![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
![01](http://kep.cdn.index.hu/1/0/836/8363/83632/8363285_75f0fe6535ab32397f053784c4b49eb5_wm.jpg)
Egy ideje már a levegőben lógott, hogy a Quaestor-botrány miatt kilátástalan helyzetbe került Győri ETO nem lesz képes az NB I.-ben folytatni, de a klub pénteken hivatalosan is bejelentette ezt Facebook-oldalán.
Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sajnos nem tudtuk teljesíteni az OTP Bank Liga 2015/16-os indulásához szükséges licenckövetelményeknél az előírt hiánypótlást. Mindez azt jelenti, hogy bár a pályán elért eredmények alapján jogosult lehetne klubunk, hogy a legmagasabb osztályban szerepeljen, a kialakult körülmények miatt erre mégsem lesz lehetősége.
A csapat valószínűleg az NB III.-ban folytathatja majd, bár még ez sem garantált. A 2012–13-as bajnok győriek négy fordulóval a vége előtt a tizedik helyen állnak az NB I.-ben.
Egy korábbi elképzelés alapján, amennyiben a klubnak sikerülne törlesztenie köztartozásait, akkor megmenekülhetne az utánpótlása. Így az NB III.-ban megkapaszkodhatna a csapat, és nem kellene szélnek ereszteni azt a négyszáz fiatal játékost, aki a győri klubnál futballozik, írja az MTI.
Az MLSZ körlevélben kérdezte az NB I.-es klubokat, hogy hajlandók-e segíteni; a klubonként tízmillió forintos, azaz összesen 150 milliós segély fedezné az ETO FC köztartozásait.
A Győr 55 év után nem lesz tagja az NB I.-nek, az 1960/61-es idény óta szerepel folyamatosan az első osztályban.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)