Az egy pontról mit gondol, kapitány úr?
A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya, Egervári Sándor még az előző selejtezősorozat végén, de már a vb-selejtezős ellenfelek ismeretében úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy a románoktól szerzett négy pont nem bravúr.
Ezzel arra utalt, hogy hatot be lehet ellenük gyűjteni, mert nem túl erősek, belső viszályaik vannak, nincsenek sztárjaik, és inkább az Eb-pótselejtezős észtek elleni hat számít komoly teljesítménynek. (Magyarország a harmadik, Románia a negyedik, az észtek az ötödik kalapból várták a sorsolást.)
A román válogatott akkor a franciák és a bosnyákok mögött lett 14 ponttal a harmadik, míg a magyar a hollandok és a svédek mögött 19 ponttal a harmadik.
A jelek azt mutathatták, hogy a két válogatott ellentétes pályán mozog, a magyaré felfelé ívelhet, de most már biztos, kizárólag hatalmas bravúrral sikerülhet 20 pontot elérni, mindhárom meccset meg kellene nyerni – a hollandokhoz megyünk –, hogy többet szerezzünk, mint legutóbb.
A románok ugyanakkor már most 13 pontot gyűjtöttek, vagyis ők biztosan túlszárnyalják az előző teljesítményüket, mert a törökök mellett Andorrával és az észtekkel is játszanak.
Mindig nehéz előre belőni egy-egy válogatott felkészültségét, erejét. Lehet, hogy akkor éppen úgy gondolta a szakember, és már egy hét múlva már felülbírálta, mindenesetre, az egy megszerzett pontnál nyilván többre számíthatott, amikor azzal kalkulált, meddig juthatunk.
Ha nem lesz 19 pontunk, nem lesz könnyű érveket találni az előrelépésre, még ha erősebb riválisokkal került is össze a csapat.