![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Valami nincs rendben C. Ronaldo térdével
![000 DV1694401](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/578/5783/57834/5783492_768aff7a1225576fe8151bb86ce52562_wm.jpg)
Nemcsak a Real Madrid, Cristiano Ronaldo is nehéz időszakon megy keresztül, a spanyol Marca úgy tudja, a portugál klasszisnak már egy ideje fájdalmai vannak.
A lap szerint az egész a Schalke elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen kezdődött, a bal térdével volt gond, mégis pályára akart lépni a visszavágón azok után, hogy az első mérkőzésen 6-1-re mosták le Szalai Ádám csapatát. Azóta minden mérkőzésen kötést visel a térde alatt, és naponta ellenőrzik a csapat orvosai, akik egyébként tudnak a dologról. Állítólag már a múlt szezonban is ezzel a testrészével volt gond.
A Real-sztárnak a Clasico előtt több tréninget is ki kellett hagynia a térde miatt, de ezt a mérkőzéset nem hagyta volna ki, majd a Sevilla ellen is pályára lépett. Mindkét bajnokit elvesztették, a Sevilla ellen a portugál vissza is esett a második félidőben azok után, hogy az elején még az ő góljával vezettek. Igaz, szabadrúgása durván megpattant, úgy ment be.
A Marca szerinó Ronaldo a Rayo Vallecano ellen vállalni fogja a játékot szombaton, igaz a fájdalom továbbra sem múlik.
A bajnokságot az Atlético Madrid vezeti 73 ponttal, a Barcelonának 72 van, a harmadik Realnak pedig 70, Ancelotti csapatának innentől már minden mecset hoznia kell, hogy legyen még esélye a bajnoki címre.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)