És előnyben lennének.
Nekik kell majd jobban hajtani a második félidőben, vagy mehetnek haza.
Aztán jött még egy kirúgás Grosicki melléollózása után, így ért véget az első félidő.
Még a félidő végén, gyorsan elvégezték a szabadot, de Clattenburgék visszafújták, még nem adott jelet.
Természetesen. Jó a hangulat azóta. A lengyelek igyekeznek még egyet bevágni a félidő előtt, de már a svájciak támadnak.
Azonnal fordultak a lengyelek, villámgyorsan végigvitték a pályán, majd Blaszczykowski lőtt közelről a kapuba.
A szöglet utáni második kísérletet kellett lehúzni a léc alól.
Dzemaili lövése pattant meg Pazdanon, nagyot védett a lengyel.
Schär fejelt előre vetődve, de gyengén, a földre pattintotta, Fabianski pedig pont ott állt, ahova jött.
Behrami esett el a csatár mögött, az ismétlés alapján úgy tűnt, a svájci színészkedett, úgyhogy jogtalan a szabadrúgás. Ha viszont könyöklést fújt le Clattenburg, hol a sárga?
Xhaka beívelt szabadját, de a lengyelek tisztáztak. Indították is egyből a támadást, aminek a végén Milik ballal vétette el a rövid felsőt.
Két védő között indították, de kicsit lassú volt a labda, neki meg kellett állnia, a védők beérték, úgyhogy nem maradt más választása, lőnie kellett messziről. Sommer kint állt, alányúlt a lengyel, de nagyon fölé emelt.
Hét méterről, ki a nézőtérre...
Elég nagy rúgást kapott, de nem fújták le, Clattenburg nem látta az esetet.
Rodríguez előtt egy ember állt, őt találta telibe, ez volt a nehezebb megoldás.
Milik laposan adta be, neki tálalták vissza, de ballal fölé bombázott. De újabb szöglet jön, beleért egy svájci.
Ricardo Rodríguez tisztázott.
Gyors, rövid passzokkal jutottak el a kapu elé, de Lewandowski hosszan tolta meg kicsit, ennyi elég is volt a svájci védelemnek, hogy hatástalanítsanak.
Nem tudott megbirkózni velük, Clattenburg szerint pont a csatár lökött, ez nem annyira biztos. Mindenesetre szabadrúgás kifelé.
Jó hét méterrel lőtt mellé a Bayern-csatár.
Egyedül a svájci kontráktól tartanak.
Dzemaili kapott balról labdát, az ötös sarkától próbált lőni a rövid sarokra, de csak oldalháló lett.
Az első hét percben elég kemény helyzeteket kellett túlélniük, most kicsit tartják a labdát, hogy összeszedjék magukat.
A 16-oson belül szerzett labdát, de nem jól adta be középre.
De fölényben a lengyelek. Lewandowski centikkel volt csak lesen, befújták.
Sommer a tizenegyespontnál védett, de Milikhez pattant a labda, üres kapuba lőhetett volna, de kapásból fölé vágta.
De a lengyelek kezdték a meccset, ők teljesen fehérben játszanak.
Pár perc, és kezdjük az első nyolcaddöntőt.
Így Lukasz Fabianski védi a lengyel kaput.
eddig az Eb-n. A lengyelek ezzel a németekkel együtt a legjobb védőmunkát mutatták a csoportkörben, de Svájc sem szégyenkezhet, a franciákkal és az olaszokkal együtt rögtön az előbbi páros után jönnek. De hogy lesznek így gólok a meccsen?