Nagy bajban a Liverpool, viszont a Real a BL történetében mindössze a hatodik csapat lehet, amelyik hat győzelemmel jut tovább. Illetve az ötödik, mert nekik sikerült már ez egyszer korábban, szóval mindössze hatodszor fordulhat ez elő.
Két pont a hátrányuk jelenleg a svájci Basellel szemben, vagyis le kell őket győzniük otthon a nyolcaddöntőért. Idegenben kikaptak, úgyhogy ez nem is annyira egyszerű feladat, mint ahogy hangzik, bár abban bízhatnak, hogy a Basel a Real ellen idegenben rendes szórást kapott, hiszen ott 5-1 lett.
Hogy mi, azt soroljuk. Az A csoportban rögtön az, hogy a Juventusnak otthon legalább egy pont kell a biztos továbbjutáshoz, mert ha kikapnak, az Olympiakosz pedig nyer, akkor a görögöknél az előny. Viszont a Juvénak még a csoportelsőség is meglehet, ha kétgólos különbséggel verik a spanyolokat.