![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ez bent volt?
Mindössze négy ezredmásodpercig volt a labda a gólvonal mögött, de a gólvonal-technológia ezt is kiszúrta a FIFA egyik tesztjén, derült ki a szervezet videócsatornáján közzétett videóból.
A szombat este kezdődő Konföderációs Kupa lesz az első olyan nagy nemzetközi futballtorna, ahol alkalmazzák a rendszert, a jövő évi világbajnokságon is használni fogják, hogy eldöntsék a vitás eseteket.
A FIFA által használt GoalControl-technológia több nagysebességű kamerával pásztázza a kapukat, minden szögből meg tudja ítélni, átment-e a gólvonalon a labda.
Nem mindenki támogatja azonban a technológia bevezetését, az UEFA-elnök Michel Platini korábban úgy kommentálta a fejlesztéseket, hogy nem akar a videójátékokhoz hasonló futballt.
„Ahhoz, hogy a gólbíró-technológiát bevezessük a mi rendezvényeinken, körülbelül 50 millió eurót kellene költenünk öt év alatt. Ezt a pénzt sokkal inkább a pályák és a futball fejlesztésére költeném el, mint arra a technológiára, amit évente egy-két esetben használnának" - tette hozzá.
A Konföderációs Kupa a Brazília-Japán mérkőzéssel rajtol szombat este kilenckor.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)