Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Utolsó mp-es thrillerrel jutott ki az Eb-re az U17-es válogatott

2017.03.26. 14:45
Egyszerű volt a helyzet a magyar U17-es válogatott számára a Norvégia elleni Eb-selejtező előtt: nyerni kell Telkiben, és meglehet újra az Eb-szereplés 2006 után. A hétközi, oroszok ellen is fordító Szoboszlai lett megint a hős, de most még nagyobb dráma után lőtte ki az Eb-re a csapatot.

Ahogy Oroszország ellen, úgy vasárnap is kicsit lassan kezdett a magyar csapat, a második percben máris volt egy veszélyes szöglete a norvégoknak, de Erik Sanberg fölé fejelt, miközben a kapu elé tömörülő társai feltartották a kapus Ásványi Balázst.

A folytatás is inkább a norvégoké volt, az első félidőben csak két említhető magyar helyzet volt: a 21. percben Szoboszlai lőtt mellé távolról, a hajrában pedig  Schön Szabolcs lőhetett egy jó csel után, de a kapus védte a próbálkozást.

A második félidő elejét viszont sokkal jobban megnyomta Szélesi Zoltán csapata, tíz perc alatt két és fél veszélyes helyzetet is összehoztak. Előbb Tímári Norman fejezett be veszélyes lövéssel egy kontrát, majd Szoboszlai próbált meg jó helyen szabadrúgást kiharcolni egy kis színészkedéssel, hátha az oroszok elleni dupla után most is betalál pontrúgásból, de ehelyett csak egy sárga lappal gazdagodott. A harmadik próbálkozás Schöné volt, de a norvég kapus Christiansen azt is kifogta a rövid alsóból.

Szoboszlai esete egyértelmű színészkedés volt, ám amikor Csoboth Kevin a 61. percben a tizenhatoson belül elesett, már sokkal véleményesebb volt, de az északír bíró itt sem a magyar csapat javára döntött, nem jött tizenegyes.

A folyamatos magyar mellett majdnem sikerült elaludni hátul, a 71. percben Ásványitól kellett egy óriási bravúr a közeli lövésnél, hogy maradjon esély a kijutásra a hajrára is.

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség / Facebook

Az utolsó öt percet hatalmas tempóban, elkeseredetten támadta végig a magyar válogatott. Már-már úgy tűnt, hiába a hatalmas fölény, mert nem jutnak el lövésig, amikor Szoboszlai ismét hatalmasat villant, és egy 20 méteres bombával kilőtte az Eb-re a válogatottat a 83. percben.

U17-es Eb-selejtező

Magyarország-Norvégia 1-0

Borítókép: Magyar Labdarúgó Szövetség / Facebook