Három védővel a nyakán, 17 méterről próbálkozott a holland, elfogyott az ereje a nagy rohanásban.
Végig a labdát bámulták C. Ronaldóék, mégis 3 góllal nyerhettek volna a labdatartó, de egyetlen helyzetig jutó Bayern ellen. Meleg visszavágóra lehet számítani jövő kedden.
Nem csak ma, az egész szezonban, lefárasztják, felőrlik ellenfeleiket. 7 góljuk csak az 54. perc után született, nem kell még temetni őket.
Abból viszont 3 lövés is volt.
Cristiano Ronaldo használta volna ki egyből, hogy Alaba nem tudott felszabadítani, de a német kapus ki tudta tolni. Előtte meg les volt, akkor Benzema ment volna.
Megy a második félidő.
Nem véletlenül mennek előre, de kérdés, hogy meddig hajlandó elmenni, mennyit akar kockáztatni. Schweinsteiger még most is eléggé hátul játszik, ő és Kroos érnek oda először a védők mellé, amikor meglódul a Real, vagy van, hogy már menet közben megakasztják a támadást.
Ha Schweinsteiger is feljebb megy, emberfölénybe kerülhet a Madrid, mert Rafinha és Alaba is eléggé fent játszik. Mint ahogy az is izgalmas, mikor nyúl bele Guardiola a játékba egy cserével. Egyelőre nem, marad ugyanannál a tizenegynél.
mindössze egyet vesztett el a Real Madrid a Bajnokok Ligájában, amikor vezetett a szünetben. 51 győzelem és csupán 5 döntetlen az egy vereség mellett, hihetetlenül tudják védeni az előnyt.
387 passz 81-gyel szemben. 23 keresztlabda a Bayernnél, 10 a Madridnál, de a kaput eltaláló lövésekben 3-2-re a Real vezet mégis.
Persze rendes támadást ne is várjunk tőlük. Cristiano Ronaldo lövésébe Boateng ért bele. A szögletre még van idő, de nincs belőle semmi. Félidő, 1-0-nál.
Na erre nem számított senki, még Cristiano Ronaldo sem. Össze is teszi a két kezét a portugál, hogy pont ilyenkor trükköz az argentin, aki egyébként Benzemával remekül harcolt meg a labdáért, hogy esetleg helyzet lehessen.
74 százalékban a Bayernnél a labda. Ilyen is a játék képe, mégis a Realnak volt több veszélyes megmozdulása.
Óriási füttykoncert Kroos belépője után. Mindenki túlélte.
Mindenki feje fölött elszállt, így volt jó di Mariának, ő viszont fölé bombázta, ezt sem tudták most leszorítani.
a félidőből, nagyon nem lesz miért hosszabbítani. Közben Lahm előtt is egy lehetőség, de nagyon kisodródott már Rafinha passza után, Casillas zárta a szöget: oldalháló.
12 méterről, középről próbálkozott. Nem szabadult viszont fel a Madrid, szöglet, de ezt megint Pepe fejeli ki, nagyjából már huszadjára.
9 szögletnél jár már egyébként a Bayern.
sikerül kivágni, ez egy veszélyesebb lehetőség volt most a Bayern előtt.
a tegnapi elődöntőéhez, azzal a különbséggel, hogy ott többnyire 8-9 játékossal védekezett a Chelsea, az utóbbi időben a Real viszont „csak” 6-7 emberrel teszi ezt. Benzema elöl, CR szintén, és di Maria is egyre kevesebbet mozog vissza, de ha szükség van rá, ott terem.
Toni Kroost. Egyetlen játékost. 45-44 az arány, de adjunk pár percet a 24 éves középpályásnak, mindjárt összeszedi magát.
17 BL-meccsen talált be náluk a francia, egyiken sem kaptak ki (három döntetlen volt). Viszont még sok van, szűk 60 perc.
A Realnak tökéletesen elég, hogy néha megindul 1-1 kontrával. Aztán vagy eljut a kapuig, vagy a félpálya után már el is vesztik a labdát. Kíváncsi lennék viszont egy labdabirtoklási arányra, nagyjából 75-80 százalék lehet a németeknél.
visszatámadott, megint beíveléssel próbálkoztak, megint kifejelte a Real. Valami újat kell lassan kitalálni.
Megint egy gyors letámadás, Benzema passzolt, CR egyből lőtte el, nem tudta leszorítani, fölé. Talán még átvenni si lett volna ideje.
Kellett vagy 8 másodperc, hogy a Real saját tizenhatosától a másikig jusson. Benzema passzolt di Mariának, ő lőtt, pedig lehet, hogy a balon Cristiano Ronaldo jobb helyzetben volt.
Remek beadás volt, di Maria tekerte, de pont középre bólintott a portugál, ott várta a labdát Neuer.
Coentrao lépett meg a bal oldalon, ment a passz egyből középre, Benzema nagyon üresen maradt. Erre játszott a Real, egy hiba legyen: megvolt, Boateng nem tudott felszabadítani a francia elől. Vezet a Real, az első kapura lövésükből.
Ez felrázhatja a meccset.
középen ment vele C. Ronaldo, de les volt.
Robben lőtt a 16-oson kívülről, kicsivel ment mellé. Nagy veszély nem volt, de legalább megvan a szöglet, ami után Schweinseiger fejelt középre, Casillas csak másodikra fogta.
Kb. 5 perc után a passzok aránya: Real-Bayern 6-63. Nem, a Realnál sem előle, sem mögüle nem maradt le egy szám. Nem sokkal később ugyanez: 10-116.
8-9 emberrel, sok beívelés és labdatartás a másik oldalon. Mintha ezt láttuk már volna valahol. Ja igen, pont ezt csinálta tegnap a Chelsea és az Atlético.
mint amit a Barcelona ellen láttunk egy hete. Kétszer négy játékos védekezik, Benzema és Cristiano Ronaldo várják, hogy mehessen a kontra.
a kapu közelébe, de Alabáról szépen tisztáz Pepe, olyannyira, hogy kirúgás lett a vége.