Elkezdődött az angol bajnokság, miközben már zajlik a magyar, de lesznek német kupameccsek is a szezon első futballszombatján.
A 12. percben kapcsolatam át az m1-re, amin a Nyíregyháza-Videoton-meccset adják, és máris 0-1.
Mark Noble mellé lőtte.
Egy szöglet után a rövidre lefejelt labdát lőtte volna rá a WHU- egyik védője, de Kyle Naughton kézzel hárított, büntető, és kiállítás.
A Sunderland és az Everton is megszerezte a vezetést idegenben az angol bajnokságban. Mire ezt leírtam, a Leicester City egyenlített az Everton ellen, Gera Zoltán volt klubja, a West Brom azonban vesztésre áll.
Mindeközben Németországban mindjárt vége a német kupa egyidőben kezdődő meccsei első félidejének. Az eredmények közül emléítésre méltó a Dortmund, amely Henrik Mkhitaryan góljával vezet az St. Kickers ellen.
További eredmények a 45. perc után:
Ekstrandot állították ki, nem lesz könnyű ez a meccs Norwichban nekik. Miközben a Bolton, Bogdán csapata már vezet a hatodik percben.
82 méternél is nagyobbat dobott kalapácsával, a többiek vastagon 80 alatt vannak.
Hiába nem fütyülték ki és türelemmel fogadták az Old Traffordon a szurkolók a Manchester United hazai vereségét, a twitteren a trollok azonnal Van Gaalra támadtak.
Taktikai zseni, szólt a legkevésbé maró gúny, de volt, aki eljutott odáig, hogy mit képzel Van Gaal, hogy autogramokat osztogat a vereség után?! Hát ilyet el sem lehetett volna képzelni Fergusonnal.
És persze egy kép a tavalyi bukott edzővel, David Moyesszal.
Szerinte a bajnokságban ennyi időre van ahhoz szükség, hogy összekovácsolódjon a csapata.
1-2. Van Gaal vereséggel kezdett. A holland kezet fogott a szukorlókkal, és autogramokat osztogatott.
Ezzel egyenlített a Manchester a Swansea ellen.
Bogdán lesz a Bolton kapusa, a Nottingham Forestet fogadják. Tőzsér védekező középpályás a Watfordban, amelyik a tavaly még első osztályú Norwichhoz megy.
Bajnernek megígérte az edző, Mick McCarthy, hogy nem lesz kezdő, ehhez könnyen tartotta is magát az Ipswich ír szakvezetője. Az IPswich a Readinghez megy.
Kezdés: 16.00
Követjük őket, így is segítünk Pintér Attilának, neki elég csak az NB I ütőerén rajta tartani a kezét.
Ma sem. Tör és zúz, rúg is, csak nem harapott eddig. De eddig megúszta sárga nélkül.
A zürichi Európa-bajnokság kalapácsvetésének első sorozata után a lengyel Fajdek vezet a döntőben. 37 centivel maradt le egyelőre.
Ennyien látják, hogy nem a legjobb a MU. 1972 óta nem kezdtek vereséggel hazai pályán.
A Tottenhamtől korábbi csapatához visszakerülő Sigurdsson volt a gólszerző. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után úgy látszott, megáll a walesiek kontrája, de nem így lett.
A bal oldali beívelés után Routledge eltörte a labdát, ami viszont épp Sigurdsson elé került, aki nyolc méterről középről a kapuba vágta a labdát.
De Gea beleért, de kiütni nem tudta.
Nagyon szépen megrúgta a labdát a csatár, Fabianski kapus úszott a labdáért, de nem tudta elérni, a kapufa azonban kisegítette.
Megcsúszott a labda egy szöglet után, a csapatkapitány 3 méterről behúzta a kapuba az 53. percben. Egy védő próbálta kitolni, de nem volt esélye erre. Szépen ollózott, háttal a kapunak, de ebből a helyzetből máshogy nem is tudott volna kaput találni.
Terv és ötlet nélküli. Igazából még egy komoly helyzet sem volt, de a pontrúgások is ritka pontatlanok, még abból sem lehetett veszélyes helyzetet összehozni.
A felkészülési meccsek játéka alapján sokkal többet lehetett várni a Unitedtől.
Természetesen nem volt olyan cikk, amelyik ezt meg nem említette volna a minap.
Ki Sung Jong lőtt tökéletesen 18 méterről a kapuba a 28. percben. A labda jobbról került középre, Bony elérte, hogy a középső védő nem tudja elrúgni a labdát, a dél-koreai így zavartalanul lőtt.
De Gea vetődött, de esélye sem volt a labda kiütésére.
Szép gól volt, van Gaal rezzenetéstelen arccal vette tudomásul.
A 24. percben elvitte egy labda a játékos bokáját, Adnan Januzaj ment a helyére, aki megörökölte Giggs 11-es mezét. Aki idén már Louis van Gaal segítője lett.
Mindez nehezítette a holland szakember dolgát, aki egy 3-4-3-as felállással vágott neki az első meccsnek.
Nem csoda, mert egy éve a MU megadta a lehetőséget egy fiatal skót edzőnek (David Moyes-nak), aki azt elintézte, hogy a holland mester csak a bajnoksággal legyen elfoglalva idén, a nemzetközi kupáig ugyanis nem sikerült eljutnia a Manchesternek.
Van Gaal nagy varázsló, de mindenki tudta, a MU-nál lesz bőven dolga, hogy csapatként működjön ez a csapat.
Szerintünk a Chelsea a két manchesteri előtt. Az elemzésünket itt olvashatja.