
4-0-s kiütéssel továbbment az EL-ben az Újpest, a Sevillával folytatják

További Futball cikkek
-
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
- Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
- Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
- Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
- Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón
- Az 1-1-e hazai döntetlen után a Ferencváros 1-0-ra kikapott a Maccabi Tel-Aviv ellen idegenben, így 2-1-es összesített eredménnyel kiesett az Európa Liga-selejtező első körében.
- Az Újpest fordítani tudott, a bakui 3-1-es vereség után otthon 4-0-ra verték a Neftci Bakut, ezzel 5-3-as összesítéssel bejutottak a második körbe, ahol a Sevillával találkoznak.
Kétgólos hátrányból kezdte meg az Újpest az Európa Liga-selejtezőjének első körében a visszavágót a Neftci Baku ellen, vagyis legalább két gól kell nekik ahhoz, hogy a Budapest Honvédhoz hasonlóan továbbjussanak az EL-ben.
Az azeri csapat taktikája az első tíz perc végére kiderült: 3-1-es előnyből indulva hagyták az Újpestet támadni, hogy gyors kontrákkal próbálkozzanak a magyar csapat ellen. A taktikájuk viszont visszaütött, amikor a 19. percben Zsótér Donát szögletéből Litauszki Róbert fejelt a kapuba, egy gólt ledolgozva a hátrányukból. Két perccel később már előnyben is volt az Újpest a párharcban, Bojan Sankovićnak volt ideje arra, hogy balról áttegye a labdát jobbra, majd hatalmas bombát vágott 22 méterről a jobb felsőbe. Ezzel pedig már az Újpest állt továbbjutásra 3-3-as összesített állásnál az idegenben lőtt gólnak köszönhetően.
Még az első félidőben meglehetett volna a harmadik újpesti gól is, Novothny Soma földről felpattanó fejese viszont a kapufáról pattant tovább, de nem sok kellett hozzá, hogy beakadjon a jobb felsőbe. A félidőre végül 2-0-s újpesti vezetéssel mentek a csapatok.
A második félidő elején viszont már nem kellett sokat várni, hogy 3-0-ra menjen az Újpest: Obinna lépett meg a kapu felé az egymásra váró védők között átpattanó labdával, az ő próbálkozását még védte az azeri csapat kapusa, a kipattanót viszont Zsótér üres kapura helyezhette be. Obinna a lövés közben arcon rúgta a kapust, akit emiatt ápolni kellett.
A 65. percben Obinna hatalmas góljával lett 4-0, a beragadó védők mögött kilépő nigériai játékos felfutott az alapvonalig, majd visszafele tolt kettőt, és jobbal kilőtte a hosszú sarkot, bebiztosítva a továbbjutást, hiszen az azerieknek innentől legalább két gól kellett volna a folytatáshoz. A negyedik gól után az Újpest már nem törte magát annyira, megelégedett a sikerrel, a Neftciben pedig nem volt erő a hajrára.
Az Újpestre a folytatásban viszont kemény erőpróba vár majd a következő körben, hiszen a Sevilla következik nekik a selejtezőben.
Újpest FC-Neftci (azeri) 4-0 (2-0)
- Szusza Ferenc Stadion, 3782 néző, v.: Ioannisz Papadopulosz (görög)
- gólszerzők: Litauszki (19.), Sankovic (21.), Zsótér (50.), Nwobodo (65.)
- sárga lap: Zsótér (57.), Nwobodo (69.), illetve Krivocsjuk (30.), Bralic (57.)
- Továbbjutott: az Újpest FC 5-3-as összesítéssel.
A Fradinak egy körig tartott az Európa Liga
Az Újpest előtt lépett pályára az a Ferencváros, ami ugyan jobban játszott az Európa Liga első selejtezőkörének első meccsén hazai pályán a Maccabi Tel-Aviv ellen, de így is csak 1-1-ről, vagyis az izraeli csapat idegenben lőtt gólja miatt hátrányból kezdte az EL-selejtező visszavágóját.
A második meccset is erősebben kezdte a Fradi, az első tíz percben több veszélyesen induló támadása is volt a magyar csapatnak, de a Kjartan Finnbogason felé felívelt labdák nem nagy eredménnyel értek célba. A 10. perc után Lovrencsics Gergő szorult hosszabb ápolásra, miután elég nagyot kapott egy becsúszásból, de vissza tudott állni a játékba.
A kemény, de inkább szabálytalan játék visszatérő elem volt a Maccabinál, Lovrencsics után Sztefan Szpirovszkit úgy könyökölték le, hogy a bíró nem vette észre, majd Davide Lanzafamét is ápolni kellett egy belépő után.
A 30 fokos izraeli hőséget még magas páratartalom is tetézte, így a 25. percben hivatalos ivószünet alatt frissíthetett a két csapat.
Az első komolyabb próbálkozás az első fél óra után jött, Finnbogason vette észre remekül, hogy a Maccabi kapusa eléggé kint áll a kapujából, de a balos lövés nem csapódott eléggé, így a hosszú felső helyett fölé ment. Az első félidő legvégén Lanzafaménak volt még egy lehetősége, de eltörte a teljesen üresen kapott labdát a tizenhatoson belül. A rossz lövést egy jobb szabadrúgás követett, de az olasz csatár jobbal nem sokkal mellé csavart.
A kimaradt helyzet után azonnal büntetett a Macabbi, Atar szerzett hatalmas gólt az első félidő hosszabbításában, nem sok esélyt hagyva a Fradinak arra, hogy a szünet előtt reagálhasson.
A második félidő eleje is inkább a Maccabié volt, az 52. percben Dibusz Dénesnek kellett másodpercek alatt két nagyot védenie, előbb egy távoli lövést öklözött ki, majd az abból jött ismétlést kellett kitolnia a bal alsó sarokból. A két lövés kicsit felrázta a Fradit, amiben továbbra is Finnbogason előtt volt a legtöbb helyzet, az egyenlítéshez, és vele a hosszabbítás lehetőségéhez viszont nem kerültek közelebb. Sőt, a 65. percben megint Dibusztól kellett bravúr, amikor az izlandi Kjartansson a kapunak háttal húzta kapu felé a labdát.
A 77. percben már Dibusz is kevés volt, ekkor a kapufa mentette meg a Fradit Schoenfeld szöglet utáni fejesénél, majd egy perccel később megint kapufát lőtt a Maccabi. A négyperces hosszabbításban a Fradi előtt adódott még egy lehetőség, hogy hosszabbításra mentse a meccset, de Blazic 12 méterről zavartalanul lőve a kaput sem találta el.
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - Ferencváros 1-0 (1-0)
- Tel-Aviv, v.: Hugo Miguel (portugál)
- gólszerző: Atar (45+1.)
- sárga lap: Rikan (34.)
- Továbbjutott: a Maccabi Tel-Aviv 2-1-es összesítéssel.
Rossi továbbjutással adja át a DAC-ot
A Dinamo Tbiliszit kiejtve távozik a Dunaszerdahelytől a magyar válogatottat átvevő Marco Rossi. Az olasz szakember vezetésével a DAC 2-1-re nyerte a második meccset, összességében 3-2-es összesítéssel jutott tovább a grúz csapat ellen.
A játéknapon korábban a Kazahsztánba igazolt Eppel Márton mesternégyessel járult hozzá csapata, a Kajrat Almati továbbjutásához. Szintén továbbment Holman Dávid csapata, a Szlovan Bratislava, ahogy Bodgán Ádám és a Hibernian is.
Eppel Márton mesternégyest szerzett az EL-selejtezőben
A csapata 7-1-re nyert és továbbjutott.
Kedden kettőből kettő a magyaroknak
Kedden a Budapest Honvéd magabiztos játékkal harcolta ki a továbbjutást az EL-ben a macedón Rabotnicski ellen, a Videoton viszont megszenvedett a BL-ben a luxemburgi Dudelange ellen, igaz, azért így is sikerült nekik valahogy a továbbjutás a második körbe.
Hordágyon vitték le a Honvéd-meccs bíróját, továbbment az EL-ben a magyar csapat
A macedóniai vereség után 4-0-ra ütötték ki a Rabotnicskit a zárt kapus hazai meccsen.
Csütörtök estére kiderült az is, hogy a Honvéd a luxemburgi Progrès Niederkorn ellen folytathatja majd, amely ugyan 1-0-ra kikapott otthon a Gabalától, de 2-1-es összesítéssel így is továbbjutott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Idénycsúccsal nyerte a magyar olimpikon a ciprusi Európa-kupát
Egyedül a magyar kalapácsvető zárt 78 méter felett.
március 16., 15:03
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
38 perce
- Sport
Meghalt a Bayern München korábbi elnöke
Közel harminc évig szolgált a csapat kötelékében.
március 16., 14:38
- Címlapon
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk
Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.
1 órája
- Sport
Közel volt a bravúr, de Tóth Amarissa vereséget szenvedett a székesfehérvári torna döntőjében
A magyar teniszező ezzel jókorát lépett előre a világranglistán.
március 16., 13:40
- Sport
Kerkez Milos újabb gólban játszott fontos szerepet a Premier League-ben
Csapata ennek ellenére kikapott.
március 15., 20:49
- Sport
Kiadós káosszal startolt a szezon, Lando Norris izgalmas harc után nyert Ausztráliában
Hatan is elbúcsúztak a versenytől; a konstruktőri bajnokok házi csatát vívtak, aztán majdnem kiestek.
március 16., 07:05
- Címlapon
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elvesztette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
59 perce
- Sport
Ami Zuglóban fél évre elég, az Csepelen egy napra – kivár a magyar atlétika
Van ötlet a két éve átadott budapesti vb-helyszín kihasználtságának növelésére, de ahhoz további fejlesztések szükségesek.
március 16., 09:51
- Címlapon
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
3 órája
- Címlapon
Putyin ultimátumot adott a megszállt ukrán területeken élőknek: Oroszokká váltok vagy eltűntök
6 órája
- Mindeközben
Brasch Bence épp odaért kisfia születésére A Nagy Duettből: „Pont addig tudtam tartani az idegrendszeremet, amíg a dal lement”
3 órája
- Mindeközben
Lolát nagyon meglepte az eljegyzése: „Friss még az egész, idő kell, hogy felfogjam”
tegnap, 21:49
- Címlapon
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
2 órája
- Mindeközben
Blága Tünde a Farm VIP-s kieséséről: „Azt gondoltam, hogy logikai feladatban jobb leszek, mint Pákó. Tévedtem”
tegnap, 20:21
- Sport
Londonban folytatódhat Szoboszlai Dominik párját ritkító sorozata
Még Jürgen Klopp is visszatér a liverpooliakhoz a különleges alkalomból.
március 15., 19:50
- Sport
Bemutatkozott a magyar boksz új olasz szövetségi kapitánya
A debreceni emberhegy másodpercek alatt kivégezte ellenfelét.
március 15., 12:02
- Sport
Arne Slotra liverpooli pályafutása egyik legkeményebb kihívása vár
A magyar–török Nemzetek Ligája-párharc szempontjából sem mellékes, mi történik vasárnap a Wembley-ben.
március 15., 10:43
- Sport
Megtört a 70 éves átok: a fásult Liverpoolnak nagy falat volt Anglia leggazdagabb klubja
Nem jött össze a címvédés Szoboszlai Dominikéknak.
március 16., 19:30
- Sport
Megtörte nyeretlenségi sorozatát az Arsenal, egygólos meccsen nyert a Chelsea elleni városi rangadón
Nem tudtak mit kezdeni a vendégek az „ágyúsok” védekezésével.
március 16., 16:29
- Sport
Pályafutása legnagyobb sikerének kapujába lépett Tóth Amarissa Székesfehérváron
Remek eredményt ért el a fiatal magyar teniszezőnő.
március 15., 14:34
- Sport
Helif nőként született, és nőként nyert, állítja az oroszoknak beszóló magas rangú sportdiplomata
A leköszönő elnök védelmébe vette a vitatott nemű algériai ökölvívót.
március 15., 14:48
- Mindeközben
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadiról az Újlaki Miklóst játszó Medveczky Balázs
tegnap, 19:18
- Címlapon
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
6 órája
- Sport
Schäferék elcsentek egy pontot a nagy fölényben futballozó Bayerntől
Dárdai Bence csapata idegenben szenvedett vereséget.
március 15., 17:50
- Sport
Újabb lökést kapott a magyar olimpiai bajnok úszó sportdiplomáciai karrierje
Jó hírt kapott Törökországból a klasszis sportoló.
március 15., 19:34
- Sport
Nagyot repült egy ember, akit ló rúgott meg, videón a rémisztő pillanat
A hírek szerint az állatorvos megúszta a súlyosabb sérülést.
március 15., 15:42
- Sport
Haaland megdöntött egy hihetetlen rekordot, de a Man. Citynek be kellett érni az iksszel
A norvég csatár Alan Shearer csúcsát adta át a múltnak.
március 15., 18:19
- Sport
Szoboszlai Dominiket választották február legjobb játékosának a Liverpoolnál
A szurkolók a magyar válogatott csapatkapitányára voksoltak a legtöbben.
március 15., 12:04
- Mindeközben
Garantált a nevetés Puskás-Dallos Bogi, Rácz-Gyuricza Dóra és Dobos Evelin sütős videóját látva, ilyen sem készül mindennap
tegnap, 18:12
- Sport
Guardiola reagált a kritikára: Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy elrontsam az olasz focit
A Real Madrid korábbi trénere elmondta, mi a problémája a spanyol edzővel.
március 15., 19:23
- Sport
Nikitscher Tamás csapata ismét kikapott a La Ligában
A magyar válogatott játékos végigjátszotta a Celta Vigo elleni bajnokit.
március 15., 16:32
- Sport
Tizenhét érmet szerzett a magyar küldöttség a Speciális Olimpia Téli Világjátékokon
A zárónapra is jutott magyar siker.
március 15., 19:46