Hat pont kell a matematikai esélyhez
Svédországot 1995-ben sikerült utoljára legyőzni, két éve jobb helyzetben várta a magyar válogatott a szeptemberi mérkőzést, de az utolsó percben egy nagy védelmi hiba és egy Ibrahimovicra szerencsésen visszapattanó labda után 2-1-re veszített.
Akkor valamennyi kulcsember rendelkezésre állt, most Juhász és Vanczák eltiltás miatt esett ki a védelemből, Vermes és Szalai Ádám régóta sérült, hozzájuk a nyáron csatlakozott Gera Zoltán, míg Dzsudzsák Balázs pár napja.
„Elkezdtük a válogatottal a harmadik félévet, vannak gondjaik, de az önbecsülésünk és az akaratunk változatlan. Szeretnénk meglepetést okozni, mert nem mi vagyunk az esélyesek, hanem a jó iparosokat felvonultató és a szertelenül, kötetlenül, helyenként öntörvényűen futballozó Ibrahimovicsból álló svéd csapat."
"Lipták és Korcsmár az izlandi meccsen a kezdeti bizonytalanság után jól megértették egymást, előnyt jelentett, hogy ők korábban az Újpestben együtt futballoztak. Varga is megmutatta a képességeit jobbhátvédben, de most sokkal komolyabb feladat vár rájuk, jól kell együttműködniük, segíteniük kell egymást. Természetesen arra próbáljuk őket felkészíteni: ne kapjanak gólt az elején, ha nyomás alá kerülünk, bár a svédeknek megfelelő eredmény a döntetlen. Bízom abban, az egész meccset sikerül kapott gól nélkül lehozni.” A kapitány a taktikai hadrendet nem fedte fel, de elkötelezett a támadások mellett.
Svédország egy döntetlennel hatalmasat lépne a második, pótselejtezőt jelentő második hely felé, Magyarország egy háromgólos győzelemmel vehetné a kezébe a sorsát, de kizárólag úgy, hogy kedden Moldovában is nyer. (És még a finneket is le kellene győzni, és bízni a hollandokban, hogy megverik a skandinávokat.)
„Hat ponttal teremthetjük meg a matematikai esélyt. Akik eddig nem játszottak csapataikban, jó formában vannak, elvégezték az egyéni edzésprogramjukat. Két meccsre készülünk, nem fogunk összezuhanni, ha nem sikerül a svédek ellen az álmunk, ez a közösség ennél sokkal erősebb és egységesebb.”
A kapitány most is megerősítette, hogy akik nem válogatottak – Tőzsér, Buzsáky -, azért nem kerültek be, mert a posztjukon vannak náluk jobbak.