Hat ok, amiért szárnyalnak a német klubok

Nem a semmiből jött a német csapatok futballuralma, az elmúlt négy kiírásban is volt elődöntősük, igaz 2003 és 2009 között elérhetetlen volt számukra a legjobb négy. A Bayern két döntőt is játszott az utóbbi három évben, mégsem volt még ennyire erős. Mi vezetett idáig?

A pénzügyi biztonság

A Bundesliga sokáig lépéshátrányban volt a nagy európai bajnokságokkal szemben, volt egy jól körülhatárolható időszak, amikor érzékelhetően az angol, az olasz és a spanyol mögé szorult. A németországi pénzügyi fair play ugyanis nem engedte meg, hogy jelentős adósságokat halmozzanak fel, ennek megfelelően nem tudtak olyan sztárjátékosokat igazolni, akik azonnali segítséget jelenthettek volna. Amíg Angliában, Olaszországban vagy Spanyolországban jelentős deficittel álló klubok nem riadtak vissza a nagyon drága, szakmailag egyértelműen erősítést jelentő igazolásoktól sem, amik még inkább növelték az eladósodást, addig a német jogszabályok ezt nem tették lehetővé.

Az első áttörést a francia Franck Ribery és az olasz Luca Toni megjelenése hozta, előbbi a Marseille-ből nem a Barcelonába ment, hanem a Bayern Münchenhez, utóbbi világbajnokként és Serie A-gólkirályként választotta 2007-ben a bajorokat. (Toni 2006-ban lőtte otthon a legtöbbet.) A szerződtetések túlmutattak önmagukon és valós hatásain. Ők voltak az első fecskék, megjelenésükön mindenki meglepődött, és elősegítették két év múlva a holland Arjen Robben megszerzését. A tavalyi, elveszített döntő után pedig sokaknak érthetetlen volt, miért harcolt olyan nagy lelkesedéssel és annyi pénzzel (40 millió euró) a bilbaói Javi Martinezért a bajor klubvezetés, de a példa jól mutatja, épp az ő posztjára kellett egy olyan játékos, aki sebességet képes adni az elöl lévőknek.

A Dortmund más utat járt be, Jürgen Klopp korábbi munkásságát is a fiatal csapatok felépítése jellemezte, és a Borussiánál szabad kezet kapott, miközben olyan istenadta tehetségekhez nyúlhatott, akik azonnal beépültek: Gündogan, Reus, Götze, külföldről pedig éles szemmel választotta ki a japán Kagawát, akit már tavaly nyáron tovább kellett engednie a ManUnitednek.

A Dortmundnak tavaly még erős volt a Bajnokok Ligája – bentragadtak egy nem túl erős csoportban -, de nem tértek le az útról, a japán ment, Reus jött, míg például a Manchester City vagyont áldozott a semmiért. A Dortmundnál a második évben az elsőben megszerzett tapasztalat és rutin már sorsdöntő.

A Malaga ellen még megmutatta a Dortmund egy fiatal csapat valamennyi betegségét, az első meccsen eldönthették volna a továbbjutást, de mindent kihagytak, aztán a másodikon, nagy stresszben, jelentős tét alatt már nem tudtak ellenállhatatlanul teljesíteni - szerencsével aztán még így is továbbjutottak. Az egyetlen veretlen csapat az övék a sorozatban, a Bayernnek is csak két veresége van, a másodiknál, az Arsenallal szemben már nem figyeltek annyira a kapu előtt, mert idegenben 3-1-re győztek. 2-0-ra kaptak ki, belefért.

Kulturált háttér

A német stadionokat világszínvonalúra és nem utolsó sorban a népesség arányának megfelelőre építették a 2006-os világbajnokság miatt. A jómódú társadalom pedig a kisebb városokban is kijár, a nagy klubok pedig kétszer annyi jegyet is el tudnának adni a topmeccsekre. A huliganizmus is inkább a sokadosztályú, egykori keletnémet klubokat veszélyezteti, amik annyira távol állnak a Bundesligától, mint a mi NB I.-ünk.

Ha a német gazdaság kisebb recesszióba is került, olyan az ereje, amire nincs példa Európában. A szurkolóknak nem kell visszafogniuk magukat, ha egy szezonban sok topmeccsre kell kimenniük, míg a Barcelonánál vagy a Realnál már a Clasicón sincs telt ház. (Az Intert, Milant ne is említsük.)

Utánpótlás

Valamennyi élvonalbeli csapatnak akadémiája van, és amikor a spanyolok képzési igazgatója Budapesten tartott előadást pár éve, az egyik vacsorán megemlítette, kérdéses, meddig képesek tartani a lépést a németekkel, mert a tervszerű és rendezett utánpótlás beszippantja a futballozni vágyókat. Pusztán a lélekszám miatt kétszerakkora a merítési lehetőség Németországban. Emellett a multikulturális társadalom (török és afrikai bevándorlók) azt is lehetővé teszi, hogy már az akadémián egy kvázi világválogatott pallérozódjon. Ismert példa, a BEK-győztes Steaua 1986-ban is soknemzetiségű csapat volt, a nációk stílusjegyei ötvöződtek, egymást kiegészítették a csapatban.

A korábbi, brusztolásra építkező hagyományos német futballstílus elemei háttérbe szorulhatnak, a fizikai felkészítés így is megmaradt, sőt, csak eközben megvannak a rövidpasszos, improvizatív futball sajátosságai már fiatal korban is. Ezek a gyerekek már akarnak és tudnak cselezni is - amint láttuk a BVB-Realon is -, és ami a legfontosabb, már hagyják is őket a szigorú német trénerek is. A BVB és a Bayern is kifejezetten fantáziadús futballt játszik, elég összevetni őket Ottmar Hitzfeld jó 10 évvel ezelőtti BL-győztes Bayernjével, ami a szemnek szép sosem volt, csak eredményes.

Szakmai munka

Nemcsak az alapoknál figyelhető meg a komoly szakmai munka, Jupp Heynckes és Klopp is csapatként együtt mozgó, együtt védekező és együtt támadó filozófiát honosított meg. A magabiztos labdatartás alaptétel, de nincs olyan dimenzióban, mint a Barcelonánál, nem is törekedtek erre, mert mindkét társulatnak vannak klasszikus befejezőcsatárai. Játékuk sokkal direktebb, kapura törőbb, ez remekül kijött a Bayern-Barcán, de még a BVB-Madridon is. A sebesség is alaptételnek számít, mind az egyéné, mind a csapaté. Érdemes kimutatást készíteni, hogy a sorozatban lőtt góloknál milyen gyorsan jut el a felezővonaltól a kapuig a labda: mindkét csúcsnémetnek az élmezőnyben van.

Önbizalom, csapategység

Mivel mindkét csapat kiemelkedik a bajnokságból, az ott szerzett sikerélmények önmagukban még kevesek voltak. Kellett egy nagyfokú plusz az önbizalom sebezhetetlenségéhez, amit a csoportkör mindkét csapat játékosainak megadott. Míg a Barcelonának volt egyértelmű válságjeleket mutató hullámvölgye februárban, sőt, valójában azóta nem igaziak Messiék, a Real is gyakran beleszaladt kis csapatok ellen váratlan vereségekbe, és a Casillas-affér sem lendítette előre a csapategységet. A két németnél ilyen botrányok nem kerültek elő, pedig a Bayern tele van összeférhetetlennek, kezelhetetlennek gondolt játékosokkal. Mégis viselkedik Ribery és Robben is. A Dortmundnál pedig Klopp elhitette, egy-egy meccsen bárkit legyőzhetnek, és a feltétlen hit összességében magában hordozta a dominanciát. Egy-egy meccsről pedig a dominancia hosszú távra szélesedett.

Sikeréhség

A Bayern sztárjai Martinezt leszámítva válogatott szinten nem nyertek semmit, ambícióikat kiélhetik a klubnál. A Dortmundra hatványozottan igaz ez a megállapítás, hiszen a lengyel válogatottat a három klasszis (Blaszczykowski, Lewandowski, Piszczek) még csak felső középkategóriás csapattá sem képes emelni.

A Bayernhez Pep Guardiola érkezik, az elmúlt évek legsikeresebb edzője, kézenfekvő, hogy a nagy sztárok nem kényelmesedhetnek el, már most mutatni akarják, lehet rájuk számítani a következő években. Feltűnő volt az önzőnek és öncélúnak tartott Robben, kedden mennyire a csapatért hajtott és küzdött, élete egyik legjobb meccsét játszotta.

Ribery éppen csak harminc éves, Robben 29, van még jövőjük. Guardiola barcelonai érkezésekor kivágta Ronaldinhót, Decót, Eto’ót is a csapatból, a kameruni végül maradhatott, de ő is csak egy évvel tovább. Velük persze inkább fegyelmi gondok voltak, túlzottan szerették az éjszakát, és túl nagy respektjük volt az öltözőben. Talán erre is emlékeztek tudat alatt Robbenék, és igyekeztek mindenáron csapatembernek tűnni. Guardiolának ugyanakkor nem lesz könnyű öröksége, ha Heynckes három trófeával zárja a szezont, mert azt a sikerességet legfeljebb csak ismételni lehet jövőre.

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!