Európa Liga: Videoton–Gent
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
A harmadik percben Bozsovics jött ki egy beívelésre, Arbeitman zavarta, de sikerült öklözni. Aztán megint a belga csatár veszélyeztetett, de a lövés pontatlan volt. Orbán Viktor és Csányi Sándor ekkor kedélyesen csevegtek a lelátón. Ahogy azt várni lehetett, a Gent vendégként is támadt, de a beíveléseket erőltették, amivel nem sokra jutottak.
A 14. percben Gyurcsó vitte el a jobb szélen a labdát, egészen az ötös sarkáig várt, hogy ellője, nem sokat hibázott. Az első komoly fehérvári ziccer volt ez. A Videoton nem igazán tudott átjönni a középpályán, a vendégek azonnal letámadtak.
Fél óra elteltével Oliveira kapott jó indítást, betört két védő között, Arzo éppen a tizenhatos előtt buktatta. Sárga lap és szabadrúgás következett, de Gyurcsó a sorfalba lőtte. A félidőhöz közelítve annyi változott, hogy nem nyomott annyira a Gent, de a Videotonnak sem volt több helyzete, mint addig.
Közvetlenül a félidő előtt vezetést szerezhetett volna a Gent, Van der Bruggen rúgott kapufát. Senki sem szólhatott volna egy szót sem, ha ez bemegy, összességében egy fokkal veszélyesebben játszottak a belgák.
A második félidőre egyel feljebb tudott lépni a Videoton, a vendégek továbbra is beadásokkal próbálkoztak, de Bozsovics nem bizonytalankodott a kapuban, mindig jó ütemben jött ki a labdákra. Az 54. percben Mitrovics ugratta ki tökéletes ütemben Nikolicsot, kicsit volt csak hosszú a labda. Itt már látszott, hogy a hazaiaknak lehet keresnivalójuk. Aztán Sándor ment el a bal szélen, megcsinálta a befelé cselt, majd laposan lőtt, de pont középre. Sousa cserélt, a csapatkapitány Sándor helyett Kovács István jött.
Tíz percre rá Van der Bruggen verte meg a bal oldalon Brachit, visszagurítását Arbeitman lőtte rá, de Stopira menteni tudott. Majd Gyurcsó ívelt be a jobb oldalról egy szabadot, Caneira lerázta emberét, üresen fejelhetett, de mellé.
A 78. percben - a második félidő alapján nem érdemtelenül, de azért némi meglepetésre - megszerezte a vezetést a Videoton. Kovács tette be középre Nikolicsnak, aki tizenhétről lőtt, a becsúszó védőn pont úgy pattant meg a labda, hogy áthullott a kapus feje fölött. Nem sokkal a vége előtt Conté fejelt közelről, veszélyesen, de egy méterrel fölé.
A végére maradt az 1-0, ami nemcsak a győzelem miatt, hanem azért is jó eredmény, mert kapott gól nélkül utazik a csapat Belgiumba, a jövő csütörtöki visszavágóra.
Európa Liga-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés
Videoton FC-KAA Gent (belga) 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 6800 néző, v.: Mazzoleni (olasz)
gólszerző: Nikolics (78.)
sárga lap: Caneira (43.), Gyurcsó (63.), Tóth B. (67.), Kovács I. (91.), illetve Arzo (33.)