A németeket övezi valami olyasféle buké a futballvilágban (nyilván a túlzott sikerességük és egykori gépiesen unalmas vagy unalmasan gépies játékuk miatt), hogy az emberek hajlamosak azt érezni, inkább végignéznék érzéstelenítés nélkül egy ágyjelenetet Vajnáék hálószobájából, mintsem hogy nekik szurkoljanak. De most mégis ők vihetnek tovább minket a nyolcaddöntőbe, csökkentve a holnapi meccsnap stresszfaktorát. Szóval?
Mivel már van nálunk két rosszabb csoportharmadik, azzal, hogy a németek nyertek.
A németek elképesztően alacsony hatékonysággal, de lőttek szorgosan. A 25-ből csak 9-szer találták el a kaput, abból egy lett gól. Az északírek a 2-ből egyszer.
Három perc a hosszabbítás.
a tizenhatosnál hullott elé a labda, rá is lőtte, de bőven mellé ment.
Laposan középre, ahol McGovern volt, meg is fogta az északír kapus.
Ez a labdabirtoklás aránya a második félidőben.
A német szöglet után próbálta kapura tűzni a labdát. A stadionból ugyan nem ment ki, de a kapu közelében sem járt.
25-ről. Fölé.
Kimmich passza után Gomez túlugrotta a védőjét, és kapura fejelt, McGovern védett bravúrral.
Mindkét csapat kapott gól nélkül zárhatja a csoportkört, erre az 1996-os Eb óta nem volt példa. Akkor a németek 5-0-s gólkülönbséggel zártak csoportjuk élén a csehek előtt. Aztán a csehekkel még egyszer játszottak, már a döntőben, és nyertek 2-1-re.
Szóval jó kabala lehet nekik a 0 kapott gól. És valószínűleg a lengyelek is elviselnék, ha a németek mögül a döntőig menetelnének.
És ha így marad, akkor az ukránok 0 lőtt góllal esnek ki, erre 2000 óta nem volt példa, akkor a németek 0-8-cal mentek haza.
és ha minden így marad, akkor a magyar válogatott nyolcaddöntős.
inkább elindult befelé, aztán egyszercsak lövésre vállalkozott, a labda másfél méterrel ment fölé.
Na jó, a második félidőben annyira már a lövéseket se, de az elsőben is igyekeztek közelebb kerülni a kapuhoz, mint Hamilton Palvin Barbihoz. Nézzék csak:
#NIRGER - Germany have attempted 12 shots in the first half, with 11 located inside the box #Euro2016 pic.twitter.com/p88D8m1KNh
— STATS Football (@STATS_Football) 2016. június 21.
Hector passzolt középre a bal szélről, viszont Gomez majd egy méterrel lemaradt a labdáról.
A 15. meccsükön. Volt még 4 döntetlen és 2 északír győzelem, ahogy korábban írtam, 1982-ben és 1983-ban. A gólkülönbség eddig 32-13 volt.
elég rossz lett a meccs.
Változtatnak az északírek is.
az ukránok ellen ő lőtte a második német gólt.
Müller kapta a legurított labdát, persze, hogy belevetődött egy északír.
az északírek tizenhatosa mellől lőhetik.
de megpattant az egyik németen, ezért újabb északír szöglet jött, ezt már kifejelték a védők.
Tizennyolcról érkezett a lövés, a labda ugyan kipattant, de Gomez mellé fejelte a labdát.
egynél több gólt kaptak volna: akkor a románok verték őket 2-0-ra.
és már épp gólhelyzetbe került volna, de a visszafutó Özil megállította.
Akkor 1-1 lett egy vb-selejtezőn. Azóta 4 meccsen 4 német győzelem, 14-2-es gólkülönbséggel.
Az utolsó északír győzelem 1983-ban volt, igaz, az egy egész győzelmi sorozatot jelentett, igaz, minisorozatot: előtte 1982-ben is nyertek, mindkétszer 1-0-ra.
A mérkőzés első cseréje.
De ennyi kihagyott helyzet meg szokta bosszulni magát. Götze a második félidő Müllere. Eddig.