mindössze egyet vesztett el a Real Madrid a Bajnokok Ligájában, amikor vezetett a szünetben. 51 győzelem és csupán 5 döntetlen az egy vereség mellett, hihetetlenül tudják védeni az előnyt.
Végig a labdát bámulták C. Ronaldóék, mégis 3 góllal nyerhettek volna a labdatartó, de egyetlen helyzetig jutó Bayern ellen. Meleg visszavágóra lehet számítani jövő kedden.
a játékvezető nevét, ő pedig nem más, mint az angol Howard Webb. Megvolt a kezdőrúgás, a Bayern kezdett.
hófehérben, a Bayern a megszokottnak mondható piros szerelésben.
Javi Martinez és Bastian Schweinsteiger letöltötték már az eltiltásukat, jelenleg egyedül a horvát csatár, Mario Mandzukic hagyná ki a visszavágót, ha sárga lapot kap.
Asier Illarramendi (bár csak a padon kezd), Xabi Alonso és Sergio Ramos. Utóbbi kettő nagyon komoly veszteség lenne, ha nem játszhatna a visszavágón.
A Bayern elleni elődöntőn debütál Cristiano Ronaldo lábán az új, aranyozott cipője, melyből összesen 100 pár készült, ha hinni lehet a Nike-nak. CR egyébként április 2-a óta nem játszott kisebb sérülései miatt.
A Real 9-szer nyert (ha a BEK-et is ide számoljuk), a Bayern 5-ször. A spanyolok 50. meccsüket játsszák az elődöntőben, a Bayernnek pedig a 31. elődöntője ez a BEK kezdete óta.
Ez azért lehet némileg gond, mert a Madrid főleg a kontrák ellen gyenge, igaz, a szögletek és beívelt szabadrúgások is veszélyesek ellenük. Ráadásul mindössze két gólt szereztek a tizenhatoson kívülről.
94 százalékban jók a passzaik a BL-ben, ezzel a legjobbak azok között, akiknek legalább 250 passza volt. Irreális számok ezek, főleg úgy, hogy Kroosnak 892 passza volt eddig, Lahmnak meg 758.
a Bayern a jobb. 5 párharcból 4-et ők nyertek, 1976-ban, 1987-ben, 2001-ben és 2012-ben is. A Real egyedül 2000-ben jutott be a németek ellen a döntőbe.
Természetesen Pep Guardiola, még a Barcelonával 2011-ben, amikor 2-0-ra nyertek. Azóta sorban 17 BL-meccsen veretlen otthon a Real, 15 győzelem és 2 döntetlen. De ha valaki tud itt nyerni, az Pep. És akkor azt is tegyük hozzá, hogy 15 meccséből csak 2-n kapott ki a Real ellen edzőként, ráadásul 9-szer nyert.
Pep uralja a Madridot, Ancelotti meg a Bayernt. Mi lesz ennek a vége?
A Bayern München legutóbbi 5 BL-meccsét elvesztette a Santiago Bernabéuban, ebből négyet a Real Madrid ellen, egy pedig az Internazionale elleni döntő volt 2010-ben. 2001-ben nyertek itt utoljára, akkor Giovane Élberé volt a mérkőzés egyetlen gólja.
Ezt Carlo Ancelotti mondta, és teljes joggal. Az olasz edző 6-szor játszott a Bajnokok Ligájában a Bayern München ellen, mind a hatszor az AC Milan élén, négyszer nyert, két döntetlen volt, ez a sort folytatná ma is.
13. alkalommal játszik ellenük a BL-ben, ezzel beállítja a legtöbb, ugyanazon ellenfél elleni meccs rekordját. Hasan Salihamidzic is 13-nál állt meg, de a Real kapusa jövő héten már 14-nél járhat.
A legutóbbi 17 hazai BL-meccsén 55 gólt rúgott a Real, mindegyiken betalálva. Ez 3,2-es gólátlag, ha ma „csak” hármat lőnének, Carlo Ancelotti kérdés nélkül beleegyezne.
így rajzolták fel a kezdőket.
ON AIR: Official @ChampionsLeague lineups - listen to live comms of @RealMadrid v @FCBayern http://t.co/jt181IpgNk pic.twitter.com/aHH5nMrisk
— Rob Daly (@UEFAcomRobD) April 23, 2014
Pontosabban Real-Bayernből csak a tizenegyedik, ugyanis ennyiedszer találkozik Madridban a két csapat. 10 párharc a BEK-ben és a BL-ben, de egyetlen döntőt sem vívtak még egymás ellen. A Bayern mérlege a jobb, 11 győzelem, 2 döntetlen és hét vereség, de a siker többsége otthon jött, idegenben csak kétszer verték a Realt.
aki 10 szezon alatt 8-szor jutott be a BL-elődöntőbe. Guardiola akár még ennél is jobb lehet, ő most 5-ből 5-nél jár.
Lényegében lecserélte csak a náthás Gareth Bale-t a sérüléséből felépült Cristiano Ronaldóra az olasz edző, mindenki más megmaradt a Barcelona ellen 2-1-re megnyert kupadöntőről. Nem ennyire statikus, klasszikus 4-3-3 lesz majd, Di Maria rengeteget fog visszalépni a három középpályás mellé védekezésben, de Ronaldo is felbukkan majd ott.
Benzema és Di Maria feladata lesz, hogy elvonja az embereket, hogy a kontráknál legyen helye Cristianónak menni előre, míg az irányító szerepét Isco játssza majd. Az persze kiderül majd, hogy ő fut-e a jobb szélen, vagy Di Maria. Én inkább az utóbbira szavazok, de a BL hivatalos papírján Isco szerepel jobb szélsőként.
A középpálya közepére nevezte Philipp Lahmot Pep Guardiola, ezzel Rafinhára bízza Cristiano Ronaldo őrzését, ami még visszaüthet. Schweinsteiger, Lahm és Kroos hármasa azért nem ennyire egysíkú, Lahm irányít majd, a másik kettő komolyabban fellép a támadásokhoz, Kroos középen remekül tud előre törni. Minden más adott a Bayernnél, sem a védelem, sem a támadó hármas nem okoz meglepetést, a legjobbjaikkal a pályán.
Crisitano kezd, Bale náthás, csak csere, velük együtt: Diego López, Varane, Marcelo, Casemiro, Illarramendi, Morata.
Íme a Bayern Münchené. Ők ülnek a padon: Zingerle, Raeder, Javi Martínez, Götze, Weiser, Müller, Pizarro.