Egervári: Helyén kell kezelni a sikert
"Természetesen örülünk a 3 pontnak és a nyolc gólnak, de szombattól már kizárólag a finnek elleni találkozóra koncentrálunk, ott egészen más felfogásban kell pályára lépnünk, és nem csak a támadásra, hanem a védekezésre is nagyon kell figyelnünk" - mondta Egervári Sándor a San Marino elleni 8-0-s győzelem után.
"Jól esett, hogy a San Marinó-i kapitány szerint a svédekkel versenyben lehetünk a csoport második helyéért, de a realitás nem ez, ugyanakkor nagyon szeretnénk odaérni."
"Végig magabiztosak és kezdeményezőek voltunk, a harmadik gólunk után már biztos voltam benne, hogy itthon tartjuk a három pontot" - mondta. A kapitány hozzátette, az összesen öt gólt szerzett csatárok, Rudolf Gergely és Szalai Ádám teljesítménye örömteli, mindketten jól játszottak és kreatívan futballoztak.
Egervári úgy látja, hogy a meccshiány után Gera Zoltánnak, a csapat kapitányának is jót tett az összecsapás, rengeteget dolgozott, és sokat segített társainak a támadások vezetésében.
A negyedszer válogatott, mesterhármast lövő Szalai azt mondta, egész életében emlékezni fog erre a meccsre, a nagy siker pedig az egész csapatnak jót tett. "Nem szabad túlbecsülni ezt a győzelmet, Finnországban egy sokkal felkészültebb együttes vár ránk" - tette hozzá a német FSV Mainz légiósa.