Nem néz ki jól Cristiano Ronaldo térde
20 perc után abbahagyta az edzést csütörtökön fájós térde miatt Cristiano Ronaldo. A Guardian tudósítása szerint a bemelegítést és az atlétikai gyakorlatokat még a többiekkel végezte, de aztán bekötötték és lejegelték eddig is problémás bal térdét, majd lesántikált a pályáról.
A szupersztár sérülten érkezett a Real Madridtól a portugál válogatott edzőtáborába, combizomhúzódása és íngyulladása is volt a bal térdében. Két felkészülési meccset kihagyott, aztán egy órát játszott, méghozzá remekül a harmadikon, úgy tűnt, minden rendben. Nagyon úgy néz ki viszont, hogy most visszaesett.
A szövetség nem kommentálta a sérülést hivatalosan, Joao Moutinho, C. Ronaldo csapattársa viszont nyilatkozott, szerinte semmi baj nincs.
„Mióta velünk edz, 100 százalékos, csakúgy, mint mi mindannyian. Minden oké vele, de elővigyázatosak vagyunk, nem csak vele. Ma másokat is jegelni kellett, nem kell aggódni. A jég normális dolog edzés után" – idézte a Guardian a Monaco középpályását.
Arról nem szólt, hogy a tréning 20. percében normális-e a jég használata.
A portugálok magyar idő szerint hétfőn kora este, hatkor játszanak először a világbajnokságon, Németországgal.