé Dél-Koreát, Anglia mellé az Egyesült Államokat, Németországhoz Ausztráliát sorsolták, Hollandiával Japán, a világbajnok Olaszországgal Új Zéland, Brazíliával Észak-Korea, míg az Európa-bajnok Spanyolrszággal Honduras került össze.
A csoportok:
A csoport: Dél-afrikai Köztársaság, Mexikó, Uruguay, Franciaország
B csoport: Argentína, Koreai Köztársaság, Nigéria, Görögország
C csoport: Anglia, Egyesült Államok, Algéria, Szlovénia
D csoport: Németország, Ausztrália, Ghána, Szerbia
E csoport: Hollandia, Japán, Kamerun, Dánia
F csoport: Olaszország, Új-Zéland, Paraguay, Szlovákia
G csoport: Brazília, Koreai NDK, Elefántcsontpart, Portugália
H csoport: Spanyolország, Honduras, Chile, Svájc
A harmadik kalapból Nigéria volt az első kisorsolt, a B csoportba került, többek között Argentína mellé, a következő afrikainak, Elefántcsontpartnak a brazilok fémjelezte G jutott, Algériának az USA és Anglia. Kamerunt az E csoportba sorolták be, Ghánát a németek és Ausztrália mellé. A Dél-Afrikával felálló A csoportnak lett a tagja Uruguay, a kalap utolsója pedig a spanyolajkú, H csoportba kerülő Chile volt.
A házigazda csoportja ezúttal nem lett könnyű: a negyedik kalap talán legnagyobb neve, Franciaország is ide került, így Dél-Afrika számára nagyon nehéz lesz a továbbjutás.
A B csoport sem lett egyszerű, itt a 2004-es Európa-bajnok görögökkel lett teljes a kép, a németekkel, Ghánával, Ausztráliával felálló D csoportba még Szerbia került.
A C-be, az angolok négyesébe Szlovénia került be utolsóként, a hollandok féle E-be Dánia, az F-be került a totális újonc Szlovákia, a G csoport lett talán a legütősebb, Portugália bekerült Brazília, Elefántcsontpart és akárcsak 1966-ban, Észak-Korea mellé. A H csoport egyetlen nem spanyolul beszélő csapata Svájc lett.
Menetrend
A csoport:
június 11.: Dél-afrikai Köztársaság - Mexikó, Johannesburg 16 ó
június 11.: Uruguay-Franciaország, Fokváros 20 ó
június 16.: Dél-afrikai Köztársaság - Uruguay, Pretoria 20:30 ó
június 17.: Franciaország-Mexikó, Polokwane 13:30 ó
június 22.: Mexikó-Uruguay, Rustenburg 16 ó
június 22.: Franciaország - Dél-afrikai Köztársaság, Bloemfontein 16 ó
B csoport:
június 12.: Argentína-Nigéria, Johannesburg 13:30 ó
június 12.: Koreai Köztársaság-Görögország, Port Elizabeth 16 ó
június 17.: Görögország-Nigéria, Bloemfontein 16 ó
június 17.: Argentína-Koreai Köztársaság, Johannesburg 20:30 ó
június 22.: Nigéria-Koreai Köztársaság, Durban 20:30 ó
június 22.: Görögország-Argentína, Polokwane 20:30 ó
C csoport:
június 12.: Anglia-Egyesült Államok, Rustenburg 20:30 ó
június 13.: Algéria-Szlovénia, Polokwane 13:30 ó
június 18.: Szlovénia-Egyesült Államok, Johannesburg 16 ó
június 18.: Anglia-Algéria, Fokváros 20:30 ó
június 23.: Szlovénia-Anglia, Port Elizabeth 16 ó
június 23.: Egyesült Államok-Algéria, Pretoria 16 ó
D csoport:
június 13.: Németország-Ausztrália, Durban 16 ó
június 13.: Szerbia-Ghána, Pretoria 20:30 ó
június 18.: Németország-Szerbia, Port Elizabeth 13:30 ó
június 19.: Ghána-Ausztrália, Rustenburg 13:30 ó
június 23.: Ghána-Németország, Johannesburg 20:30 ó
június 23.: Ausztrália-Szerbia, Nelspruit 20:30 ó
E csoport:
június 14., Hollandia-Dánia, Johannesburg 13:30 ó
június 14.: Japán-Kamerun, Bloemfontein 16 ó
június 19.: Hollandia-Japán, Durban 16 ó
június 19.: Kamerun-Dánia, Pretoria 20:30 ó
június 24.: Dánia-Japán, Rustenburg 20:30 ó
június 24.: Kamerun-Hollandia, Fokváros 20:30 ó
F csoport:
június 14.: Olaszország-Paraguay, Fokváros 20:30 ó
június 15.: Új-Zéland-Szlovákia, Rustenburg 13:30 ó
június 20.: Szlovákia-Paraguay, Bloemfontein 13:30 ó
június 20.: Olaszország - Új-Zéland, Nelspruit 16 ó
június 24.: Szlovákia-Olaszország, Johannesburg 16 ó
június 24.: Paraguay - Új-Zéland, Polokwane 16 ó
G csoport:
június 15.: Elefántcsontpart-Portugália, Port Elizabeth 16 ó
június 15.: Brazília-Koreai NDK, Johannesburg 20:30 ó
június 20.: Brazília-Elefántcsontpart, Johannesburg 20:30 ó
június 21.: Portugália-Koreai NDK, Fokváros 13:30 ó
június 25.: Portugália-Brazília, Durban 16 ó
június 25.: Koreai NDK-Elefántcsontpart, Nelspruit 16 ó
H csoport:
június 16.: Honduras-Chile, Nelspruit 13:30 ó
június 16.: Spanyolország-Svájc, Durban 16 ó
június 21.: Chile-Svájc, Port Elizabeth 16 ó
június 21.: Spanyolország-Honduras, Johannesburg 20:30 ó
június 25.: Chile-Spanyolország, Pretoria 20:30 ó
június 25: Svájc-Honduras, Bloemfontein 20:30 ó
Nyolcaddöntő:
49.: június 26.: 1A-2B, Port Elizabeth 16 ó
50.: június 26.: 1C-2D, Rustenburg 20:30
51.: június 27.: 1D-2C, Bloemfontein 16 ó
52.: június 27.: 1B-2A, Johannesburg 20:30 ó
53.: június 28.: 1E-2F, Durban 16 ó
54.: június 28.: 1G-2H, Johannesburg 20:30 ó
55.: június 29.: 1F-2E, Pretoria 16 ó
56.: június 29.: 1H-2G, Fokváros 20:30 ó
Negyeddöntő:
57.: július 2.: Továbbjutó53-Továbbjutó54, Port Elizabeth 16 ó
58.: július 2.: TJ49-TJ50, Johannesburg 20:30 ó
59.: július 3.: TJ51-TJ52, Fokváros 16 ó
60.: július 3.: TJ55-TJ56, Johannesburg 20:30 ó
Elődöntő:
61.: július 6.: TJ57-TJ58, Fokváros 20:30 ó
62.: július 7.: TJ59-TJ60, Durban 20:30 ó
A 3. helyért:
63.: július 10.: Vesztes61-Vesztes62, Port Elizabeth 20:30 ó
Döntő:
64. július 11.: TJ61-TJ62, Johannesburg 20:30 ó