Először az első kalap tagjait szétosztják a nyolc csoportba - az már biztos, hogy a brazilok az A csoportban lesznek.
Utána kisorsolnak egy európai válogatottat a kettes kalapba, hogy ott is nyolcan legyenek, utána indul majd az éles sorsolás.
láthatja, közel is van hozzá, nem beszélve arról, hogy épp csak a szeme magassága alatt van a színésznő féltett testrésze, már-már bája.
Brazíliába. Ezt is megtudtuk most. Az nem baj, hogy az Angoloknál alakult ki a játék.
A FIFA elnöke gyorsan be is jelentett egy gyászszünetet. Nelson Mandelára emlékeznek.
a sorsolás, mint kellene, hiszen 90 perc alatt fogják megtenni azt, amit 5 perc alatt kellene. De hát a házigazdának meg kell hagyni, mutatkozzon be tisztességesen. A bűnözési mutatókat úgy sem fogják ismertetni.
Costa do Sauipe a helyszín, Bahia tartomány egyik tengerparti üdülőhelye az Atlanti-óceán partján. Pálmafák, homokos tengerpart, minden, ami kell.
a jövő júniusi rajtig.
2006: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Németország
2010: 1. Spanyolország, 2. Hollandia, 3. Németország.
Dél-Amerikában eddig csak dél-amerikai győztes volt: Uruguay kétszer, Brazília és Argentína. Brazília 1950-ben hazai pályán bukta el a vb-döntőt.
Jürgen Klinsmann a németekkel, Didier Deschamps pedig a franciákkal. Játékosként.
Jürgen Klinsmann az amerikaiakkal, Ottmar Hitzfeld Svájccal, Finke Kamerunnal, Löw pedig a hazájával várja, kiket rendelnek mellé. Három olasz kapitány: Capello az oroszokkal, Zaccheroni Japánnal, Prandelli pedig elsősorban hazájáért izgul.
Ugyancsak a FIFA világranglistán gyűjtött pontok alapján így nézne ki a legalacsonyabb átlapontszámú (787) négyes: Brazília, Oroszország, Kamerun, Ausztrália. Persze a brazilok a rengeteg barátságos meccs miatt csúsztak vissza a 10. helyre a ranglistán.
A modell és színésznő fogja nagyon udvariasan bemutatni a világsztárokat, akik belenyúlnak a gömbökbe, és valószínűleg Lima akkor is szívesen segít, ha esetleg nem tudják kettényitni a golyókat.
A férje, Rodrigo Hilbert pedig neki segít, ha netán elakad.
Az angolok kapitánya, Roy Hodsgon kimondta azt, amire mindenki gondol, nem szeretne Manausba menne, az esőerdő közepére. Természetesen azonnal reagált rá a város polgármestere: jobb csapatokat szeretne a városában látni, mint az angol.
Manaus egyébként csak azért kapott meccseket, mert nem volt sem út, sem stadion, sem tradíció, sem szálloda. Blatter és az ingatlanos lobbi úgy gondolta, épp itt az ideje ezen változtatni.
Manaus fekszik legnyugatabbra Európától, így az a nyolc csapat, amelyik megfordul a városban, a legnagyobb időeltolódásra készülhet.
A FIFA világranglistáján megszerzett pontok alapján ez lehet a legerősebb négyes: Spanyolország, Portugália, Egyesült Államok, Chile, melyben a négy válogatott pontjainak átlaga 1178.
Jerome Valcke, a FIFA főtitkára vezeti majd a sorsolást, több korábbi világsztár segítségével. Alcides Ghiggia, Geoff Gurst, Cafu, Fabio Cannavaro, Merio Kempes, Fernando Hierro, Zinedine Zidane és a Fradi kispadja kapcsán is emlegetett Lothar Matthäus is ott lesz a húzásnál.
A FIFA már 2003-ban eldöntötte, hogy a 2014-es vb-t Dél-Amerikában rendezik majd. Ezután Argentína, Kolumbia és Brazília jelezte érdeklődését, majd a CONMEBOL (Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség) a brazilokat támogatta. Ennek ellenére Kolumbia is tervezett pályázni a rendezésre, ám végül egyedül Brazília adott be pályázatot a vb rendezésére.
Kapásból halálcsoportba kerültek a hazai brazilok, megkapták maguk mellé a franciákat és az olaszokat.
A csütörtöki főpróbán ilyen négyesek alakultak ki:
A-csoport: Brazília, Olaszország, Ausztrália, Franciaország
B-csoport: Uruguay, Nigéria, Egyesült Államok, Horvátország
C-csoport: Argentína, Ghána, Costa Rica, Oroszország
D-csoport: Svájc, Chile, Japán, Görögország
E-csoport: Spanyolország, Elefántcsontpart, Dél-Korea, Anglia
F-csoport: Kolumbia, Kamerun, Honduras, Hollandia
G-csoport: Németország, Ecuador, Irán, Portugália
H-csoport: Belgium, Algéria, Mexikó, Bosznia-Hercegovina
Ezekből sorsolják majd magyar idő szerint 17 órától a 2014-es világbajnokság nyolc csoportját. A négy kalap még nem teljesen végleges, a negyedikből egy európai csapat még (sorsolással) át fog kerülni a második kalap hét válogatottja mellé.
Első kalap: Brazília, Spanyolország, Németország, Argentína, Belgium, Kolumbia, Uruguay, Svájc
Második kalap: Algéria, Elefántcsontpart, Kamerun, Nigéria, Ghána, Chile, Ecuador és egy európai.
Harmadik kalap: Japán, Dél-Korea, Irán, Ausztrália, Mexikó, Egyesült Államok, Costa Rica, Honduras
Negyedik kalap: Hollandia, Olaszország, Anglia, Bosznia, Görögország, Oroszország, Horvátország, Portugália, Franciaország.