A Berlini Union FC pályájára szerveztek nagy közös kanapés meccsnézést
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Ezzel a címlappal emlékezik a spanyol Marca a tegnap elhunyt Alfredo di Stéfanóra, az argentin válogatott és a Real Madrid legendás csatárára.
Hollandia-Argentína, Sao Paulo 22.00
- a két válogatott eddig nyolcszor találkozott, a hollandok négyszer, az argentinok egyszer győztek, háromszor döntetlen született. Az európai csapat 13-szor, míg a dél-amerikai hatszor volt eredményes.
- Világbajnokságokon négyszer csapott össze a két együttes: a legemlékezetesebb az 1978-as finálé, hosszabbítás után 3-1-re nyertek a házigazda argentinok. Négy évvel korábban, Németországban a második csoportkörben 4-0-ás, 1998-ban Franciaországban a negyeddöntőben pedig 2-1-es holland siker született, míg 2006-ban Németországban szintén a a csoportküzdelmekben gól nélküli döntetlennel zártak.
Ezt a Marcának köszönhetjük.
A FIFA összegyűjtötte, itt megnézhető mind.
Mi sejtettük, de most már biztosan tudjuk:
Még egy pici érdekesség: az amerikai futballbajnokság, az MLS a vb alatt sem állt le, folyamatosan játsszák a meccseket.
Ma bemutatta az angol klub az új váltómezét, ami tényleg nem is rossz, de ennél fontosabb, hogy a hivatalos weboldal galériájában az összes sztár pózol benne, kivétel a legnagyobbat, Luis Suarezt. Van Gerrard, Sturridge, Sterling, Coutinho, még Sakho is, de az uruguayi sehol. Ugyanúgy, ahogy a Barcánál egy hónapja nem volt Cesc Fabregas a bemutatófotókon - pár nap múlva el is adták a Chelsea-nek.
Suarez épp a Barcelonába tart, már van is olyan hely, ahol meg lehet venni az új mezét.
Tőzsér Dániel szombaton aláírt a Parma csapatához, hétfőn pedig kölcsönszerződést kötött a Watford vezetőségével. A magyar válogatott futballista két évre kötelezte el magát az angol együtteshez, amelynek már tavasszal meghatározó játékosa volt - értesített az F-Group menedzseriroda.
Ezt az argentin futballválogatott korábbi szövetségi kapitánya, az 1986-os világbajnok Carlos Bilardo jelentette ki.
Sok-sok év óta követem a futballt, nézem, hogyan mozognak a játékosok. Amikor nála van a labda, soha nem lehet tudni, hogy hova megy majd az. Amikor idejöttünk, mindenki tudta, mik az erősségeink és mik a gyengéink. És itt van nekünk ez a srác, aki életveszélyes, ha egy pillanatra is egyedül hagyod.
Messi.
Négy meccs van még hátra, a két elődöntő, a szombati bronzmeccs és a vasárnapi döntő.
TAKEAWAY XI: Congratulations to the chosen 11 winners for our #TakeawayXI competition with @JustEatUK. pic.twitter.com/7c1eurAyKe
— Squawka Football (@Squawka) 2014. július 7.
Az olasz bajnoki ezüstérmes AS Romában folytatja pályafutását Ashley Cole - írja az MTI.
A 33 éves angol futballista nyolc év után, a szezon végén távozott a Chelsea-től, miután nem hosszabbította meg júniusban lejáró szerződését a klub, így szabadon igazolhatóvá vált. A londoniakkal bajnoki címet, négy FA Kupát, Bajnokok Ligáját és Európa Ligát nyert.
Cole a római klub közleménye szerint hétfőn írta alá két plusz egy évre szóló szerződését. Sajtóhírek szerint évi 2,3 millió eurót (csaknem 713 millió forint) keres majd évente.
A 107-szeres válogatott védő nem szerepelt a brazíliai világbajnokságon, amelyen az angolok a csoportkörben estek ki.
Így örültek a ferences rendi szerzetesek és apácák a brazilok góljának a Kolumbia elleni negyeddöntő alatt.
Priest from Franciscan order and nuns celebrate Brazil goal. More great World Cup images. http://t.co/uaJewLv1yk pic.twitter.com/SJmS4JTLHC
— World Soccer (@WorldSoccerMag) July 7, 2014
A pireuszi klub hétfőn a honlapján jelentette be a 34 éves francia védő leigazolását, azok után, hogy Abidal csütörtökön még a Monacóval hosszabbította meg lejáró szerződését a 2014/15-ös szezon végéig. "A legjobb teljesítményt akarom nyújtani, és tapasztalatommal trófeákhoz segíteni a csapatot" - mondta a világbajnoki ezüstérmes hátvéd, aki kifejtette, fontos szempont volt számára, hogy Bajnokok Ligájában szereplő együttesben folytassa pályafutását. A korábbi 67-szeres válogatott Abidal - aki nem került be a brazíliai vb-n negyeddöntőig jutó francia együttes keretébe - kitért arra is, hogy új országot, számára ismeretlen futballkultúrát kell megszoknia, de biztos abban, hogy szép sikereket érhet el az Olimpiakosz játékosaként.
A FIFA közölte, hogy nem bünteti utólag, a vidófelvételek alapján a Neymarnak csigolyatörést okozó kolumbiai Zunigát.
A brazil szövetség kérvényezte az eltiltást a szabálytalanság miatt, amit a bíró a meccsen észre sem vett, le sem fújta a szituációt. A FIFA viszont a dokumentumok és a felvételek megvizsgálása után úgy döntött, nem büntet.
A brazilok azt még jobban szerették volna elérni, hogy törölje a nemzetközi szövetség Thiago Silva ugyanezen meccsen kapott sárgáját, ami miatt nem játszhat a Németország elleni elődöntőben. A FIFA nem adott helyt a kérésnek, marad a lap.
Thiago Silva egy kapuskirúgásnál rúgta el a levegőben lévő labdát. Az eset nem tűnt szabálytalannak, de a bíró lefújta, és sárgával sújtotta a középhátvédet.
Michel D'Hooghe, a Nemzetközi Futballszövetség (FIFA) orvosi bizottságának elnöke hétfőn közölte, hogy a vb-n szereplő 736 játékost kivétel nélkül ellenőrizték, és valamennyi minta negatív volt. A futballistáktól vizelet- és vérmintát vettek a vb előtt, illetve alatt. Csupán 62 játékost nem ellenőriztek a torna előtt, de utóbb őket is tesztnek vetették alá.
Puskás legendás csapattársa 88 éves volt. Itt olvashat róla bővebben.
(A vb-n a hatása abban fog megnyilvánulni, hogy az elődöntők előtt gyászszünet lesz, és az argentinok gyászszalaggal fognak játszani.)
100 CLUB: These players broke the century milestone, see who else did at the #WorldCup - http://t.co/UX1qbplkh6 pic.twitter.com/OA1iEOzmqk
— FIFAWorldCup (@FIFAWorldCup) 2014. július 7.
Az olasz válogatottal a csoportkörben búcsúzó Cesare Prandelli lesz a török első osztályban szereplő Galatasaray szakvezetője. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Manchester Unitedtől elzavart David Moyes irányítja a klubot, de a törökök most közölték, Prandelli kedden aláírja a szerződését. Prandelli 2010 és 2014 között volt olasz kapitány, egy másik olasztól, Roberto Mancinitől veszi át az irányítást.
De lehet, hogy a válogatott futballista az Arsenalban köt ki. Azt viszont szinte biztos, hogy a Premier League-ba szerződik a Feyenoord 24 éves jobbhátvédje. A világbajnokságon eddig három meccsen játszott, Chile ellen gólpasszt adott.
Aláírta négy évre szóló szerződést a chilei válogatott kapus. Claudio Bravót 12 millió euróért vásárolták a Real Sociedadtól, kivásárlási ára 40 millió euró lesz. A 13-as számú mezt kapta.
Claudio Bravo supera el reconocimiento http://t.co/bMzuixjI3b pic.twitter.com/AK5qwU8dBK
— MARCA (@marca) July 7, 2014
Felkeltette az AS Roma figyelmét DeAndre Yedlin, az USA és a Seattle Sounders védője, aki csereként állt be a Belgium elleni nyolcaddöntőben és meggyőző teljesítményt nyújtott a jobb szélen. A Gazzetta dello Sport szerint ezért vinnék többek között a Romába is, ám a Seattle egyelőre nem akarja eladni a játékost, aki szerdán lesz 21 éves.
A nemzetközi szövetség honlapján található 360 fokos panorámafotók segítségével az összes vb-stadionba benézhetünk. Hol a csapatok előtt a füvön, hol a lelátón, hol pedig az öltözöben tehetünk látogatást. Ide kattintva.
Pénteken ünnepelte 88. születésnapját a Real Madrid egykori legendája, éppen azon a napon lett rosszul, és elmúlt napokban az életéért küzdöttek az orvosok. A Marca című napilap szerint az állapota stablizálódott, és nincs már közvetlen életveszélyben. Ennek ellenére nem engedik még haza, továbbra is a kardiológián tartják, megfigyelés alatt.
El Real Madrid agradece "las muestras de cariño y apoyo" a Di Stéfano http://t.co/YKSXlAtoBF #FuerzaDonAlfredo pic.twitter.com/pAUYxPfGai
— MARCA (@marca) July 7, 2014
Let me take a selfie. #SportingKC pic.twitter.com/Uy0p6Ep21u
— Sporting Kansas City (@SportingKC) 2014. július 6.
A Kansas-Chicago MLS-meccsen, nem tetszett neki, ahogy a kansasiak angol játékosa, Dom Dwyer ünnepelte a gólját.
A Bayern München német válogatott játékosáért 25 millió eurót fizetne a Real és a vb után csatlakozna a kerethez. A bajorok korábban a Chelsea és a Manchester United ajánlatát már elutasították. A madridiak 5 évre szerződtetnék Kroost, akinek évi 5 millió euró lenne a fizetése.
A Velvet össszehasonlította a karjukat összefonó focistákat. Nézze meg, döntse el, szavazzon rá!
Nagy valószínűséggel az olasz bajnoki második AS Romában folytatja Ashley Cole, 107-szeres angol válogatott védő. Nyolc év után a szezon végén távozott a Chelsea-től, amellyel bajnoki címet, négy FA Kupát, Bajnokok Ligáját és Európa Ligát nyert. Cole hétfőn orvosi vizsgálaton vesz részt az olasz fővárosban, utána aláírhatja kettő plusz egy évre szóló szerződését, amellyel sajtóhírek szerint évi 2,3 millió eurót keres majd.
Vasárnap mutatták be a Hoffenheim 2014–2015-ös szezonjára készülő keretét, amelyben már ott volt a magyar válogatott csatára is, aki a Schalkétól érkezett.