Olivér
4 °C
8 °C

Mégis csonka lehet az angolai Afrika-kupa

2010.01.10. 12:14
Vasárnap kezdődik és január 31-ig tart a 27. labdarúgó Afrika-kupa, amelyet először rendeznek Angolában. A torna esélyesei közé a világbajnokságra is kijutott öt válogatott, azaz Kamerun, Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria és Algéria tartozik, illetve a címvédő Egyiptom. A brutális, három áldozatot követelő merénylet után a két játékosát elveszítő Togo indulása újra bizonytalanná vált.

A togói csapat buszát pénteken fegyveresek támadták meg az angolai-kongói határvidéken. A terrorakciónak - melyet a Cabindai Enklávé Felszabadító Erői (FLEC) nevű szeparatista szervezet vállalt magára - három halálos áldozata volt, további nyolcan megsérültek. A gépfegyveres támadásban a jármű sofőrje, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét. Az országban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.

A válogatottat a togói kormány már szombaton hazarendelte, és vasárnap ugyanezt tette.

A játékosok ellenben megvitatták a helyzetet: a halottak emlékére, illetve az angolai hatóságok megnyugtató nyilatkozatainak hatására egyhangúlag döntöttek a maradás mellett. Vasárnap délelőtt úgy látszott, teljes lesz a torna mezőnye, délutánra megint a bojkottnak volt nagyobb esélye.

Adebayor és két társa ugyanis vasárnap délután arról beszélt, nem játszanak. Biztosat azonban vélhetően csak hétfő reggel lehet mondani.

Nagy kérdés, hogy a történtek miként érintik a néhány hónap múlva kezdődő futball-világbajnokságot, amelyet a szomszédos Dél-Afrika rendez majd.

És akkor vissza a kontinensbajnoksághoz. Az idei tizenhatos mezőnyben az egyetlen újonc Malawi. A lebonyolítás megegyezik az Európa-bajnokságéval, négy négyesben kezdődnek a küzdelmek, majd mindegyik csoportból a legjobb két-két gárda jut tovább, és innentől egyenes kieséses szakasz következik a döntőig.

A címvédő Egyiptom két évvel ezelőtt a fináléban Kamerunt győzte le 1-0-ra, míg négy éve házigazdaként nyert, akkor a kairói döntőben tizenegyesekkel bizonyult jobbnak Elefántcsontpartnál.

Az Afrika-kupák történetében hat elsőséggel Egyiptom a legeredményesebb, Ghána és Kamerun 4-4 diadalt ért el. Szintén az egyiptomiak vettek részt a legtöbbször a kontinensbajnokságon (21), ők játszották a legtöbb mérkőzést (83), övék a legtöbb győztes találkozó (45) és a legtöbb szerzett góllal (136) is az észak-afrikaiak büszkélkedhetnek. A nyitómérkőzést vasárnap Angola játssza Malival.

A vezető európai futballbajnokságok többségét érzékenyen érinti a vasárnap kezdődő és január 31-ig tartó torna, amelyen számos olyan labdarúgó játszik majd, aki meghatározó szerepet tölt be klubcsapatában.

A földrész szinte minden valamirevaló futballistája Európából érkezik, háromhetes távollétük tehát mindenképpen érezteti majd hatását.

Az Angliában listavezető Chelsea négy kulcsjátékosáról - Didier Drogbáról, Salomon Kalouról (Elefántcsontpart), John Obi Mikelről (Nigéria) és Michael Essienről (Ghána) - kénytelen időlegesen lemondani, Carlo Ancelotti vezetőedző azonban különösebben nem aggódik emiatt: „Úgy gondolom, nélkülük is megfelelő eredményekre leszünk képesek januárban” - fogalmazott az olasz tréner, aki a szerencsés sorsolás miatt is lehet ilyen magabiztos. Csapatára ugyanis a még tartalékosan is verhető Hull, Sunderland, Birmingham City és Burnley vár az afrikai torna ideje alatt.

Maga Drogba is bízik abban, hogy társai változatlanul a tabella élén lesznek, amikor visszatér a szigetországba: „A csapat erős és meggyőződésem, hogy a keretünk alapján bajnokok leszünk. Akár két gárdát is kiállíthatnánk, és mindkettő megállná a helyét a Premier League-ben” - fogalmazott a klasszis.

Az angol bajnokságban második Manchester Unitednek egyetlen játékosától sem kellett elbúcsúznia, az utolsó Portsmouth-t ugyanakkor megtizedeli a torna, miután a nigériai Nwankwo Kanu, az elefántcsontparti Aruna Dindane és az algériai Nadir Belhadzs, valamint Hasszán Jebda is ott lesz a kontinensviadalon.

„Nem tudom, a nemzetközi szövetség miért engedi ezt. Nem tudom, miért januárban rendezik az Afrika-kupát. Ráadásul nem is csak három hétről van szó, hiszen a játékosok már két héttel a rajt előtt elmentek, és a vége után egy-két hétre szükségük lesz, mire kipihenik magukat” - méltatlankodott Avram Grant, a Portsmouth menedzsere.

A francia bajnokságban 17 klub összesen 38 játékosát érinti a kupa, a Nice trénere, Didier Olle-Nicolle például nyolc labdarúgójától kénytelen megválni. „Előfordult, hogy két-három játékos megbetegedése miatt bajnokikat halasztottak el, nekem pedig most szinte egy csapatnyi játékosom hiányzik” - elemezte az ideálisnak távolról sem nevezhető helyzetét a szakember.

Olaszországban az Internazionale kameruni csillaga, Samuel Eto'o lesz a legnagyobb hiányzó, míg például Hajnal Tamás klubja, a Borussia Dortmund a címvédő Egyiptomot erősítő Mohammed Zidan nélkül készül majd a tavaszi szezon jövő hétvégi rajtjára.

27. Afrikai Nemzetek Kupája

A torna progrmja

A csoport:

január 10.: Angola-Mali, Luanda 20 ó

január 11.: Malawi-Algéria, Luanda 14:45 ó

január 14.: Mali-Algéria, Luanda 17 ó

január 14.: Angola-Malawi, Luanda 19:30 ó

január 18.: Angola-Algéria, Luanda 17 ó

január 18.: Mali-Malawi, Cabinda 17 ó

B csoport:

január 11.: Elefántcsontpart-Burkina Faso, Cabinda 17 ó

január 11.: Ghána-Togo, Cabinda 19:30 ó

január 15.: Burkina Faso-Togo, Cabinda 17 ó

január 15.: Elefántcsontpart-Ghána, Cabinda 19:30 ó

január 19.: Burkina Faso-Ghána, Luanda 17 ó

január 19.: Elefántcsontpart-Togo, Cabinda 17 ó

C csoport:

január 12.: Egyiptom-Nigéria, Benguela 17 ó

január 12.: Mozambik-Benin, Benguela 19:30 ó

január 16.: Nigéria-Benin, Benguela 17 ó

január 16.: Mozambik-Egyiptom, Benguela 19:30 ó

január 20.: Egyiptom-Benin, Benguela 17 ó

január 20.: Nigéria-Mozambik, Lubango 17 ó

D csoport:

január 13.: Kamerun-Gabon, Lubango 17 ó

január 13.: Zambia-Tunézia, Lubango 19:30 ó

január 17.: Gabon-Tunézia, Lubango 17 ó

január 17.: Kamerun-Zambia, Lubango 19:30 ó

január 21.: Gabon-Zambia, Benguela 17 ó

január 21.: Kamerun-Tunézia, Lubango 17 ó

Negyeddöntő:

január 24.: A1-B2 (1), Luanda 17 ó, B1-A2 (2), Cabinda 20:30 ó

január 25.: C1-D2 (3), Benguela 17 ó, D1-C2 (4), Lubango 20:30 ó

Elődöntő:

január 28.: 1. és 4. negyeddöntő győztese, Luanda 17 ó, 2. és 3. negyeddöntő győztes, Benguela 20:30 ó

A 3. helyért:

január 30.: Benguela 17 ó

Döntő:

január 31.: Luanda 17 ó

A labdarúgó Afrika Kupa eddigi győztesei

1957 (helyszín: Szudán): Egyiptom

1959 (Egyiptom): Egyiptom

1962 (Etiópia): Etiópia

1963 (Ghána): Ghána

1965 (Tunézia): Ghána

1968 (Etiópia): Zaire (Kongói DK)

1970 (Szudán): Szudán

1972 (Kamerun): Kongói Köztársaság

1974 (Egyiptom): Zaire (Kongói DK)

1976 (Etiópia): Marokkó

1978 (Ghána): Ghána

1980 (Nigéria): Nigéria

1982 (Líbia): Ghána

1984 (Elefántcsontpart): Kamerun

1986 (Egyiptom): Egyiptom

1988 (Marokkó): Kamerun

1990 (Algéria): Algéria

1992 (Szenegál): Elefántcsontpart

1994 (Tunézia): Nigéria

1996 (Dél-afrikai Köztársaság): Dél-afrikai Köztársaság

1998 (Burkina Faso): Egyiptom

2000 (Ghána és Nigéria): Kamerun

2002 (Mali): Kamerun

2004 (Tunézia): Tunézia

2006 (Egyiptom): Egyiptom

2008 (Ghána): Egyiptom

Összesen:

6 győzelem: Egyiptom

4 győzelem: Ghána, Kamerun

2 győzelem: Kongói Demokratikus Köztársaság (mindkétszer Zaireként), Nigéria

1 győzelem: Algéria, Kongói Köztársaság, Etiópia, Elefántcsontpart, Marokkó, Dél-afrikai Köztársaság, Szudán, Tunézia.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?