kialakított hivatalos szurkolói zónában számos ingyenes játék várja a drukkereket. Az egyik sportszergyártó cég például ügyességi versenyt hirdetett meg, a győztesért - aki mérkőzésbelépőt kap - nem sokkal a finálé kezdete előtt külön autó érkezik majd.
A szurkolói zónába kilátogatók futballsztárokkal is találkozhatnak. Az egyik színpadon Giovane Elbert, a Bayern Münchennel 2001-ben BL-t nyert brazil támadót faggatta egy riporter a délután közepén.
Több magyar futballrajongó is érkezett a német fővárosba. A Juventus hivatalos magyarországi szurkolói klubját például százan képviselik, igaz, közülük mindössze kilencnek van belépője. Egyikük elmondta, hogy azok a Juventus-szimpatizánsok, akik nem szurkolhatnak majd az Olimpiai Stadionban, az Alexanderplatzon fognak gyülekezni. A Barca-híveknek ugyanakkor a Breischeidsplatzot jelölték ki találkahelynek, a hírek szerint mintegy húszezren vannak itt a katalán klub szurkolói közül.
A mérkőzésre egyébként szinte lehetetlen már jegyet kapni. Az üzérek jelenleg akár 4000 eurót (1,2 millió forint) is fizetnének két darab első kategóriás jegyért, s ennél minden bizonnyal jóval többért válnának csak meg tőlük.
Elég gyakran elhangzott, milyen szuper a Juventus védelme. Ezért számoltam végig, hogy a szezon valamennyi meccsén – hazai és nemzetközi kupa egyaránt -, hányszor fordult elő, hogy a Barcelona nem kapott gólt. 33-szor.
A Juventus ugyanakkor 27-szer.
A Barca 60. meccsére készül, míg a Juventus 56. alkalommal van a pályán.
Arra nem lehetett számítani, hogy a schreckliche Hitze lesz a leggyakoribb szófordulat Berlinben az idei BL-döntő előtt. Szörnyű hőségnek lehet fordítani, és az itteni június eleji 30 fok minden képzeletet felülmúl. Egy hete 17 fok volt, esővel, most elég nagyot változott az időjárás, ami megviselte nemcsak a helyieket, de a két szurkolóit is. Tavaly Lisszabonban kifejezetten hideg volt, a Wembley-ben sem volt kánikula. Itt ez az első meglepetés.