Viola
-6 °C
-2 °C

A Celtic vagy az AEK jöhet a BL-ben a Vidinek

2018.08.06. 12:13

Az biztos, hogy a Vidire még legalább két párharc vár az európai kupaszezonban, és ha ebből csak egyet is megnyer, garantált lesz számára a főtábla legalább az Európa Ligában. Odáig eljutni viszont nem lesz egyszerű, hiszen kedden a svéd bajnok Malmö ellen folytatja majd a korábban a luxemburgi Dudelange-ot, majd a bolgár Ludogorecet kiütő magyar bajnok.

Az UEFA nyoni főhadiszállásán hétfőn elkészített sorsolás alapján a svédek elleni továbbjutás esetén a Vidi a skót Celtic és a görög AEK Athén párharc győztesével találkozik majd a playoffkörben, vagyis a főtábla kapujában. Sikerült így elkerülni már a feltételes továbbjutás esetére is a playoffkör legerősebb csapatát, a holland PSV-t.

Amennyiben nem sikerülne a bravúr a Malmö ellen, akkor sem érne véget nekik az európai szereplés, hiszen az Európa Liga playoffkörében folytathatják ebben az esetben – mindenképp ismerős ellenfélre számíthatnak, ha kiesnek, hiszen a walesi The New Saints, dán Midtjylland páros győztese vár rájuk. A walesiek ellen 2015-ben játszottak, és jutottak tovább a BL-selejtezőben, egy évvel később pedig a dánokkal futottak össze, annak kiesés lett a vége. Érdekesség, hogy mindkettőn 1-0-ra nyerte az első meccset a végül továbbjutó csapat, a visszavágón pedig 1-1 lett, a kiesőtől pedig ki is állítottak egy játékost.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!