Az Atlético elleni BL-negyeddöntőben csak a két kapusnál futott többet, és ma sem hajtja ki magát - az első félidőben egyszer sem ért labdába saját térfelén.
Barcelonánál a labda, de csak egy lövésük talált kaput.
Egy pillanatig úgy tűnt, hogy les lesz, de végül érvényes a gól. Ribery sarokkal tette a fiatal német elé, pazar találattal 5-1. Ez is a vége, a Bayern 20. alkalommal a Német Kupa döntőjében, ahol 16-szor nyertek is eddig. Ellenfelük a Dortmund lesz, akárcsak 2012-ben.
Connor Wickham egyenlített ellenük, nem bír az utolsóval Pellegrini csapata?
1-0 a Real Madridnak a kupadöntőben Di Maria góljával.
Újra két góllal meg a Crystal Palace, miután Cameron Jerome is betalált, bő negyed óra alatt aligha állnak fel a hazaiak.
Ramos és Pepe közé robbant be, de nem tudta levenni. Szerinte visszahúzták, Antonio Mateu Lahoz viszont színészkedést gyanított, figyelmeztette is az aranylabdást.
Kapáslövés 17 méterről, de a bal kapufán kívül ment el a labda, Casillas nem aggódott.
Mandzukic megint, aki gólhelyzetbe került, ezúttal fejjel, de valahogy sikerült mellé helyeznie a labdát. Még 8 perc az elődöntőből.
Megint a kontra, ám most nem jutott el lövésig a Madrid, mert Benzema passzát nem kapta meg középen Bale.
4-1, a várakozásoknak megfelelő eredmény a Német Kupa elődöntőjében.
Megint kontrából indult a Real, Bale vitte el a szélen Isco passzából, majd passzolt neki vissza középre. Mire azonban elrúgta a fiatal középpályás, bele tudott vetődni a lövésbe az egyik védő.
Roberto Martinez gyorsan cserélt, és egyelőre bejön a variálás, mert máris 1-2: a gól Naismith-é.
Szerinte Coentrao arcon könyökölte, mindenki más szerint csak odaért a portugál védő nyaka, ahogy elestek, miközben lebirkózták egymást.
Sami Khedira, Alvaro Arbeloa és Marcelo között ül a portugál a lelátón. Jesé, aki szintén sérült, jelenleg Németországban lábadozik második térdműtétje után.
Jordi Alba fejelhetett, de középre ment, pont Casillashoz.
az a csapat nyert eddig, amelyik az első gólt szerezte.
2-0 már a Crystal Palace-nek, Scott Dann fejjel volt eredményes. Mindössze negyedszer kapott egynél több gólt az elmúlt 23 hazai bajnokiján az Everton.
Legutóbbi 14 meccsén 13 gólban volt benne - 3-szor ő talált kapuba, 11-szer pedig gólpasszt adott.
Közben helyzetecske a Barcelona előtt: Fábregas beadásáról Neymar maradt le az ötösön belül.
Remek beadás után szép fejes Zollertől, de ettől még mindig a Bayern áll továbbjutásra, hiába 3-1.
Biztos volt már labdaérintése az argentinnek, de hogy az mikor volt, az megmondhatatlan. Tényleg olyan, mintha semmit nem csinált volna eddig.
Antonio Mateu Lahoz nagyon sok mindent tovább enged, és egyelőre inkább talán a Madriddal szemben elnézőbb. Az imént Neymar, illetve Coentrao és Pepe kakaskodtak kicsit, de sikerült vékét teremteni azzal, hogy sárga lapot kapott a brazil és Pepe is.
Müller tette át keresztbe, a francia levette, de végül fölé bombázott. A kapus verve volt, azt hitte, hogy a középen érkezőket játssza majd meg a harmadik gól szerzője, aki végül a hosszú oldalon érkező Riberyt választotta.
Elképesztően gyors kontrát vittek végig, Di Maria ugrott ki a védők mögé, ment mellette Bale is, de nem volt rá szükség. Pinto még beleért, de hárítani nem tudott. Az argentin egyébként Benzemától kapta a nagy passzt.
Legyen, vagy ne legyen tizenegyes, ez volt a kérdés, miután Robben esett át egy lábon. Befújták, Müller rúgta, 3-0.
Benzema passza volt hosszú Iscónak, de lehet, hogy egyből a szélsőnek szánta. Beleléptek a lövésbe, szöglet lett, abból pedig nem lett helyzet.
A bal szélen indult meg a walesi, laposan próbálkozott, de Pintónak nem kellett közbeavatkoznia.
Isco kapta a Realból, 2,5 sem kellett hozzá. Neymart buktatta.
perceken belül, jön a Copa del Rey döntője.
Az 54 éves olasz edző eddig 11 döntőbe jutott be csapataival és csak hármat vesztett el, közülük kettőt tizenegyesekkel.